Csütörtökön Budafokon játszik a DVTK
A legutóbbi két budafoki mérkőzését megnyerte a DVTK, és ősszel is diósgyőri győzelem született hazai pályán. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Egymás ellen
A DVTK és a BMTE tekintélyes múltja ellenére sokáig nem találkozott bajnoki mérkőzésen, mert a Promontor utcaiak első NB I.-es évében, a 1945/1946 évi bajnokság első szakaszában a Diósgyőr a Keleti-csoportban, a BMTE a Nyugati-csoportban szerepelt. A második felvonásban pedig a DVTK a "Második tízben" játszott, míg a piros-feketék nem szereztek jogot a folytatásra.
Először az NB II.-ben csapott össze a két csapat, és 1965. augusztus 21-én 3-0-ra győzött a Budafoki MTE-Kinizsi. Preiner Kálmán vezetőedző a Tamás Gyula - Homródi, Szigeti Oszkár, Kiss László - Gál Béla, Nyiri Zoltán - Vári György, Szucsányi András, Oláh József, Deák Ferenc, Sikora Ferenc csapatot küldte pályára. A bajnokság bégén a DVTK az NB I/B 2. helyén végzett, és feljutott az élvonalba.
Legközelebb 1973. november 11-én találkozott a két csapat Budafokon, és 1-1 lett a végeredmény. Ekkor ismét Preiner Kálmán ült a kispadon, és a Veréb György - Kovács Pál, Hajas Imre, Hajdú Lajos, Gál Béla, Váradi Ottó, Egri Zoltán (Oláh Ferenc, 70.), Salamon József, Horváth András, Tatár György, Görgei János összeállítás mellett tette le a voksát. A DVTK egy hatalmas szabadrgásgóllal szerzett vezetést Váradi résvén már a 3. percben, amit a hazaiak még az első félidőben kiegyenlítettek. 1-1 maradt a végeredmény, de az idény végén a DVTK megnyerte az NB I/B-t, és visszajutott az NB I.-be, míg a hazaiak kiestek az NB II.-be.
A másodosztályban legutóbb 1986. augusztus 27-én járt a DVTK Budafokon. Gál Béla vezetőedző így állította össze csapatát: Nagy Attila - Szlovák László, Szűcs István, Leskó Zoltán, Szemere Zoltán - Mida Gyula, Munkácsi Tamás, Oláh Ferenc - Balogh Attila, Kölln Miklós, Barna László. A hazaiak mindkét félidőben egy-egy gólt szereztek, és győztek, azonban ezek a pontok is kevésnek bizonyultak a bennmaradáshoz.
Az OTP Bank Liga 2019/2020 évi kiírásában mindkét csapat az élvonalban szerepelt, és kétszer találkozott a két csapat Budafokon. A 7. fordulóban az első félidőben a hazaiak szereztek vezetést a diósgyőri nevelésű Oláh Bálint góljával, majd a második játékrészben előnyüket egy gyors ellentámadást követően megduplázták, miután a később másfél évig diósgyőri Póser Dániel több esetben is ziccert védett. Ivanovski beadása után Stefan Dražić tartotta életben a reményeket, a végén már Szűcs Kornél is előrehúzódott a támadósorba, azonban nem sikerült egyenlíteni.
Budafoki MTE - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)
BMTE: Póser Dániel - Margitics Andor, Vaszicsku Gergő, Marko Nikolić, Medgyes Sinan - Micsinai Miklós, Oláh Bálint - Ihrig-Farkas Sebestyén, Kulcsár Kornél (Lőrinczy Attila, 74.), Szabó Máté (Fekete Máté, 80.) - Kovács Dávid (Mervó Bence, 88.) Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
DVTK: Branislav Danilović - Polgár Kristóf, Szűcs Kornél, Hegedűs János, Hysen Memolla - Márkvárt Dávid, Iszlai Bence (Augusto Max, 86.) - Florent Hasani (Korbély Kristóf, 73.), Gheorghe Grozav, Stefan Dražić - Mirko Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Gólszerző: Oláh Bálint (1-0) a 17., Ihrig-Farkas Sebestyén (2-0) a 62., Stefan Dražić (2-1) a 71. percben.
A 29. fordulóban az első félidőben Asmir Suljić fejesével előnybe került a DVTK. A második félidőben szintén fejessel egyenlítettek a hazaiak, Asmir Suljić azonban nem sokkal később megszerezte - mint később kiderült - a győztes gólt.
Budafoki MTE - Diósgyőri VTK 1-2 (0-1)
BMTE: Bese Balázs - Marko Iharoš (Huszti András, 66.), Marko Nikolić, Jagodics Márk, Medgyes Sinan (Zeke Márió, 25.) - Filkor Attila (Kulcsár Kornél, 46.), Oláh Bálint - Skribek Alen (Ihrig-Farkas Sebestyén, 66.), Csonka András, Takács Ronald (Szabó Máté, 61.) - Kovács Dávid Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
DVTK: Marko Malenica - Polgár Kristóf, Szűcs Kornél, Vinko Soldo, Artur Pikk - Augusto Max, Gheorghe Grozav - Alen Grgić (Serhii Shestakov, 87.), Asmir Suljić (Márkvárt Dávid, 68.), Odise Roshi (Dejan Karan, 87.) - David Vaněček (Mirko Ivanovski, 79.). Vezetőedző: Zoran Zekić.
Gólszerző: Suljić (0-1) a 18., Kovács D. (1-1) az 52., Suljić (1-2) az 57. percben.
A Merkantil Bank Liga előző kiírásának 19. fordulójában játszott Budafokon a DVTK. Az első félidőben gól nem esett, csak kapufáig jutott a Diósgyőr. A szünet után is a DVTK kezdeményezett, aminek a 70. percben lett meg az eredménye, Horváth Zoltán szerezte meg - mint később kiderült - a győztes gólt. A Budafokra ellátogató rengeteg vendégszurkoló a mérkőzés végén vastapssal köszönte meg a győzelmet.
Budafoki MTE - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
BMTE: Horváth András - Szalai Dániel, Jagodics Márk, Fótyik Dominik, Kotula Máté - Filkor Attila (Zuigéber Ákos, 69.), Soltész István - Ihrig-Farkas Sebestyén, Adorján Krisztián, László Dávid (Szabó Máté, 69.) - Kovács Dávid Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
DVTK: Póser Dániel - Eperjesi Gábor, Hegedűs János, Szatmári Csaba - Kispál Tamás (Kocsis Dominik, 46.), Zsolnai Richárd, Oláh Bálint, Molnár Gábor (Szűcs Kornél, 88.), Bokros Szilárd - Horváth Zoltán (Németh Márió, 80.), Könyves Norbert. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Gólszerző: Horváth Zoltán (0-1) a 70. percben.
Legutóbb Diósgyőrben találkozott a két csapat. Ősszel a 12. fordulóban az első félidőben a vendégek szereztek vezetést. A második játékrészben egyre többet támadott a Diósgyőr, és egyre több távoli lövést láthattak a győzelemben az utolsó pillanatig bízó szurkolók. Előbb Koman Vladimir lövése után Gera Dániel közelről egyenlített, majd a hosszabbításban Jurek Gábor lőtte ki távolról a jobb felső sarkot, ezzel megszerezve a három pontot a Testgyakorlóknak.
Diósgyőri VTK - Budafoki MTE 2-1 (0-1)
DVTK: Branislav Danilović - Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bokros Szilárd (Bertus Lajos, 87.) - Cseke Benjámin (Gera Dániel, 63.), Holdampf Gergő, Bényei Ágoston (Eppel Márton, 82.) - Szőke Adrián (Jurek Gábor, 63.), Lukács Dániel, Koman Vladimir. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.
BMTE: Gundel-Takács Bence - Csonka András (Tischler Patrik, 90+3.), Jagodics Márk, Vaszicsku Gergő, Fótyik Dominik, Horváth Olivér (Kalmár Olivér, 58.) - Adorján Krisztián (Soltész István, 70.), Kovács Dávid (Németh Márió, 70.), Oláh Bálint - Sós Máté, Beke Péter (Györgyi Arthur, 58.) Vezetőedző: Mátyus János.
Piros lap: Sós Máté a 77. percben.
Gólszerző: Beke Péter (0-1) a 26., Gera Dániel (1-1) a 64., Jurek Gábor (2-1) a 90+3. percben.
BMTE - DVTK mérkőzések az élvonalban
- 2020/2021 (1. kör)
2020.10.17. BMTE - DVTK 2-1 G.: Stefan Dražić - 2020/2021 (3. kör)
2021.04.16. BMTE - DVTK 1-2 G.: Asmir Suljić (2)
Összesített idegenbeli mérkeg: 2 mérkőzés, 1 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 3 lőtt, 3 kapott gól
BMTE - DVTK mérkőzések a másodosztályban (NB II., NB I/B., NBB)
- 1965
1965.08.21. BMTE-Kinizsi - DVTK 3:0 - 1973/1974
1973.11.11. BMTE-Kinizsi - DVTK 1-1 - 1986/1987
1986.08.27. BMTE - DVTK 2-0 - 2021/2022
2021.12.05. BMTE - DVTK 0-1 G.: Horváth Zoltán
Összesített idegenbeli mérkeg: 4 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség 2 lőtt, 6 kapott gól
Budafoki MTE
Alapítva: 1912
Klubszín: piros-fekete
Élvonalbeli idények: 2
Legjobb helyezés: 12. hely (2020/2021)
Másodosztályú idények: 48
Először az országos másodosztályban (NBB, NB I/B, NB II.): 1946/1947
Folyamatosan az NB II.-ben: 2021-től
1912-ben Világosság Football Csapat néven alapították a Budafoki MTE-t, egy évvel később vette fel az akkor még önálló település nevét. Az 1945/1946-os idényben szerepelt először az élvonalban, és az 1. fordulóban a 14 csapatos Nyugati-csoport mezőnyében a 13. helyen végeztek, így kiestek. Később többnyire a másodosztályban szerepeltek, de 2013-ban egészen BLASZ I.-be estek vissza. Onnan kapaszkodtak fel, és amikor 2020 tavaszán az MLSZ berekesztette az NB II.-t, akkor a második helyen állva 74 év után ismét jogot szereztek az élvonalbeli szereplésre, ám egy év után búcsúztak.
Az előző bajnokságban gyengén szerepeltek, a kiesés szele is megcsapta őket, végül jó hajrával a 14. helyen zártak. A legeredményesebb gólszerző, Kovács Dávid nyolc találatig jutott.
Merkantil Bank Liga 2022/2023
A Budafok gyengén kezdte a bajnokságot, edzőt is válltottak, ami meghozta az eredményét. A hajrára stabil középcsapattá váltak, ráadásul a Magyar Kupában két élvonalbeli csapatot is búcsúztatva bejutottak a döntőbe.
A pontszámok növekedése
Összesített tabella
1. Diósgyőri VTK 30 22 1 7 62-28 34 67
10. Budafoki MTE 30 10 8 12 34-40 -6 38
Hazai tabella
1. Diósgyőri VTK 15 12 1 2 32-13 19 37
10. Budafoki MTE 15 6 5 4 20-15 5 23
Idegenbeli tabella
1. Diósgyőri VTK 15 10 0 5 30-15 15 30
10. Budafoki MTE 15 4 3 8 14-25 -11 15
Formatabella
Az utolsó 5 mérkőzés alapján
3. Diósgyőri VTK 5 4 0 1 12-6 6 12
8. Budafoki MTE 5 2 1 2 5-6 -1 7
Az utolsó 10 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 10 8 0 2 22-9 13 24
5. Budafoki MTE 10 5 1 4 13-10 3 16
Az utolsó 10 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 15 12 0 3 34-12 22 36
6. Budafoki MTE 15 7 3 5 21-15 6 24
Az utolsó 15 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 20 16 1 3 45-15 30 49
8. Budafoki MTE 20 8 4 8 26-26 0 28
Az utolsó 25 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 25 20 1 4 53-19 34 61
7. Budafoki MTE 25 10 6 9 30-29 1 36
Eredmények
- forduló: Ajka - BMTE 3-0
- forduló: BMTE - PMFC 2-2
- forduló: KBSC - BMTE 2-1
- forduló: BMTE - Gyirmót 0-0
- forduló: MTK - BMTE 4-1
- forduló: BMTE - Szentlőrinc 1-1
- forduló: Dorog - BMTE 0-0
- forduló: BMTE - Békéscsaba 1-0
- forduló: Szeged - BMTE 2-1
- forduló: Mosonmagyaróvár - BMTE 0-1
- forduló: BMTE - Kozármisleny 3-0
- forduló: DVTK - BMTE 2-1
- forduló: BMTE - Csákvár 2-2
- forduló: Nyíregyháza - BMTE 3-0
- forduló: BMTE - ETO 2-1
- forduló: Haladás - BMTE 1-1
- forduló: BMTE - Siófok 3-0
- forduló: Soroksár - BMTE 1-2
- forduló: BMTE - Tiszakécske 1-1
- forduló: BMTE - Ajka 1-2
- forduló: PMFC - BMTE 0-1
- forduló: BMTE - KBSC 4-0
- forduló: Gyirmót - BMTE 2-1
- forduló: BMTE - MTK 0-1
- forduló: Szentlőrinc - BMTE 1-2
- forduló: BMTE - Dorog 1-0
- forduló: Békéscsaba - BMTE 2-2
- forduló: BMTE - Szeged 1-2
- forduló: BMTE - Mosonmagyaróvár 1-0
- forduló: Kozármisleny - BMTE 2-0
A legutóbbi fordulóban a Gundel-Takács Bence - Vaszicsku Gergő, Jagodics Márk, Fótyik Dominik - Bíró Márk (Németh Márió, 46.), Soltész István (Tischler Patrik, 64.), Adorján Krisztián (Györgyi Arthur, 76.), Csonka András, Horváth Olivér (Kalmár Olivér, 46.) – Bakti Balázs, Kovács Dávid (Oláh Bálint, 64.) összeállításban játszottak.
Egy hete a Magyar Kupában pedig így álltak fel: Gundel-Takács Bence - Nándori Botond (Vaszicsku Gergő, 71.), Jagodics Márk, Fótyik Dominik – Csonka András, Adorján Krisztián (Tischler Patrik, 86.), Kovács Dávid (Németh Márió, 60.), Soltész István, Kalmár Olivér – Bakti Balázs (Bíró Márk, 71.), Beke Péter (Horváth Olivér, 60.).
Házi góllövőlista
13 gólos
Beke Péter
5 gólos
Sós Máté
3 gólos
Fótyik Dominik
Jagodics Márk
2 gólos
Adorján Krisztián
Kovács Dávid
Takács Roland
1 gólos
Horgosi Donát
Németh Márió
Soltész István
Szűcs Zsolt
Tischler Patrik
Vaszicsku Gergő
Sárga lap
9 sárga lap
Adorján Krisztián
8 sárga lap
Jagodics Márk
6 sárga lap
Soltész István
4 sárga lap
Beke Péter
Fótyik Dominik
Kovács Dávid
Sós Máté
Kovács Dávid
Piros lap
1 piros lap
Beke Péter (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Csonka András (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Jagodics Márk (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Sós Máté (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Téli játékosmozgás
Érkezett
Bakti Balázs (PAFC, kölcsönbe)
Vasvári Zoltán (MTK II, kölcsönbe)
Távozott
Danijel Romić (horvát-magyar, Purkersdorf)
Varga Donát (Vasas, kölcsönből vissza)
Szűcs Zsolt (Putnok, kölcsönbe)
A Budafoki MTE kerete
Kapusok
27 Gundel-Takács Bence (HUN) 1998.04.06.
29 Horváth András (HUN) 1988.02.23.
1 Oroszi István (HUN) 2000.09.14.
Mezőnyjátékosok
18 Adorján Krisztián (HUN) 1993.01.19.
23 Bakti Balázs (HUN) 2004.12.31.
9 Beke Péter (HUN) 2001.03.14.
20 Bíró Márk (HUN) 2003.08.18.
8 Csonka András (HUN) 2000.05.01.
13 Dala Samu (HUN) 2004.02.11.
37 Fekete Máté (HUN) 1995.08.22.
23 Forrai Zoltán (HUN) 2001.03.13.
48 Fótyik Dominik (HUN, SVK) 1990.09.16.
7 Györgyi Arthur (HUN, ROU) 1997.03.12.
14 Horgosi Donát (HUN) 2000.01.25.
11 Horváth Olivér (HUN) 2000.07.18.
26 Jagodics Márk (HUN) 1992.04.10.
33 Kalmár Olivér (HUN) 2001.12.20.
10 Kovács Dávid (HUN) 1991.06.18.
3 Margitics Andor (HUN) 1991.01.03.
88 Molnár Bence (HUN) 2003.10.15.
6 Nándori Botond (HUN) 2000.10.04.
15 Németh Márió (HUN) 1995.05.01.
50 Oláh Bálint (HUN) 1994.12.02.
24 Soltész István (HUN) 2000.11.29.
82 Sós Máté (HUN) 2003.05.31.
17 Takács Ronald HUN, UKR 1998.01.26.
19 Tischler Patrik (HUN) 1991.07.30.
13 Vasvári Zoltán (HUN) 2004.05.06.
91 Vaszicsku Gergő (HUN) 1991.06.30.
A vezetőedző
A budafoki kispadon Mátyus János váltotta Czizmadia Csabát. Az új vezetőedző labdarúgóként 34 alkalommal szerepelt a válogatottban, valamint játszott Németországban és Ausztriában is. Edzőként dolgozott a REAC-nál, Pápán, Nyíregyházán, Szombathelyen és Sopronban, augusztus 23-án nevezték ki a BMTE élére.
Ismerősök a másik oldalon
A diósgyőri nevelésű Oláh Bálint az élvonalban 13 meccsen 1 gólt, a másodosztályban 38 bajnokin 1, a DVTK tartalékban 38 találkozón 3 gólt szerzett diósgyőri mezben. A legutóbbi átigazolási időszak végén igazolt Budafokra.
Németh Márió a 2021/2022-es idényben 26 bajnokin 2 gólt szerzett a DVTK első csapatában. Idén nyáron lett a Budafok labdarúgója.
Sós Máté az előző idényben a PAFC kölcsönjátékosaként a DVTK tartalékban szerepelt, 14 meccsen 3 gólt lőtt.
A helyszín
A találkozót a Promontor utcai stadionban rendezik.
Cím: 1222 Budapest, XXII. (Budafok), Promontor utca 89.