Beharangozó 2023. május 12., péntek

Vasárnap az ETO ellen játszik a DVTK

Legutóbb tavaly tavasszal hazai pályán és ősszel idegenben is a DVTK győzött az ETO ellen. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét

Vasárnap az ETO ellen játszik a DVTK


Egymás ellen

A két csapat első miskolci találkozására 1946. július 21-én került sor. Móré János, a Diósgyőr edzője a Károlyi - Dobai, Felföldi, Bohus, Móravárosi, Krucsai, Németh Pribelszky, Solt, Pesti, Doma összeállítású csapatot küldte pályára. Doma László már az első félidőben vezetést szerzett a hazaiaknak, azonban a vendégek a második félidőben megfordították a találkozó állását. A vereségnek köszönhetően a Diósgyőr búcsúzott az első osztálytól, ahova 1950-be tért vissza.

Ebben az évben találkoztunk újra a győriekkel és visszavágtunk a korábbi vereségért. A Diósgyőri Vasas Krajnyák- Palicskó II, Kakuszi, Gyuris, Török, Krucsai, Mixtai, Pesti, Salamon, Pribelszky, Penderi (Csorba) összeállításban lépett pályára és Salamon góljával 1-0-ra győzött.

Salamon Zoltán a következő mérkőzésen is betalált, azonban ez már csak a döntetlenhez volt elég. Az ezt követő 3 találkozónkat viszont sikerrel vívtuk meg (4-3, 3-0, 3-1), köszönhetően pl. Dobó Zoltán góljainak, aki 1952-ben két góllal, míg 1954-ben egy találattal vette ki a részét a Diósgyőri Vasas győzelméből.

A 60-as és 70-es években váltakozó sikerrel vivtuk a csatáinkat, a kiegyenlített, kevés gólt hozó mérkőzéseken hol mi, hol a győriek örülhettek.

A 80-as években igazi gólparádét hoztak az ETO miskolci meccsei. Született 4-4-es döntetlen, de 7-3-as győri siker is.

1997/98-es bajnokságban Tornyi Barnabás irányította a DFC-t. Az Andrássy úton a Rácz (Nota a 23.) - Földvári, Téger, Nagy S. - Ternován (Turóczi a 74.), Kiser, Buzás, Kovács T., Kákóczki (Buliga a 69.) - Jakab, Kulcsár felállásban szereplő csapatunk Kákóczki István találatával győzött.
 

 

2000. március 4-én is a Győri ETO látogatott Miskolcra. A DFC akkori vezetőedzője Varga Zoltán az alábbi összeállításban küldte pályára csapatát: Nagy Z. - Pozder - Herczku, Kunzo, Harnócz - Konyha, Filipovic (Takács V. a 76.), Lippai, Vitelki (Takács Gy. a 78.) - Cupik, Frunza (Radu a 65.). A mérkőzés érdekessége volt, hogy előbb Posza kapust, majd a helyére beálló Sebők Zsoltot is kiállította a játékvezető, így végül mezőnyjátékosnak (Vayer) kellett beállni a kapuba. A Diósgyőr mindkét kiállítás után bevette a győri kaput -  Frunza és Radu révén -, amivel a három pontot is begyűjtötte.

A feljutást követően 2011. szeptember 25-én telt házzal és fantasztikus hangulattal vártuk az addig veretlen ETO-t. A DVTK Luque büntetőből szerzett góljával már a 16. percben vezetéshez jutott, majd Szilasi játékvezető a 30. percben kiállította a Gallardot megütő Djordjevicset. Az emberelőnyben játszó DVTK rengeteg helyzetének egyikéből Seydi - remek lefordulást követően  - a 60. percben bevette a győriek kapuját, teljessé téve a diósgyőri futballünnepet.

 

Legutóbbi két mérkőzésen egyaránt győztesen távozott Miskolcról az ETO. 2013. december 1-jén Szivics Tomiszláv Nenad Rajić - Eperjesi Gábor, Vadász Viktor (Debreceni András, 52.), Kádár Tamás, Gohér Gergő - Nikházi Márk (Gosztonyi András, 74.), Elek Ákos, Zoran Kostić, Barczi Dávid - Futács Márk, Bacsa Patrik (Augusto Batioja, 74.) összeállítású csapata Zoran Kostić góljával vezetést szerzett, azonban a vendégek fordítani tudtak.


Az OTP Bank Liga 2014/2015 évi kiírásának hajrájában Vitelki Zoltán irányította a DVTK, amely magabiztosan győzte le a Questor-csőd miatt amúgy is a kizárás felé menetelő zöld-fehéreket. Ezen a délutánon az Antal Botond - Dražen Okuka, William Alves, Németh Milán, Nemes Milán - Egerszegi Tamás (Koman Vladimir, 73.), Kim Ho-Jung - Gosztonyi András, Bognár István (Barczi Dávid, 84.), Bacsa Patrik - Miroslav Grumić (Takács Tamás, 38.) csapatnak tapsolt a közönség, a gólökön Bognár István, Dražen Okuka és Takács Tamás osztozott, illetve Tóth Dávid öngólt vétett.

A Merkantil Bank Liga előző évi kiírásában a DVTK első félidőben egy csodálatos Könyves Norbert góllal szerzett vezetést a kapuja elé betömörülő ETO ellen. A második félidőben Eppel Márton megszerezte első diósgyőri gólját, amivel megduplázta az előnyt. A folytatásban is a DVTK dominált, de újabb gól már nem esett.

Diósgyőri VTK - ETO FC 2-0 (1-0)

DVTK: Branislav Danilović - Szűcs Kornél, Szatmári Csaba, Bárdos Bence - Németh Márió (Eperjesi Gábor, 68.), Molnár Gábor, Lucas, Oláh Bálint (Bertus Lajos, 82.), Rotem Keller (Kocsis Dominik, 82.) - Könyves Norbert (Horváth Zoltán, 68.), Eppel Márton (Zsolnai Richárd, 74.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
ETO: Fadgyas Tamás - Kovács Krisztián (Fodor Ferenc, 71.), Kiss Máté, Bagi István (Farkas Balázs, 79.), Csonka Bonifác, Vincze Ádám - Óvári Zsolt (Szimcso Viktor, 60.), Tuboly Máté, Toma György, Vitális Milán (Vernes Richárd, 60) - Priskin Tamás (Bacsa Patrik, 60.). Vezetőedző: Klausz László. Vezetőedző: Klausz László.

Gólszerző: Könyves Norbert (1-0) a 38., Eppel Márton (2-0) az 55. percben.

 

ETO FC Győr - Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)

ETO: Ruisz Barnabás - Szujó Attila (Vincze Ádám, 90+1.), Fodor Ferenc, Papp Milán - Kovács Krisztián, Tuboly Máté (Kovács István, 46.), Toma György (Vitális Milán, 60.), Kiss Bence, Benczenleitner Barna - Babati Benjámin (Kiss Máté, 78.), Óvári Zsolt (Borsos Filip, 46.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.
DVTK: Branislav Danilović - Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bokros Szilárd (Farkas Dániel, 81.) - Koman Vladimir (Radics Márton, 74.), Bényei Ágoston, Bertus Lajos (Illés Bálint, 81.) - Gera Dániel (Könyves Norbert, 81.), Eppel Márton (Jurek Gábor, 60.), Lukács Dániel. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.

Gólszerző: Csirmaz István (0-1) a 13., Gera Dániel (0-2) a 43., Lukács Dániel (0-3) a 65. percben.

Az országos másodosztályban (II. Liga, NB II., NB I/B) lejátszott DVTK - ETO mérkőzések

  1. 2021/2022
    2022.03.06. DVTK - ETO 2-0 G.: Könyves Norbert, Eppel Márton

Az eddig lejátszott DVTK - ETO mérkőzések az élvonalban

  1. 1945/1946
    1946.07.21. DVTK - Győri Vasas ETO 1:3 G.: Doma
  2. 1950
    1950.10.01. Diósgyőri Vasas - Győri Vasas 1:0
  3. 1951
    1951.11.07. Diósgyőri Vasas - Győri Vasas 1:1 G.: Salamon Z.
  4. 1952
    1952.09.21. Diósgyőri Vasas - Győri Vasas 4:3 G.: Dobó (2), Kárpáti , Bujtor
  5. 1954
    1954.03.07. Diósgyőri Vasas - Győri Vasas 3:0 G.: Pocsai (2), Dobó
  6. 1955
    1955.10.23. Diósgyőri Vasas - Győri Vasas 3:1 G.: Virágh, Tiba, Hegedűs (öngól)
  7. 1958/1959
    1959.04.26. DVTK - Győri Vasas ETO 1:1 G.: Kiss
  8. 1960/1961
    1961.03.26. DVTK - Győri Vasas ETO 0:2
  9. 1963
    1963.08.28. DVTK - Győri Vasas ETO 1:0 G.: Cserjés
  10. 1964
    1964.03.25. DVTK - Győri Vasas ETO 0:1
  11. 1966
    1966.08.28. DVTK - Győri Vasas ETO 1:0 G.: Vass L.
  12. 1967 (MVSC pálya)
    1967.10.01. DVTK - Győri Vasas ETO 1:1 G.: Sikora
  13. 1968 (MVSC pálya)
    1968.04.07. DVTK - Győri Vasas ETO 1:1 G.: Horváth A.
  14. 1969
    1969.08.31. DVTK - Rába ETO 1:1 G.: Vass L.
  15. 1970
    1970.04.19. DVTK - Rába ETO 1-0 G: Kolláth
  16. 1970/1971
    1970.10.14. DVTK - Rába ETO 1-0 G.: Fekete
  17. 1971/1972
    1972.06.25. DVTK - Rába ETO 1-0
    G.: Horváth A.
  18. 1972/1973
    1972.10.29. DVTK - Rába ETO 1-3 G.: Udvarev
  19. 1974/1975
    1975.05.31. DVTK - Rába ETO 0-0
  20. 1975/1976
    1975.11.29. DVTK - Rába ETO 0-0
  21. 1976/1977
    1977.06.01. DVTK - Rába ETO 1-1 G.: Hajas
  22. 1977/1978
    1977.12.17. DVTK - Rába ETO 0-0
  23. 1978/1979
    1978.12.20. DVTK - Rába ETO 2-0 G.: Teodoru, Oláh
  24. 1979/1980
    1980.06.07. DVTK - Rába ETO 0-0
  25. 1980/1981
    1981.06.17. DVTK - Rába ETO 2-2 G.: Görgei, Oláh F.
  26. 1981/1982
    1982.04.10. DVTK - Rába ETO 4-4 G.: Görgei (2), Teodoru II, László II
  27. 1982/1983
    1983.02.26. DVTK - Rába ETO 3-7 G.:Kiss, Giron, Csorba
  28. 1983/1984
    1984.04.28. DVTK - Rába ETO 2-3 G.: Tőzsér G., Dzurják
  29. 1991/1992
    1991.10.26. DVTK - Rába ETO 2-1 G.: Gábor, Cigankov
  30. 1992/1993
    1993.06.05. DFC - Rába ETO 0-1
  31. 1997/1998
    1998.03.18. DFC - Győri ETO 1-0 G.: Kákóczki
  32. 1998/1999
    1999.04.07. DFC - Győri ETO 1-1 G.: Molnár L. (öngól)
  33. 1999/2000
    2000.03.04. DFC - Győri ETO 2-0 G.: Frunza, Radu
  34. 2004/2005
    2004.09.25. DVTK - Győri ETO 2-3 G.: Tisza, Egressy
  35. 2005/2006
    2006.06.03. DVTK - Győri ETO 1-1
    G.: Katona
  36. 2006/2007
    2006.11.25. DVTK - Győri ETO 4-3 G.: Elek, Foxi, Vitelki, Farkas
  37. 2007/2008
    2008.05.31. DVTK - Győri ETO 1-3 G.: Kamber
  38. 2008/2009
    2009.04.18. DVTK - Győri ETO 2-3 G.: Tóth M., Stanić
  39. 2009/2010
    2010.03.20. DVTK - Győri ETO 0-1
  40. 2011/2012
    2011.09.25. DVTK - Győri ETO 2-0  G.: Luque, Seydi
  41. 2012/2013
    2012.09.01. DVTK - Győri ETO 0-3
  42. 2013/2014
    2013.12.01. DVTK - Győri ETO 1-2 G.: Kostić
  43. 2014/2015
    2015.05.17. DVTK - Győri ETO 4-1 G.: Bognár I., Okuka, Tóth D. (ög.), Takács T.

Hazai mérleg: 43 mérkőzés, 16 győzelem, 14 döntetlen, 13 vereség, 60 lőtt és 58 kapott gól

ETO FC Győr

Alapítva: 1904
Klubszín: zöld-fehér
Élvonalbeli idények: 69
Legjobb eredmény: négyszeres bajnok (1963 ősz, 1981/1982, 1982/1983, 2012/2013)
Először az országos másodosztályban: 1938/1939
Másodosztályú idények: 15 (+1 félbeszakadt)
Folyamatosan az NB II.-ben: 2017 óta

Az ETO FC Győr 1904-ben alakult Győri Vagongyár Egyetértés Torna Osztály néven. A több mint száz éves egyesület 4 bajnoki címmel és 4 Magyar Kupa győzelemmel büszkélkedhet. A zöld-fehér csapat legnagyobb sikereit a hatvanas évek közepén (amikor zsinórban 3 kupát nyertek) és a nyolcvanas évek elején (amikor két bajnoki címet szereztek) érte el, de 2013-ban ismét feljutottak a csúcsra. A 2014/2015-ös bajnokságban a 8. helyen végeztek, de a következő idényre nem kaptak élvonalbeli klublicencet, és az NB III.-ban folytatták. Két év alatt jutottak vissza a másodosztályba, ahol idén sorozatban hatodik idényüket kezdték. Az előző télen tulajdonost váltott a győri klub, és a szlovákiai magyar üzletember, Világi Oszkár (a Slovnaft elnök-vezérigazgatója, a MOL-csoport vezérigazgató-helyettese és a MOL igazgatóságának tagja) irányítja a legújabban ETO FC nevet viselő klubot.

Az előző bajnokságot a 7. helyen zárták (16 győzelem, 8 döntetlen, 14 vereség). A házi góllövőlista első két helyén egyaránt egykori diósgyőri labdarúgó végzett, Óvári Zsolt 9, Bacsa Patrik 7 gólt szerzett.

Merkantil Bank Liga 2022/2023

A győriek a szűk középmezőny oszlopos tagjai, szinte egy pillanatra sem legyintette meg őket a kiesés szele, de a feljutásban sem reménykedhettek.

Összesített
1. Diósgyőri VTK 36 26 3 7 74-35 39 81
12. ETO FC Győr 36 11 12 13 34-37 -3 45

Hazai
1. Diósgyőri VTK 18 14 2 2 38-16 22 44
17. ETO FC Győr 18 5 4 9 20-23 -3 19

Idegenbeli
1. Diósgyőri VTK 18 12 1 5 36-19 17 37
7. ETO FC Győr 18 6 8 4 14-14 0 26

Formatabella

A legutóbbi 5 mérkőzés alapján
2. Diósgyőri VTK 5 3 2 0 10-6 4 11
15. ETO FC Győr 5 1 2 2 3-5 -2 5

A legutóbbi 10 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 10 7 2 1 21-12 9 23
15. ETO FC Győr 10 2 4 4 6-12 -6 10

A legutóbbi 15 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 15 11 2 2 29-16 13 35
14. ETO FC Győr 15 4 5 6 11-17 -6 17

A legutóbbi 20 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 20 15 2 3 43-19 24 47
14. ETO FC Győr 20 5 8 7 16-23 -7 23

A legutóbbi 25 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 25 19 3 3 55-21 34 60
11. ETO FC Győr 25 7 9 9 23-28 -5 30

A legutóbbi 30 mérkőzés alapján
1. Diósgyőri VTK 30 23 3 4 64-26 38 72
13. ETO FC Győr 30 8 11 11 25-32 -7 35

Eredmények

  1. forduló: ETO - Nyíregyháza 1-0
  2. forduló: ETO - Szeged 1-2
  3. forduló: Haladás - ETO 2-1
  4. forduló: ETO - Siófok 4-1
  5. forduló: Soroksár - ETO 0-0
  6. forduló: ETO - Tiszakécske 2-0
  7. forduló: Ajka - ETO 0-1
  8. forduló: ETO - PMFC 0-1
  9. forduló: KBSC - ETO 0-0
  10. forduló: ETO - Gyirmót 0-2
  11. forduló: MTK - ETO 1-1
  12. forduló: ETO - Szentlőrinc 1-1
  13. forduló: Dorog - ETO 0-1
  14. forduló: ETO - Békéscsaba 4-1
  15. forduló: BMTE - ETO 2-1
  16. forduló: ETO - Mosonmagyaróvár 0-1
  17. forduló: Kozármisleny - ETO 1-1
  18. forduló: ETO - DVTK 0-3
  19. forduló: Csákvár - ETO 1-1
  20. forduló: Nyíregyháza - ETO 0-2
  21. forduló: Szeged - ETO 1-1
  22. forduló: ETO - Haladás 1-3
  23. forduló: Siófok - ETO 0-1
  24. forduló: ETO - Soroksár 1-1
  25. forduló: Tiszakécske - ETO 0-2
  26. forduló: ETO - Ajka 0-1
  27. forduló: PMFC - ETO 0-1
  28. forduló: ETO - KBSC 1-1
  29. forduló: Gyirmót - ETO 4-0
  30. forduló: ETO - MTK 1-2
  31. forduló: Szentlőrinc - ETO 0-0
  32. forduló: ETO - Dorog 2-0
  33. forduló: Békéscsaba - ETO 2-0
  34. forduló: ETO - BMTE 1-1
  35. forduló: Mosonmagyaróvár - ETO 0-0
  36. forduló: ETO - Kozármisleny 0-2

A legutóbbi fordulóban a Ruisz Barnabás - Kovács Krisztián, Urblík Norbert, Fodor Ferenc, Csontos Dominik (Borsos Filip, 77.) - Toma György (Kiss Bence, 64.) - Huszár Marcell (Szendrei Ákos, 64.), Tuboly Máté (Vingler László, 56.), Vitális Milán (Bekker Roland, 64.), Lacza Alex - Priskin Tamás összeállításban játszottak.

Házi góllövőlista

5 gólos
Szendrei Ákos

3 gólos
Babati Benjámin
Borsos Filip
Lacza Alex
Priskin Tamás

2 gólos
Benczenleitner Barna
Kovács István
Papp Milán
Vitális Milán

1 gólos
Bencze Márk
Csinger Márk
Csonka Bonifác
Csontos Dominik
Fodor Ferenc
Huszár Marcell
Kiss Máté
Kovács Krisztián
Toma György

Sárga lap

8 sárga lap
Toma György

7 sárga lap
Tuboly Máté

6 sárga lap
Keresztes Krisztián
Kiss Bence

Piros lap

1 piros lap
Borsos Filip (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Csinger Márk (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)
Keresztes Krisztián (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)
Lacza Alex (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen)
Óvári Zsolt (eltiltás miatt nem játszhat a DVTK ellen) 
Szujó Attila (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)
Toma György (eltiltását letöltötte, játszhat a DVTK ellen)

Téli játékosmozgás

Érkezett
Csontos Dominik (Mezőkövesd)
Keresztes Krisztián (Dorog)
Nicolás Morínigo (paraguayi, Sportivo Ameliano)
Szendrei Ákos (DAC, kölcsönbe)

Távozott
Babati Benjámin (Mezőkövesd, kölcsönből vissza, május 1.)
Bacsa Patrik (KBSC)
Benczenleitner Barna (Honvéd, kölcsönből vissza)
Csonka Bonifác (Haladás)
Kovács István (?)
Vincze Ádám (Soroksár)

Az ETO FC Győr kerete

Kapusok
1 Fadgyas Tamás (HUN) 1995.11.20.
43 Kiss Ákos (HUN) 2004.01.08.
74 Kovácsik Ádám (HUN) 1991.04.04.
12 Ruisz Barnabás (HUN) 2002.01.22.

Mezőnyjátékosok
32 Bekker Roland (HUN) 2002.04.05.
7 Bencze Márk (HUN) 2000.01.30.
9 Borsos Filip (HUN) 2000.06.22.
39 Csáki Armand (HUN) 2004.03.07.
5 Csinger Márk (HUN) 2003.05.31.
18 Csontos Dominik (HUN) 2002.11.08.
15 Fodor Ferenc (HUN) 1991.03.22.
38 Hanzli Péter (HUN) 2002.04.27.
96 Huszár Marcell (HUN) 2005.05.07.
25 Keresztes Krisztián (HUN) 2000.01.04.
23 Kiss Balázs (HUN) 1999.05.08.
68 Kiss Bence (HUN) 1999.07.01.
91 Kiss Máté (HUN) 1991.04.30.
90 Kovács Krisztián (HUN) 2000.05.29.
76 Lacza Alex (SVK) 2004.06.17.
17 Morínigo, Nicolás (PAR, HUN) 2000.03.09.
11 Óvári Zsolt (HUN) 1997.03.29.
6 Papp Milán (HUN) 2001.12.20.
30 Priskin Tamás (HUN) 1986.09.27.
38 Szabó Tamás (HUN) 2001.03.16.
99 Szendrei Ákos (HUN) 2003.01.23.
16 Szujó Attila (HUN) 2003.09.14.
22 Toma György (HUN, UKR) 1996.04.27.
20 Tuboly Máté (HUN) 2004.09.15.
93 Urblík Norbert (HUN) 2004.04.18.
16 Vingler László (HUN) 2005.10.31.
27 Vitális Milán (HUN) 2002.01.28.

A kispadon

A Tímár Krisztiánt váltó győri vezetőedző, Antonio Muñoz 2018-2019-ben 44 mérkőzésen segítette másodedzőként Diósgyőrben Fernando Fernández munkáját. Távozása után az Fehér Miklós Akadémián vállalt munkát, idén márciusban nevezték ki az első csapat élére.

Ismerősök a másik oldalon

Az ellenfél játékosai közül öten is szerepeltek korábban a DVTK-ban.

A kazincbarcikai születésű Óvári Zsolt 20 évesen tért vissza Felcsútról Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. Az első évben 25 NB I.-es mérkőzésen 4 gólt szerzett, majd Balmazújvárosba került kölcsönbe. Visszatérése után a DVTK tartalékban szerepelt, ezért Pécsre távozott, ahonnan egy évvel később Győrbe tette át székhelyét.

Köteles Lászlóra is illik a régi ismerős új szerepkörben megnevezés. Az egykori válogatott kerettag kapus (akit egy időben a „legjobb magyar kapus, aki sohasem mutatkozhatott be a válogatottban” jelzővel is illettek) 2007 és 2009 között 58 bajnokin védte a DVTK kapuját, majd a rendkívül népszerű játékos Belgiumba igazolt. Legnagyobb sikereit a KRC Genk színeiben érte el, nyert bajnoki címet és kupát is, valamint szerepelt a Bajnokok Ligájában. Visszavonulását követően játékosügynökként maradt a labdarúgás közelében, március elején nevezték ki az ETO sportigazgatójának.

Tóth Miklós klubigazgató Miskolcon született, Diósgyőrben lett labdarúgó, 19 évesen már a másodosztályú csapatban szerepelt. A fejlődése érdekében a Borsod Volán, a Nyíregyháza és a Szerencs csapatában szerepelt, majd az 1992/1993-as idényben 25/3-as mutatóval mutatkozott be az élvonalban. A kiesést követően bevonult kaptonának, utána pedig Győrben, Siófokon, Szombathelyen, Sopronban és Bükön játszott, összesen 188 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt. Visszavonulását követően 2011 és 2019 között ügyvezető igazgatóként irányította a Haladást,