Nagy Norbert vezeti a DVTK - Békéscsaba mérkőzést
Nagy Norbert vezeti a DVTK - Békéscsaba mérkőzést a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában, segítői az oldalvonal mellett Bornemissza Norbert és Varga Gábor lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Fehérvári Patrik látja el.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában a játékvezető munkáját két asszisztens és egy tartalék játékvezető segíti, alapvonali játékvezető és VAR nincs.
Nagy Norbert 1988 október 4-én született Debrecenben. A játékvezetői vizsgát 2012-ben tette le, ezt követően Hajdú-Bihar megyében szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Az NB III.-ban 2015. augusztus 23-án debütált a Nyírbátor - Újpest FC II mérkőzésen, míg az NB II.-ben 2016. április 23-án a Soroksár - Budaörs mérkőzésen mutatkozott be.
Nagy Norbert eddig két mérkőzést vezetett a DVTK-nak, tartalék játákvezetőként viszont többször találkoztunk vele, például ősszel a Békéscsaba - DVTK mérkőzésen.
A focibiro.hu statisztikája szerint a Merkantil Bank Ligában 66 találkozón 300 sárga és 16 piros lappal fegyelmezett.
A DVTK - Békéscsaba mérkőzésen Nagy Norbert munkáját az oldalvonalak mellett Bornemissza Norbert és Varga Gábor segíti. A tartalék játékvezető feladatát Fehérvári Patrik látja el.
Nagy Norbert a DVTK mérkőzésein
Játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 9. 16:30 DVTK - Békéscsaba
2022. október 16. DVTK - BMTE 2-1
2022. február 6. DVTK - Siófok 1-0
Tartalék játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2022.10.09. 17:00 Békéscsaba - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2022.04.10. 17:00 DVTK - Tiszakécske
2021.11.21. 17:00 DVTK - Budaörs
Bornemissza Norbert a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 9. 16:30 DVTK - Békéscsaba
2022. november 9. 13:00 Csákvár - DVTK
2022. augusztus 22. 17:45 PMFC - DVTK
2020/2021 (NB I.)
2021.03.13 19:30 DVTK - Honvéd
2020.12.16 18:00 Honvéd - DVTK
2020.10.17 14:45 BMTE - DVTK
2019/2020 (NB I.)
2020.03.14 19:30 Videoton - DVTK
2018/2019 (NB I.)
2019.05.04 17:00 DVTK - Videoton
2018.11.03 17:00 PAFC - DVTK
Tartalék játékvezetőként
2020/2021 (NB I.)
2021.01.20 20:00 FTC - DVTK
2019/2020 (NB I.)
2019.11.30 19:30 DVTK - Videoton
2017/2028 (NB I.)
2018.05.27 17:00 FTC - DVTK
Varga Gábor a DVTK mérkőzésein
Asszisztensként
2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 9. 16:30 DVTK - Békéscsaba
2023. áprils 2. 16:00 Dorog - DVTK
2022. november 9. Csákvár - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2022. november 9. 13:00 Csákvár - DVTK
2021/2022 (NB II.)
2022.04.03. 19:30 DVTK - Szeged
2022.03.06. 20:00 DVTK - Győr
2022.02.20. 17:00 DVTK - Szolnok
2022.02.06. 17:00 DVTK - Siófok
2021.11.24. 13:00 Soroksár - DVTK
2021.09.29. 18:00 DVTK - III. kerület
2018/2019 (NB I.)
2018.08.11. 19:30 MTK - DVTK
2018.07.28. 17:00 DVTK - PAFC
2017/2018 (NB I.)
2017.10.28. 15:30 Haladás - DVTK
2017.09.30. 18:00 DVTK - Videoton
2016/2017 (NB I.)
2017.05.06. 18:00 Gyirmót - DVTK
2017.04.01. 18:00 DVTK - Újpest
2016.12.10. 15:30 DVTK - Gyirmót
Tartalék játékvezetőként
2018/2019 (NB I.)
2018.08.25. 19:30 Kisvárda - DVTK
2017/2018 (NB I.)
2018.05.05. 17:00 DVTK - Mezőkövesd
2018.03.17. 17:00 Vasas - DVTK
2017.07.29. 18:00 Haladás - DVTK
2017/2018 (NB I.)
2017.04.15. 18:00 Haladás - DVTK
Fehérvári Patrik a DVTK mérkőzésein
Tartalék játékvezetőként
2022/2023 (NB II.)
2023. áprils 9. 16:30 DVTK - Békéscsaba
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2022/2023)
Forduló | Játékvezető | Asszisztens | Asszisztens | Tartalék játékvezető | Mérkőzés |
1. | Görög Márió | dr. Bede Tamás | Bertalan Dávid | Móri Tamás | Siófok - DVTK |
2. | dr. Csonka Bence | Csatári Tibor | Belicza Bence Péter | Dolnegó Bálint | DVTK - Soroksár |
3. | Farkas Tibor | Sinkovicz Dániel | Szabó Dániel | Kovács Imre | 'Kécske - DVTK |
4. | Berényi Tamás | Becséri Gergely | Csatári Tibor | Lovas László | DVTK - Ajka |
5. | Antal Péter | Bornemissza Norbert | Huszár Balázs | Gaál Ákos | PMFC - DVTK |
6. | Ducsai József | Rózsa Dávid | Ring Kevin | Kovács J. Zoltán | DVTK - KBSC |
7. | Zierkelbach Péter | Mohos Milán | Kulman Tamás | Derdák Marcell | Gyirmót - DVTK |
8. | Andó-Szabó Sándor | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szalai Dániel | Ducsai József | DVTK - MTK |
9. | Kovács J. Zoltán | dr. Bede Tamás | Máyer Gábor | Móri Tamás | 'Lőrinc - DVTK |
10. | Káprály Mihály | Tóth II Vencel | Kovács Gábor | Jakab Árpád | DVTK - Dorog |
11. | Kovács J. Zoltán | Sinkovicz Dániel | Tőkés Róbert | Nagy Norbert | Előre - DVTK |
12. | Nagy Norbert | Szilágyi Norbert | dr. Bede Tamás | Sipos Tamás | DVTK - BMTE |
13. | Berényi Tamás | Király Zsolt | Ország Péter | Gál Péter | MTE - DVTK |
14. | Nazsa Tamás | Tőkés Róbert | Szilágyi Norbert | Lovas László | DVTK - KFC |
15. | Takács Tamás | Szert Balázs | Csatári Tibor | Ducsai József | Szeged -DVTK |
16. | Ducsai József | Bornemissza Norbert | Varga Gábor | Szigetvári Márk | Csákvár - DVTK |
17. | Pillók Ádám | Baghy Csaba | Tőkés Róbert | Katona Balázs | DVTK - Nyíregyháza |
18. | Andó-Szabó Sándor | Rózsa Dávid | Ország Péter | Gaál Ákos | ETO - DVTK |
19. | Bogár Gergő | Medovarszki János | Szilágyi Norbert | dr. Csonka Bence | DVTK - Haladás |
20. | Kovács Imre* | Szert Balázs | Vígh-Tarsonyi Gergő | Farkas Ádám | DVTK - Siófok |
21. | Görög Márió | dr. Bede Tamás | Bertalan Dávid | Kovács Imre | Soroksár - DVTK |
22. | dr. Csonka Bence | Horváth Róbert | Kovács Gábor | Berényi Tamás | DVTK - Tiszakécske |
23. | Horváth Tibor | Szécsényi István | Máyer Gábor | Jakab Árpád | Ajka - DVTK |
24. | Kovács Imre | Baghy Csaba | Tőkés Róbert | Nazsa Tamás | DVTK - PMFC |
25. | Lovas László | Szilágyi Norbert | Szabó Dániel | Katona Balázs | KBSC - DVTK |
26. | Pillók Ádám | Csatári Tibor | Kovács Gábor | Farkas Tibor | DVTK - Gyirmót |
27. | dr. Csonka Bence | Szécsényi István | Horváth Zoltán | Kovács J. Zoltán | MTK - DVTK |
28. | Hanyecz Bence | Rózsa Dávid | Ring Kevin | Katona Balázs | DVTK - 'Lőrinc |
29. | Kovács J. Zoltán | Bertalan Dávid | Varga Gábor | Szigetvári Márk | Dorog - DVTK |
30. | Nagy Norbert | Bornemissza Norbert | Varga Gábor | Fehérvári Patrik | DVTK - Békéscsaba |
*Sérülés miatt az eredetileg tartaléknak küldött Kovács Imre vezette le a mérkőzést