Beharangozó 2023. február 18., szombat

Kovács Imre vezeti a DVTK - PMFC meccset

Kovács Imre vezeti a DVTK - PMFC mérkőzést a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában, segítői az oldalvonal mellett Baghy Csaba és Tőkés Róbert lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Nazsa Tamás látja el.

Kovács Imre vezeti a DVTK - PMFC meccset


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Kovács Imre 1989. november 3-án született Budapesten. A játékvezetői vizsgát 2009-ben tette le, az NB II.-ben 2020. augusztus 23-án mutatkozott be egy Ajka - Szentlőrinc mérkőzésen. Az élvonalban VAR operátorként dolgozik.

focibiro.hu statisztikája szerint eddig 33 mérkőzést vezetett a másodosztályban, ahol összesen 126 sárga és 2 piros lapot mutatott fel.

Kovács Imre két mérkőzést vezetett a DVTK első csapatának: az előző idényben a DVTK - Békéscsaba mérkőzésre kapott küldést játékvezetőként, a Merkantil Bank Liga idei kiírásának utolsó 2022-es mérkőzésén pedig Farkas Ádám sérülése miatt a tartalékból előre lépve vezette le a DVTK - Siófok összecsapást.

A DVTK - PMFC mérkőzésen Kovács Imre munkáját az oldalvonalak mellett Baghy Csaba és Tőkés Róbert segíti. A tartalék játékvezető feladatát Nazsa Tamás látja el.

Kovács Imre a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. február 20. DVTK - PMFC
2022. december 11. 15:45 DVTK - Siófok 3-1 (2-0)

2021/2022 (NB II.)
2022. márciua 13. 17:00 DVTK - Békéscsaba 3-4 (0-1)

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. január 29 13:00 Soroksár - DVTK
2022. augusztus 14. 17:30 Tiszakécske - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022. április 24. 17:00 DVTK - Szentlőrinc
2021. november 1. 20:00 DVTK - Haladás

Baghy Csaba a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. február 20. DVTK - PMFC
2022.11.13. 15:00  DVTK - Nyíregyháza

2021/2022 (NB II.)
2022.03.13. 17:00 DVTK - Békéscsaba
2021.08.23. 20:00 Szolnok - DVTK

Tőkés Róbert a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. február 20. DVTK - PMFC
2022.11.13. 15:00 DVTK - Nyíregyháza
2022.10.30. 15:00 DVTK - Kozármisleny
2022.10.09. 17:00 Békéscsaba - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022.04.24. 17:00 DVTK - Szentlőrinc
2021.11.21. 17:00 DVTK - Budaörs
2021.10.24. 13:00 Tiszakécske - DVTK
2021.08.18. 19:00 DVTK - KTE

Nazsa Tamás a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. október 30. 15:00 DVTK - Kozármisleny 1-1 (0-0)

2021/2022 (NB II.)
2021.október 24. 13:00 Tiszakécske - DVTK 1-2 (0-1)

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. február 20. DVTK - PMFC

2021/2022 (NB II.)
2022. március 13. 17:00 DVTK - Békéscsaba
2021. szeptember 29. 18:00 DVTK - III. kerület

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető Mérkőzés
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás Siófok - DVTK
2. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint DVTK - Soroksár
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre 'Kécske - DVTK
4.  Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László DVTK - Ajka
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos PMFC - DVTK
6.  Ducsai József Rózsa Dávid Ring Kevin Kovács J. Zoltán DVTK - KBSC
7. Zierkelbach Péter Mohos Milán Kulman Tamás Derdák Marcell Gyirmót - DVTK
8.  Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Ducsai József DVTK - MTK
9.  Kovács J. Zoltán dr. Bede Tamás Máyer Gábor Móri Tamás 'Lőrinc - DVTK
10.  Káprály Mihály Tóth II Vencel Kovács Gábor Jakab Árpád DVTK - Dorog
11.  Kovács J. Zoltán Sinkovicz Dániel Tőkés Róbert Nagy Norbert Előre - DVTK
12.  Nagy Norbert Szilágyi Norbert dr. Bede Tamás Sipos Tamás DVTK - BMTE
13.  Berényi Tamás Király Zsolt Ország Péter Gál Péter MTE - DVTK
14. Nazsa Tamás Tőkés Róbert Szilágyi Norbert Lovas László DVTK - KFC
15. Takács Tamás Szert Balázs Csatári Tibor Ducsai József Szeged -DVTK
16. Ducsai József Bornemissza Norbert Varga Gábor Szigetvári Márk Csákvár - DVTK
17. Pillók Ádám Baghy Csaba Tőkés Róbert Katona Balázs DVTK - Nyíregyháza
18. Andó-Szabó Sándor Rózsa Dávid Ország Péter Gaál Ákos ETO - DVTK
19. Bogár Gergő Medovarszki János Szilágyi Norbert Csonka Bence DVTK - Haladás
20. Kovács Imre* Szert Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Farkas Ádám DVTK - Siófok
21. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Kovács Imre Soroksár - DVTK
22. Csonka Bence Horváth Róbert Kovács Gábor Berényi Tamás DVTK - Tiszakécske
23. Horváth Tibor Szécsényi István Máyer Gábor Jakab Árpád Ajka - DVTK
24. Kovács Imre Baghy Csaba Tőkés Róbert Nazsa Tamás DVTK - PMFC

*Sérülés miatt az eredetileg tartaléknak küldött Kovács Imre vezette le a mérkőzést