Beharangozó 2023. március 31., péntek

Kovács J. Zoltán vezeti a Dorog - DVTK meccset

Kovács J. Zoltán vezeti a Dorog - DVTK mérkőzést a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában, segítői az oldalvonal mellett Bertalan Dávid és Varga Gábor lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Szigetvári Márk látja el.

Kovács J. Zoltán vezeti a Dorog - DVTK meccset


A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.

Kovács J. Zoltán 1975. október 25-én-én született Székesfehérvárott, 2003-ban tette le a játékvezetői vizsgát, és 2006-ban mutatkozott be a másodosztályban még asszisztensként, az élvonalban pedig 2010-ben debütált immár játékvezetőként.

A focibiro.hu statisztikája szerint az élvonalban 15 mérkőzésen 68 sárga és 6 piros lapot, míg a másodosztályban 208 találkozón 808 sárga és 63 piros lapot osztott ki.

Kovács J. Zoltán a 2010-es évek elején négy mérkőzést vezetett a DVTK-nak, ám 2011 óta csak alapvonali asszisztensként és tartalék játékvezetőként találkoztunk vele egészen tavaly október elejéig. A Merkantil Bank Liga idei kiírásában harmadszor fúj a DVTK-nak.

A Dorog - DVTK mérkőzésen Kovács J. Zoltán munkáját az oldalvonalak mellett Bertalan Dávid és Varga Gábor segíti. A tartalék játékvezető feladatát Szigetvári Márk látja el.

Kovács J. Zoltán a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 2. 16:00 Dorog - DVTK
2022. október 9. 17:00 Békéscsaba - DVTK 1-2 (0-0)
2022. október 2. 15:00 Szentlőrinc - DVTK 2-0 (2-0)

2011/2012 (NB I.)
2011. november 5. 15:00 Vasas - DVTK 2-3 (0-2)
2011. augusztus 21. 16:00 Újpest- DVTK 1-1 (0-0)

2010/2011 (NB II.)
2010. augusztus 29. 17:30 Újpest II - DVTK 1-4 (1-3)

2009/2010 (NB I.)
2010. május 2. 17:30 ZTE - DVTK 3-0 (2-0)

Alapvonali asszisztensként

2015/2016 (NB I.)
2015. augusztus 15. 18:00 DVTK - DVSC

2013/2014 (NB I.)
2014. április 5. 14:00 Honvéd - DVTK

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2022. augusztus 28. 19:00 DVTK - KBSC

2021/2022 (NB II.)
2022. május 1. 17:00 Budaörs - DVTK

2012/2013 (NB I.)
2013. március 9. 14:00 DVTK - Haladás
2012. szeptember 30. 16:30 FTC - DVTK

2011/2012 (NB I.)
2012. április 13. 18:00 Kaposvár - DVTK

2009/2010 (NB I.)
2009. szeptember 26. 19:00 Haladás - DVTK

2008/2009 (NB I.)
2009. áprilia 28. 19:00 DVTK - Nyíregyháza

Bertalan Dávid a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 2. 16:00 Dorog - DVTK
2023. január 29. Soroksár - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2017. október 28. Haladás - DVTK

Varga Gábor a DVTK mérkőzésein

Asszisztensként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 2. 16:00 Dorog - DVTK
2022. november 9. Csákvár - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022. november 9. 13:00 Csákvár - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2022.04.03. 19:30 DVTK - Szeged    
2022.03.06. 20:00 DVTK - Győr
2022.02.20. 17:00 DVTK - Szolnok
2022.02.06. 17:00 DVTK - Siófok
2021.11.24. 13:00 Soroksár - DVTK    
2021.09.29. 18:00 DVTK - III. kerület

2018/2019 (NB I.)
2018.08.11. 19:30 MTK - DVTK
2018.07.28. 17:00 DVTK - PAFC

2017/2018 (NB I.)
2017.10.28. 15:30 Haladás - DVTK    
2017.09.30. 18:00 DVTK - Videoton

2016/2017 (NB I.)
2017.05.06. 18:00 Gyirmót - DVTK    
2017.04.01. 18:00 DVTK - Újpest
2016.12.10. 15:30 DVTK - Gyirmót

Tartalék játékvezetőként

2018/2019 (NB I.)
2018.08.25. 19:30 Kisvárda - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2018.05.05. 17:00 DVTK - Mezőkövesd
2018.03.17. 17:00 Vasas - DVTK
2017.07.29. 18:00 Haladás - DVTK

2017/2018 (NB I.)
2017.04.15. 18:00 Haladás - DVTK

Szigetvári Márk a DVTK mérkőzésein

Játékvezetőként

2021/2022 (NB II.)
2021. december 5 18:30 Budafok - DVTK 0-1 (0-0)
2021. szeptember 29. 18:00 DVTK - III. kerületi TVE 1-1 (1-1)

Tartalék játékvezetőként

2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 2. 16:00 Dorog - DVTK
2022. november 9. Csákvár - DVTK

2021/2022 (NB II.)
2021.11.24. 13:00 Soroksár - DVTK
2022.11.09. 13:00 Csákvár - DVTK
2021.08.29. 15:00 DVTK - PMFC

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)

Forduló Játékvezető Asszisztens Asszisztens Tartalék játékvezető Mérkőzés
1. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Móri Tamás Siófok - DVTK
2. dr. Csonka Bence Csatári Tibor Belicza Bence Péter Dolnegó Bálint DVTK - Soroksár
3. Farkas Tibor Sinkovicz Dániel Szabó Dániel Kovács Imre 'Kécske - DVTK
4.  Berényi Tamás Becséri Gergely Csatári Tibor Lovas László DVTK - Ajka
5. Antal Péter Bornemissza Norbert Huszár Balázs Gaál Ákos PMFC - DVTK
6.  Ducsai József Rózsa Dávid Ring Kevin Kovács J. Zoltán DVTK - KBSC
7. Zierkelbach Péter Mohos Milán Kulman Tamás Derdák Marcell Gyirmót - DVTK
8.  Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Dániel Ducsai József DVTK - MTK
9.  Kovács J. Zoltán dr. Bede Tamás Máyer Gábor Móri Tamás 'Lőrinc - DVTK
10.  Káprály Mihály Tóth II Vencel Kovács Gábor Jakab Árpád DVTK - Dorog
11.  Kovács J. Zoltán Sinkovicz Dániel Tőkés Róbert Nagy Norbert Előre - DVTK
12.  Nagy Norbert Szilágyi Norbert dr. Bede Tamás Sipos Tamás DVTK - BMTE
13.  Berényi Tamás Király Zsolt Ország Péter Gál Péter MTE - DVTK
14. Nazsa Tamás Tőkés Róbert Szilágyi Norbert Lovas László DVTK - KFC
15. Takács Tamás Szert Balázs Csatári Tibor Ducsai József Szeged -DVTK
16. Ducsai József Bornemissza Norbert Varga Gábor Szigetvári Márk Csákvár - DVTK
17. Pillók Ádám Baghy Csaba Tőkés Róbert Katona Balázs DVTK - Nyíregyháza
18. Andó-Szabó Sándor Rózsa Dávid Ország Péter Gaál Ákos ETO - DVTK
19. Bogár Gergő Medovarszki János Szilágyi Norbert dr. Csonka Bence DVTK - Haladás
20. Kovács Imre* Szert Balázs Vígh-Tarsonyi Gergő Farkas Ádám DVTK - Siófok
21. Görög Márió dr. Bede Tamás Bertalan Dávid Kovács Imre Soroksár - DVTK
22. dr. Csonka Bence Horváth Róbert Kovács Gábor Berényi Tamás DVTK - Tiszakécske
23. Horváth Tibor Szécsényi István Máyer Gábor Jakab Árpád Ajka - DVTK
24. Kovács Imre Baghy Csaba Tőkés Róbert Nazsa Tamás DVTK - PMFC
25. Lovas László Szilágyi Norbert Szabó Dániel Katona Balázs KBSC - DVTK
26. Pillók Ádám Csatári Tibor Kovács Gábor Farkas Tibor DVTK - Gyirmót
27. dr. Csonka Bence Szécsényi István Horváth Zoltán Kovács J. Zoltán MTK - DVTK
28. Hanyecz Bence Rózsa Dávid Ring Kevin Katona Balázs DVTK  - 'Lőrinc
28. Kovács J. Zoltán Bertalan Dávid Varga Gábor Szigetvári Márk Dorog - DVTK

*Sérülés miatt az eredetileg tartaléknak küldött Kovács Imre vezette le a mérkőzést