Beharangozó 2023. május 17., szerda

"Megérdemelten gyűjtöttük be a bajnoki címet"

A bajnokcsapat minden tagjától azt kérdeztük, hogyan emlékszik vissza erre az eredményes szezonra.  (Minden játékos kiemelte, hogy milyen nagy támogatást nyújtott a diósgyőri szurkolótábor, és mekkora részük van a bajnoki címben, ezért egyenként nem említettük a drukkereket. A Gólörömben megjelent nyilatkozatcsokor.)

"Megérdemelten gyűjtöttük be a bajnoki címet"


Bárdos Bence

- Egész évben jó teljesítményt nyújtott a csapat, ennek köszönhetően a meccsek többségét sikerült is megnyerni. Egy új poszton szerepeltem ebben az idényben, jól ment a játék, mondhatni a szakmai stáb megtalálta a helyem. És belső védőként még négy gólt is szereztem, amiből az ajkai úgy ért győzelmet, hogy közben gólt sem kaptunk.

 

Bényei Ágoston

- Nehéz szavakba önteni az örömömet, de a bajnoki cím feldobja a mindennapjaimat, még az érettségire is plusz löketet ad. Nyáron úgy érkeztem Diósgyőrbe, hogy az igazi áttörést vártam magamtól, ami úgy érzem, sikerült. Tavalyelőtt ünnepeltem már bajnoki címet Debrecenben, de a mostani aranyérmet érzem százszázalékosan a magaménak, mert amikor egészséges voltam, akkor egy kivétellel a kezdőcsapatban kaptam helyet, és jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal vettem ki a részem a DVTK sikeréből.

Bertus Lajos

- Nagyon sok és kemény munka után megérdemelt sikert arattunk. Már szinte nem is emlékszünk rá, de rosszul kezdtük az idényt, akkor valószínűleg kevesen gondoltak arra, hogy egy hónappal a bajnokság vége előtt bebiztosítjuk a feljutást. Szerencsére korán jöttek a pofonok, de felálltunk, és megtaláltuk a játékunkat, amit később sem engedtünk el. Amikor úgy tűnt, hullámvölgybe kerülhetünk, akkor mindig tudtunk újítani, és rendre jól jöttünk ki a fordulópontokból, ezért megérdemeljük a bajnoki címet.

Bokros Szilárd

- Hosszú volt ez a bajnokság, mégis gyorsan eltelt. Sem a csapatnak, sem nekem nem indult jól az idény, szerencsére ki tudtunk lábalni a gödörből, és utána végig remekül játszottunk. Nekünk, akik a tavalyi kudarcot is átéltük, az volt a csapaton belüli feladatunk, hogy a célhoz közelítve óvatosságra intsük a társakat. Akadtak nehezebb mérkőzések, amikor a játék helyett a harcosság dominált, de ezen a téren is helytálltunk, és végül elértük a célt. Az pedig még nagyobb öröm, hogy a feljutás kivívásán túl a bajnokok is lettünk. Egy olyan élménnyel lettem gazdagabb, amit soha nem fogok elfelejteni!

Cseke Benjámin

- Amióta Kuznyecov Szergej vette át a DVTK irányítását, azóta olyan munka folyik Diósgyőrben, ami legalább a második helyre predesztinált minket. Nagyon keményen dolgoztunk, ezért azt mondom, sokszor még nem is jött ki belőlünk minden a mutatott játékot tekintve, de akarattal, küzdeni tudással és a jobb erőnléttel akkor is sokszor le tudtuk győzni az ellenfeleket. Személy szerint az elmúlt évek egyik legjobb idényét tudom hamarosan a hátam mögött, mert adtam gólpasszokat, lőttem gólokat, és ilyenre régen adódott példa. Ezzel együtt nem lehetek tökéletesen elégedett, mert idén is maradtak ki helyzetek, amit ha értékesítek, akkor több gól állna a nevem mellett. 

Csirmaz István

- Azért igazoltam Diósgyőrbe, hogy bajnoki címet ünnepeljek. Akadtak nehezebb periódusok, máskor magabiztosan győztünk, de összességében nem nevezem könnyűnek ezt az idényt, ezért különösen édes a siker íze. Minden csapat életében előfordulnak hullámvölgyek, amiből rendkívül gyorsan kijöttünk, és ez kulcsfontosságúnak bizonyult. Sok társamhoz hasonlóan nekem sem indult könnyen a bajnokság, ám utána lépésről lépésre építettem fel magam, és bízom benne, a többiek is egyetértenek velem abban, hogy jó játékkal, gólpasszokkal és egy győri góllal hozzátettem a részem a bajnoki címhez. 

Branislav Danilović 

- Nehezen indult számunkra a bajnokság, de utána feljavult a játékunk. Tavasszal ugyanott folytattuk, ahol ősszel abbahagytuk. Büszke vagyok arra, hogy tizenegy mérkőzésen nem kaptam gólt, de ennél fontosabb, hogy 27 győzelmet arattunk. Azonban még nincs vége a bajnokságnak, és mindent elkövetek azért, hogy mindkét szám növekedjen az idény végére. 

Farkas Dániel

- Nagyon örülök a bajnoki aranyéremnek, mert már 30 éves vagyok, és korábban nem nyertem semmilyen címet. A csapatnak és nekem is nehezen indult ez az idény, ráadásul utána a sérülések sem kerültek el. A tavasz második felére azonban a helyére zökkent minden, a csapat továbbra is eredményes, és én is elkezdtem játszani. Kuznyecov Szergej nagy szerepet játszik a sikerességében, és mi játékosok is partnerei voltunk a munkában. A pályán mindenki tudja, mi a feladata, és aki bármilyen okból kikerült a kezdőcsapatból, az is ugyanúgy dolgozott az edzéseken, aminek meglett az eredménye, ahogyan a tabella állása is mutatja. 

Gera Dániel

- A nyár végén érkeztem, és akkor a 10. helyen állt a DVTK, de az elejétől hittem a feljutásban. És onnantól sorra arattuk a győzelmeket. Tavasszal viszont kidőltem, több mérkőzésről hiányoztam, de hála az Istennek a csapat nélkülem is ment előre. Elképesztően boldog vagyok,  hogy bajnokként jutottunk fel, ezért jöttem, és boldog vagyok, hogy megcsináltuk.

Holdampf Gergő

- Szereztünk egy olyan emléket, ami örökre szól. Nagyon nehéz utat jártunk végig, a legrutinosabb játékosokkal is arról beszélgettünk, hogy ilyen kemény idényt még nem éltünk meg. Ősszel sem lazsáltunk, de egész tavasszal rendkívül feszített tempóban játszottunk. Mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk, mert Kuznyecov Szergej minden edzésen megkövetelte tőlünk a tökéletes koncentrációt, és a közös cél elérése érdekében mindenki beletette a  maximumot. Az első bajnoki címet nyertem, de remélem, hogy nem az utolsót. 

Illés Bálint

- Tizenkét éve még szurkolóként ünnepeltem a gyepen a DVTK bajnokcsapatát, Luquét, Lippai Ákost, Mohamadou Abdouramant, Dobos Attilát, Ivan Radošt, George Menougongot és a többieket, vasárnap este pedig én is felállhattam a dobogóra, mintha álmodnék. Miskolci srácként, diósgyőri nevelésű labdarúgóként mindig erre vágytam. Nyáron kerültem fel az első csapathoz, és már az edzéseken is nagyon sokat fejlődtem, de számomra az az elmúlt év legfontosabb eseménye, hogy bemutatkoztam a felnőttek között. Azóta is gyűlnek a mérkőzések, hálás vagyok a szakmai stáb bizalmáért, amit igyekszem meghálálni. 

Jurek Gábor

- Egész évben domináló futballt játszottunk, és a bajnoki cím megszerzésében kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a hazai győzelmek mellett idegenben is sok meccset nyertünk. A csapat fizikai és lelki erejét mutatja, hogy milyen sok találkozót nyertünk meg a hajrában. Tavaly bemutatkoztam az első csapatban, az idei évvel viszont megteremtettem az alapját annak, hogy megragadjak a profi labdarúgásban. Sokat fejlődtem ebben az évben, 32 bajnokin léptem pályára, és úgy érzem, a keret teljes jogú tagjává váltam.

Eppel Márton

- Több kulcsa is van ennek a sikernek, amiből előre kívánkozik Kuznyecov Szergej vezetőedzői kinevezése. A ki-ki meccseket, és a döntetlenre álló találkozókat is szinte mind behúztuk, ami a bajnokcsapatok jellemzője. Nagyon sokat dolgoztunk a sikerért, akik tavaly is a DVTK-t erősítették, azok számára plusz motivációt jelentett, hogy idén mindenképpen fel kellett jutni. Hiába nyertem már korábban élvonalbeli bajnokságot is, nagyon boldog vagyok, hogy újabb aranyéremmel gazdagodtam. Teljesen megérdemeltük! 

Koman Vladimir

- Megérdemelten gyűjtöttük be a bajnoki címet, mert keményen dolgoztunk az egész idényben. Kiváló társaság alakult ki az öltözőben, mindenki egyformán és egy irányba húzott. Ez az elsődleges, mert egy összetartó csoporttal lehet dolgozni, ezen kívül mindenki sikerre éhesen végezte a dolgát, és beletette a maximumot. A meccseket sokszor a végén hoztuk, a feljutást, majd a bajnoki címet ezzel ellnetétben már fordulókkal a vége előtt bebiztosítottuk. 

Könyves Norbert

- Azért igazoltam Diósgyőrbe, hogy feljusson a csapat, és boldog vagyok, mert teljesítettük a célunkat. A DVTK-nak az élvonalban a helye! 

Lőrinczy Attila

- Azért fogadtam el a DVTK hívását decemberben, hogy segítsem elérni a csapat célját, a feljutást, és én is tevékeny részese legyek a sikereknek. Ezért szerettem volna minél hamarabb beépülni a csapatba, ami sikerült is, mert támadó focit játszunk, dominálunk a meccseken, amit nagyon szeretek. Egy-két mérkőzéstől eltekintve egész tavasszal minden úgy történt, ahogy elterveztem. Büszke vagyok a csapatra, és az elért eredményre. 

Lukács Dániel

- Az edzőváltás jót tett a csapatnak, majd az egyre több közös munka hatására még jobbak lettünk. Egy nagyon jó közösség alakult ki, amelyik megérdemelten végzett az első helyen. Azt gondolom, csak az a csapat tud sikeres lenni, amelyik minél többször és minél hosszabb győzelmi, veretlenségi sorozatot tud építeni, és mi megfeleltünk ennek a kritériumnak is. Két éven belül másodszor jutok fel, és már alig várom, hogy ősszel az élvonalban szerepeljek a DVTK-val. Míg Kecskeméten a bennmaradást tűzték ki elénk célul, addig Diósgyőrben kimondatlanul is csak a feljutásért jár dicséret, de kezeltük ezt a nyomást is. 

Medgyes Sinan

- A csapategység meghozta az eredményét, és a szakmai stáb is rendkívül sokat tett hozzá a sikerhez. Egy nagyon érzelmes fél évet töltöttem eddig Diósgyőrben, ahol sok jó embert ismertem meg. A felkészülés során gyorsan befogadták az újakat a régiek, és összeállt a csapat, majd sikerült elérni a célt, amiért érkeztem, vasárnap este a mi nyakunkba akasztották az aranyérmet. 

Jérémie Obounet

- Amikor a csapat sorra nyeri a mérkőzéseket, és feljut az élvonalba, annál nincs jobb érzés, én is most éltem át először ezt a fantasztikus pillanatot. Télen érkeztem Diósgyőrbe, kaptam játéklehetőséget, lőttem négy gólt, nincs okom panaszkodni. És amikor két gólt szereztem a Gyirmót ellen, majd a találkozó után a közönség a nevemet kiabálta, arra még sokáig emlékezni fogok.

Radics Márton

- Kihívásokkal teli évet zárunk. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, akkor elindult felfelé a csapat, ám megsérültem, ami később az egész idényemre rányomta a bélyegét. Így sem vagyok elégedetlen, mert amiért jöttem, azt sikerült elérni: végg csapatként küzdve feljutottunk, ráadásul megszereztük a bajnoki címet is. És a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen pedig meglőttem eddigi pályafutásom legnagyobb gólját. 

Senkó Zsombor

- Először ünnepelhetek bajnoki címet, korábban még korosztályos bajnokságban sem nyertem. A csapatban jó a hangulat az edzések mellett a pályán kívül is, ez hozta meg a gyümölcsét. Jó érzés volt bemutatkozni a DVTK első csapatában, ráadásul az első mérkőzésen pont itthon játszottuk, közvetlenül a hátam mögül hallottam a szurkolók biztatást, és nagyon tetszett a meccs utáni ünneplés is. Sok ilyet szeretnék még átélni!

Szatmári Csaba

- Nagyon nehéz idényt zárunk hamarosan, de a befektetett munka meghozta gyümölcsét. Még jobb érzés, hogy több héttel a zárás előtt eldöntöttük a saját javunkra a bajnoki cím sorsát is. Nagyon együtt van a csapat, aki látta a Kozármislenyben, majd hazai pályán a Csákvár elleni mérkőzés után készült öltözői felvételeket, annak nem is kell különösebben magyarázni, hogy miért mi lettünk a bajnokok.

Szűcs Kornél

- Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy teljesítettük az elvárásokat, és bajnokként jutottunk vissza az élvonalba. Pedig sohasem az aranyérem lebegett a szemünk előtt, hanem mindig csak a következő feladatra koncentráltunk, az előttünk álló mérkőzést akartuk megnyerni, és ez hozta meg az eredményt. Sajnos ebben az idényben kevesebb játéklehetőséget kaptam, de ugyanolyan keményen dolgoztam az edzéseken, mint korábban, és büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a tagja vagyok.

Viczián Ádám

- A pályán töltött idő minden egyes percét élveztem az egész idényben. Tavaly is bajnoki címet ünnepeltem a Vasas színeiben, és most diósgyőriként teszem ugyanezt, de utóbbi valamiért különlegesebb. Részben azért, mert frissebb élmény, sőt ezt most élem át, de azon kívül is valamiért, amit egyelőre még meg sem tudok fogalmazni.