A PMFC ellen játszik a DVTK hétfőn
Az előző bajnokságban magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a DVTK, ősszel viszont a hazaiak nyertek Pécsett. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két klub közös történelmét.

Egymás ellen
A két csapat először Miskolcon 1955. március 6-án mérkőzött meg egymással. A Jávor Pál edzette diósgyőri csapat a Tóth László - Dudás Zoltán, Török Sándor, Kékesi János, Pesti György, Gyurik László, Nagy György, Virágh Kálmán, Tiba Sándor, Szigeti Oszkár, Bakó László összeállításban állt fel a történelmi mérkőzésre és egy izgalmas, gólgazdag mérkőzésen 3-2-re múlta felül pécsi riválisát. A mieink góljait Nagy György, Virágh Kálmán és Tiba Sándor lőtte.
1968. november 24-én az 500. NB I-es mérkőzését a Pécsi Dózsa ellen vívta a DVTK. Szigeti Oszkár együttese az előző fordulóban Újpesten egy sokkoló 9-0-s pofonba szaladt bele, de a Pécs ellen hazai pályán feledtetni tudták a pesti fiaskót. A Tamás Gyula - Kovács Pál, Salamon József, Kiss László, Gál Béla, Várkonyi Béla, Vass László, Hajas Imre, Szurgent Lajos, Ruttkay Zoltán, Sikora Ferenc összeállítású együttesünk Vass és Szurgent találatainak köszönhetően 2-1-es győzelmet aratott.
A pécsiek valószínűleg nem szívesen emlékeznek vissza ezekre a mérkőzésekre, de talán legjobban Tatár György neve hallatán szorulhat görcsbe a gyomruk. A DVTK kiváló támadója három miskolci mérkőzésen is betalált a baranyaik kapujába. Összesen négy góllal szomorította ellenfelünket és amikor ő eredményes volt, akkor mindig itthon tartotta a győzelemért járó pontokat a Diósgyőr.
Az éppen NB I/B-nek nevezett másodosztályban először 2003-ben futott össze a két csapat. A 2000-es megszűnés után az NB I. felé félúton járó DVTK a feljutást ezen a mérkőzésen bebiztosító PMFC ellen 3-1-es vereséget szenvedett. Vágó Attila vezetőedző a Fülöp Róbert - Cornel Constantin, Szögedi Szilárd, Horváth Tamás, Dobos Attila, Vitelki Zoltán, Piroska Attila, Kiser László, Sándor Zsolt - Horváth István, Montvai Zsolt összeállítású csapatot küldte pályára, a diósgyőri gólt Sándor Zsolt szerezte.
2005. április 2-án újabb győzelmet aratott Gálhidi György együttese. Az Urai András - Belényesi Miklós (Halgas Tibor, 46.), Gáspár József, Máté Péter, Ciprian Dianu - Hompoth Balázs - Müller Zsolt, Sipeki István, Vitelki Zoltán (Katona Attila, 83.) - Tisza Tibor (Gajda István, a 68.), Egressy Gábor összeállítású, végig fölényben játszó Diósgyőr Máté Péter 51. percben esett fejesével 1-0-ra verte a az ország másik végéből érkező vendégeket.
2011-ben a DVTK teltház előtt magabiztosan nyerte az újoncok csatáját. Benczés Miklós Ivan Radoš - Vadász Viktor, Igor Gal, Budovinszky Krisztián, Gohér Gergő (Savo Raković, 79.) - Francisco Gallardo, Mohamadou Abdouraman, Vicente Arze (Lippai Ákos, 70.), José Luque - Tisza Tibor, Pál Szabolcs (l'Imam Seydi, 46.) összetételű csapatából Tisza Tibor két gólt szerzett, Budovinszky Krisztián és Francisco Gallardo is betalált.
A 2012/2013-as idényben a vendégek Wittrédi találatával szereztek vezetést, amit az utolsó percekben José Luque büntetőből egyenlített. Sisa Tibor csapata a Tajti Norbert - Vági András (Rudolf Gergely, 77.), Nagy Tamás, Michal Hanek, Gohér Gergő - Takács Péter, Fernando Fernandez - Francisco Gallardo (Gosztonyi András, 70.), Csirszki Martin (Bacsa Patrik, 62.), José Luque - Tisza Tibor összeállításban játszott.
A 2013/2014-es idényben gól nélküli első félidőt követően Futács Márkó, Miroslav Grumić és Augusto Batioja góljával magabiztosan nyert az Ivan Radoš - Eperjesi Gábor, William Alves, Debreceni András, Senad Husić - Zoran Kostić, Kádár Tamás, Elek Ákos (Barczi Dávid, 46.) - Augusto Batioja, Futács Márkó (Miroslav Grumić, 64.), Bacsa Patrik (Gosztonyi András, 74.) összeállítású, Szivics Tomiszláv által irányított DVTK.
Az élvutalban legutóbb 2015. március 13-án találkozott Miskolcon a két csapat. Szivics Tomiszláv ekkor az Antal Botond - Dražen Okuka, Szalai Vilmos, Németh Milán, Senad Husić - Koman Vladimir (Gosztonyi András, 46.), Miloš Krstić, Miroslav Grumić, Lazar Marjanović - Barczi Dávid (Egerszegi Tamás, 71.), Bacsa Patrik (Georges Griffiths, 67.) csapatnak szavazott bizalmat. A DVTK Bacsa Patrik és Lazar Marjanovic révén az első félidő közepén kétgólos előnyre tett szert, de a vendégek a szünet előtt szépítettek, majd a második félidőben egalizálták az eredményt.
A Merkantil Bank Liga előző évi kiírásában magabiztos győzelmet aratott a DVTK a PMFC ellen. A 6. fordulóban a DVTK kétgólos előnyre tett szert az első félidőben, miután Bárdos Bence bombagólja után alkalmazta a gólra gólt taktikát, és két perccel később Hornyák Marcell is betalált egy szépen kijátszott támadás végén. A fordulás után Oláh Bálint önzetlen passzát követően Horváth Zoltán biztosította be a győzelmet. A hajrában a DVTK sorra alakította ki a helyzeteket, de a gólkülönbség nem változott.
Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 3-0 (2-0)
DVTK: Póser Dániel - Polgár Kristóf, Szatmári Csaba, Szűcs Kornél - Eperjesi Gábor (Dejan Karan, 82.), Oláh Bálint (Kocsis Dominik, 88.), Zsemlye Balázs, Molnár Gábor (Németh Márió, 63.), Bárdos Bence - Hornyák Marcell (Makrai Gábor, 63.), Horváth Zoltán (Zsolnai Richárd, 88.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
PMFC: Helesfay Donát - Sági Milán (Grabant Bence, 46.), Rácz László, Preklet Csaba, Katona Levente - Kónya Dávid (Tihanyi Olivér, 72.), Króner Martin, Futó Zsombor (Hursán György, 67.), Marques-Airosa Patrik (Hegedűs Márk, 46.) - Kövesdi Péter, Adamcsek Máté (Bíró Bence, 46.). Vezetőedző: Vas László.
Gólszerző: Bárdos Bence (1-0) a 26., Hornyák Marcell (2-0) a 28., Horváth Zoltán (3-0) az 57. percben.
Ősszel a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában játszott a DVTK Pécsett. A piros-fehérek gyorsan vezetést szereztek Farkas Dániel lövését követően, ám a hazaiak büntetőből egyenlítettek, ráadásul Szatmári Csaba kiállítása miatt létszámhátrányba került a DVTK. A pécsiek kihasználták ezt, ám Vajda Botond beadását Szőke Adrián a kapuba csúsztatta, és egyenlített, de ezzel még az első félidőnek sem volt vége, a piros-feketék ismét megszerezték a vezetést. A fordulás után szinte azonnal egyenlített a DVTK -, Szőke önzetlen passzát Lukács Dániel váltotta gólra -, és akár a vezetést is megszerezhette volna, ám Eppel hibázott ziccerben, míg a hazaiak kisebb helyzetet értékesítettek. A hajrában még Oláh Bálint is kapott egy piros lapot, de kettős hátrányban sem adta fel a támadás lehetőségét a DVTK. A hosszabbításban még Danilović is előre ment egy szögletnél, de nem sikerült egyenlíteni. A lefújás után a vendégszektorból a vereség ellenére szólt a szép volt, fiúk!
Pécsi MFC - Diósgyőri VTK 4-3 (3-2)
PMFC: Helesfay Donát - Mayer János, Rácz László, Katona Levente, Takács Zsombor - Kesztyűs Barna, Futó Zsombor (Kocsis Bence, 46.) - Makrai Gábor (Kónya Dávid, 85.), Nikitscher Tamás (Svedyuk Alex, 90+3.), Harsányi István (Kövesdi Péter, 79.) - Tóth-Gábor Kristóf. Vezetőedző: Weitner Ádám.
DVTK: Branislav Danilović - Farkas Dániel (Csirmaz István, 58.), Viczián Ádám, Szatmári Csaba, Bárdos Bence - Holdampf Gergő (Radics Márton, 72.), Bényei Ágoston (Jurek Gábor, 72.) - Vajda Botond (Eppel Márton, 46.), Szőke Adrián (Oláh Bálint, 72.), Bertus Lajos - Lukács Dániel. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Piros lap: Szatmári Csaba a 19., Oláh Bálint a 74. percben.
Gólszerző: Farkas Dániel (0-1) az 5., Tóth-Gábor Kristóf (1-1, 11-esből) a 20., Harsányi István (2-1) a 24., Szőke Adrián (2-2) a 26., Tóth-Gábor Kristóf (3-2) a 36., Lukács Dániel (3-3) a 49., Harsányi István (4-3) a 69. percben.
Az országos másodosztályban (II. Liga, NB II., NB I/B) lejátszott DVTK - Pécs mérkőzések
-
2002/2003
2003. 6. 7. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 1-3 G.: Sándor Zsolt -
2021/2023
2021. 8. 29. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 3-0 G.: Bárdos Bence, Hornyák Marcell, Horváth Zoltán
Másodosztályú örökmérleg a DVTK pályaválasztása mellett: 2 mérkőzés 1 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség 4-3-as gólkülönbség.
Az NB I-ben lejátszott DVTK - Pécs mérkőzések
-
1955
DVTK - Pécsi Dózsa 3:2 G.: Nagy György, Virágh Kálmán, Tiba Sándor -
1957/1958
DVTK - Pécsi Dózsa 2:1 G.: Iván József, Papp László -
1959/1960
DVTK - Pécsi Dózsa 5:0 G.: Iván (2), Papp László, Csányi József, Pál László -
1960/1961
DVTK - Pécsi Dózsa 1:3 G.: Ráczi Attila -
1963
DVTK - Pécsi Dózsa 1:4 G.: Bendes (öngól) -
1964
DVTK - Pécsi Dózsa 1:0 G.: Kovács Pál -
1966
DVTK - Pécsi Dózsa 2:0 G.: Szucsányi András, Sikora Ferenc -
1967 (MVSC pálya)
DVTK - Pécsi Dózsa 2:0 G.: Horváth András, Sikora Ferenc -
1968
DVTK - Pécsi Dózsa 2-1: G.: Vass László, Szurgent Lajos -
1969
DVTK - Pécsi Dózsa 3:3 G.: Vass László (2), Gál Béla -
1970
DVTK - Pécsi Dózsa 1-4 G.: Hajas Imre -
1970/1971
DVTK - Pécsi Dózsa 2-0 G.: Horváth András, Vass László -
1971/1972
DVTK - Pécsi Dózsa 1-0 G.: Gass István -
1972/1973
1973. 4. 8. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 0-0 -
1974/1975
1974. 8. 31. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 0-1 -
1977/1978
1977. 9. 24. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 0-2 -
1978/1979
1978. 12. 9. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 2-0 G.: Tatár György, Váradi Ottó -
1979/1980
1980. 3. 1. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 2-0 G.: Tatár György (2) -
1980/1981
1980. 10. 18. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 0-0 -
1981/1982
1981. 12. 5. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 2-0 G.: Oláh Ferenc, Fükő Sándor -
1982/1983
1983. 4. 9. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 3-0 G.: Tatár György, Oláh Ferenc, Kerekes János -
1983/1984
1983. 11. 5. Diósgyőri VTK - Pécsi MSC 2-2 G.: Kiss István, Borostyán Mihály -
1991/1992
1992. 3. 14. Diósgyőri FC - Pécsi MSC 0-1 -
1992/1993
1993. 5. 16. Diósgyőri FC - Pécsi MSC 1-1 G.: Guram Adzhoyev -
1999/2000
2000. 5. 6. Diósgyőri FC - Pécsi MFC 1-2 G.: Barva Ákos -
2004/2005
2005. 4. 2. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 1-0 G.: Máthé Péter -
2005/2006
2006. 3. 25. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 0-0 -
2006/2007
2006. 9. 8. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 1-3 G.: Simon Attila -
2011/2012
2011. 10. 15. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 4-0 G.: Tisza Tibor (2), Budovinszky Krisztián, Francisco Gallardo -
2012/2013
2012. 11. 9. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 1-1 G.: José Luque -
2013/2014
2014. 5. 17. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 3-0 G.: Futács Márkó, Miroslav Grumić, Augusto Batioja -
2014/2015
2015. 3. 13. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 2-2 G.: Bacsa Patrik, Lazar Marjanović
Élvonalbeli örökmérleg a DVTK pályaválasztása mellett:32 mérkőzés, 16 győzelem, 8 döntetlen, 8 vereség, 51 rúgott és 33 kapott gól.
Pécsi Mecsek FC
Alapítva: 1973 (a jogelőd Pécsi Dózsa: 1950)
Klubszín: piros-fekete
Élvonalbeli idények: 33 (+17 a jogelőd Pécsi Dózsa)
Legjobb eredmény: NB I. 2. hely (1985/1986)
Először az országos másodosztályban: 1953
Másodosztályú idények: 17
Folyamatosan az NB II.-ben: 2019 óta
Vasárnapi ellenfelünk jogelődje, a Pécsi Dózsa Sport Club 1950-ben alakult, a másodosztályban 1953-ban szerepeltek először. majd 1973. február 15-én több helyi csapattal összeolvadva megalapították a Pécsi Munkás Sport Clubot. Ekkor hagyták el a lila színt és piros-fekete lett az egyesület színe. A ma is használt Pécsi Mecsek Futball Club elnevezést 1995. augusztusa óta viseli a baranyai csapat.
A klub legnagyobb sikerét 1990-ben aratta, amikor megnyerte a Magyar kupát. Az NB I.-es bajnokságban 1986-ban - a Bp. Honvéd mögött - ezüstérmet szereztek.
A későbbiekben is többnyire az NB I.-ben szerepeltek, a 2014/2015-ös idényben is a 11., bennmaradó helyet szerezték meg az élvonalban, azonban klublicenc híján visszasorolták őket a Baranya megyei I. osztályba. Egy év alatt felléptek az NB III.-ba, onnan azonban csak negyedik nekifutásra jutottak fel az NB II.-be.
Az előző bajnokságban 48 ponttal a 11. helyen végeztek, legeredményesebb gólszerzőjük a nyáron Nyíregyházára igazoló, 9 gólig jutó Adamcsek Máté volt.
Merkantil Bank Liga 2022/2023
Összesített tabella
1. Diósgyőri VTK 23 17 1 5 47 19 28 52
3. Pécsi MFC 23 11 10 2 24 15 9 43
Hazai tabella
2. Diósgyőri VTK 11 8 1 2 20 9 11 25
3. Pécsi MFC 12 7 4 1 14 8 6 25
Idegenbeli tabella
1. Diósgyőri VTK 12 9 0 3 27 10 17 27
7. Pécsi MFC 11 4 6 1 10 7 3 18
Formatabella
A legutóbbbi 5 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 5 4 0 1 11-3 8 12
7. Pécsi MFC 5 2 1 2 3-3 0 7
A legutóbbbi 10 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 10 8 1 1 23-4 19 25
8. Pécsi MFC 10 3 5 2 8-7 1 14
A legutóbbbi 15 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 15 12 1 2 32-9 23 37
4. Pécsi MFC 15 7 6 2 14-9 5 27
A legutóbbbi 20 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 20 16 1 3 44-15 29 49
4. Pécsi MFC 20 9 9 2 19-12 7 36
Eredmények
- forduló: PMFC - Békéscsaba 1-0
- forduló: BMTE - PMFC 2-2
- forduló:PMFC - Mosonmagyaróvár 2-1
- forduló: Kozármisleny - PMFC 0-0
- forduló: PMFC - DVTK 4-3
- forduló: Csákvár - PMFC 0-0
- forduló: PMFC - Nyíregyháza 0-0
- forduló: ETO - PMFC 0-1
- forduló: PMFC - Haladás 1-0
- forduló: Siófok - PMFC 0-0
- forduló: PMFC - Soroksár 2-1
- forduló: Tiszakécske - PMFC 1-2
- forduló: PMFC - Ajka 1-0
- forduló: PMFC - Szeged 0-0
- forduló: KBSC - PMFC 1-1
- forduló: PMFC - Gyirmót 1-1
- forduló: MTK - PMFC 1-1
- forduló: PMFC - Szentlőrinc 2-1
- forduló: Dorog - PMFC 1-0
- forduló: Békéscsaba - PMFC 0-1
- forduló: PMFC - BMTE 0-1
- forduló: Mosonmagyaróvár - PMFC 1-2
- forduló: PMFC - Kozármisleny 0-0
Legutóbb a Helesfay Donát - Svedyuk Alex, Mayer János (Orbán Kolos, 87.), Katona Levente, Terbe Botond (Majnovics Martin, 78.) - Kesztyűs Barna, Krausz Raul - Kocsis Bence (Gera Zalán, 78.), Harsányi István, Szabó Máté (Kártik Bálint, 64.) - Tóth-Gábor Kristóf összeállításban játszottak.
Téli játékosmozgás
Érkezett
Krausz Raul (Siófok)
Majnovics Martin (SV Horn)
Major Sámuel (DVSC, kölcsönbe)
Pejovics Danilo (KTE, kölcsönbe)
Szabó Máté (Szentlőrinc)
Varasdi Dániel (Kozármisleny)
Kártik Bálint (PAFC)
Távozott
Futó Zsombor (Békéscsaba)
Hadaró Valentin (KTE, kölcsönből vissza)
Kovács Péter (?)
Marques-Airosa Patrik (?)
Nikitscher Tamás (KTE)
Vas Bence (Kozármisleny, kölcsönbe)
A PMFC játékoskerete
Kapusok
13 Helesfay Donát (HUN) 1990.07.19.
1 Nagy Szilveszter (HUN) 2003.08.01.
12 Varga Dániel (HUN) 2005.09.24.
81 Varasdi Dániel (HUN) 2000.03.12.
Mezőnyjátékosok
80 Bachesz Edvin (HUN) 2005.06.17.
20 Gera Zalán (HUN) 2003.07.31.
9 Harsányi István (HUN) 1997.04.26.
Hegedűs Márk (HUN) 1998.01.16.
55 Kártik Bálint (HUN) 1997.04.18.
6 Katona Levente (HUN) 2001.12.31.
18 Kesztyűs Barna (HUN) 1993.09.04.
77 Kocsis Bence (HUN) 2001.04.23.
7 Kónya Dávid (HUN) 1993.06.20.
19 Kövesdi Péter (HUN) 2003.03.01.
26 Krausz Raul (HUN, ROU) 1995.07.03.
16 Majnovics Martin (HUN) 2000.10.26.
?? Major Sámuel (HUN) 2002.01.09.
30 Mayer János (HUN) 2003.10.29.
80 Miklós Péter (HUN) 2005.10.10.
70 Orbán Kolos (HUN) 2005.04.20.
5 Pejović, Danilo (SRB, HUN) 1998.06.21.
3 Rácz László (HUN) 1995.04.26.
29 Svedyuk Alex (HUN, UKR) 1995.07.11.
7 Szabó Máté (HUN) 1999.01.26.
88 Szeles Tamás (HUN) 1993.12.07.
14 Takács Zsombor (HUN) 1999.02.22.
21 Terbe Botond (HUN) 2000.04.19.
11 Tóth-Gábor Kristóf (HUN) 2001.09.11.
A vezetőedző
Weitner Ádám a nyári szünetben vette át a PMFC irányítását. A pécsi születésű 40 éves sportember a Győr, a Vasas, a Gyirmót, a Paks, a Felcsút, a Tatabánya, az Ajka, a Csorna és a Ménfőcsanak színeiben szerepelt, edzőként pedig a Ménfőcsanak, a Sopron és a Pápa csapatát irányította.
Ismerős az ellenfélnél
Szeles Tamás Mezőkövesdről érkezett Diósgyőrbe 2021 nyarán. Az előző idényben 10 bajnokin szerepelt a DVTK első csapatában, valamint kilenc meccsen két gólt lőtt a DVTK tartalékban.