Beharangozó 2017. április 21., péntek

A 11. Paks - DVTK következik

Az OTP Bank Liga idei első körében egy izgalmas hajrával fordította maga javára a paksi csapat a DVTK elleni meccset. A második körben viszont diósgyőri siker született Mezőkövesden. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös múltját.

A 11. Paks - DVTK következik

1952. november 28-án alapították meg a Paksi Kinizsi Sportkört, ami később Paksi SE, majd Paksi FC néven szerepelt. A főszponzor MVM távozása után ismét ez a hivatalos nevük. A csapat színe zöld-fehér.

Az NB I-be 2006-ban jutottak fel, első évükben a 11. helyen végeztek. A csapat legnagyobb sikerük, a 2011-ben megnyert Ligakupa, valamint a 2010/2011-es bajnokságban szerzett ezüstérem. Az előző bajnokságban a 7. helyen végeztek, legeredményesebb játékosuk a hét gólig jutó Hahn János.

Idei eredmények

Rendkívül gyengén kezdték az idei bajnokságot, volt, amikor a kiesés szele is megcsapta a paksiakat. Tavasszal azonban kiváló formát mutatva felzárkóztak az élmezőny mögé. Elsősorban hazai veretlenségüknek köszönhetően jelenleg a 6. helyen állnak, legeredményesebb gólszerzőjük a 8 találatnál járó Bartha László.

  1. forduló: DVSC - Paks 1-1
  2. forduló: Paks - Videoton 1-1
  3. forduló: Újpest - Paks 1-0
  4. forduló: Paks - FTC 0-0
  5. forduló: Honvéd - Paks 3-1
  6. forduló: Paks - DVTK 2-1
  7. forduló: Haladás - Paks 3-1
  8. forduló: Vasas - Paks 1-0
  9. forduló: Paks - Gyirmót 0-0
  10. forduló: Mezőkövesd - Paks 1-3
  11. forduló: Paks - MTK 0-0
  12. forduló: Paks - DVSC 1-1
  13. forduló: Videoton - Paks 5-1
  14. forduló: Paks - Újpest 1-1
  15. forduló: FTC - Paks 1-2
  16. forduló: Paks - Honvéd 1-1
  17. forduló: DVTK - Paks 2-0
  18. forduló: Paks - Haladás 2-1
  19. forduló: Paks - Vasas 1-0
  20. forduló: Gyirmót - Paks 0-0
  21. forduló: Paks - Mezőkövesd 5-0
  22. forduló: MTK - Paks 1-2
  23. forduló: DVSC - Paks 1-3
  24. forduló: Paks - Videoton 0-0
  25. forduló: Újpest - Paks 1-1
  26. forduló: Paks - FTC 3-1
  27. forduló: Honvéd - Paks 2-0

A legutóbbi fordulóban a Molnár - Kulcsár, Zachán, Gévay, Báló - Papp - Haraszti (Szakály, 73.), Hajdú, Bertus, Bartha (Koltai, 73.) - Hahn (Vernes, 84.) összeállításban játszottak.

Téli játékosmozgás

Alig változott a paksi keret télen, Kemenes Szabolcs távozása mellett mindössze a Honvéddel és a ZTE-vel "cseréltek" egy-egy játékost.

Érkezett
Daru Bence (ZTE - kölcsönbe)
Hajdú Ádám (Bp. Honvéd - kölcsönbe)

Távozott
Kemenes Szabolcs (csapat nélkül)
Kovács Gábor (ZTE - kölcsönbe)
Laczkó Zsolt (Bp. Honvéd - kölcsönbe)

A Paksi FC kerete

Kapusok
1    Molnár Péter    (HUN)    1983.12.14.
25    Székely György    (HUN)    1995.06.02.

Védők
5    Gévay Zsolt    (HUN)    1987.11.19.
7    Báló Tamás    (HUN)    1984.01.12.
24    Hajdú Ádám (HUN)    1993.01.16.
20    Zachán Péter    (HUN)    1997.12.12.
30    Szabó János    (HUN)    1989.07.11.
40    Szalai András    (HUN)    1998.02.03.
77    Kulcsár Dávid    (HUN)    1988.02.25.
96    Lenzsér Bence    (HUN)    1996.04.09.

Középpályások
8    Kecskés Tamás    (HUN)    1986.01.15.
10    Haraszti Zsolt    (HUN)    1991.11.04.
17    Szakály Dénes    (HUN)    1988.03.15.
19    Kesztyűs Barna    (HUN)    1993.09.04.
21    Papp Kristóf    (HUN)    1993.05.14.
26    Bertus Lajos    (HUN)    1990.09.26.
29    Koltai Tamás    (HUN)    1987.04.30.
39    Bartha László    (HUN)    1987.02.09.

Támadók
9    Hahn János    (HUN)    1995.05.15.
22    Fejős Áron    (HUN)    1997.04.17.
98    Jelena Richárd    (HUN)    1998.01.08.
70    Vernes Richárd    (HUN)    1992.02.24.
       Daru Bence    (HUN)    1994.06.05.

A vezetőedző

A csapat szakvezetője Csertői Aurél, aki 2014 óta irányítja a paksiakat. Korábban többek között a Győr, a Videoton, a Haladás és a Kecskemét kispadján ült az élvonalban.

Egymás ellen

Az első paksi látogatásunkra 2006. szeptember 16-án került sor. A DVTK a Szalma - Mogyorósi, Elek, Katona, Farkas, Sipeki, Vitelki, Szögedi (Stanic a 45. percben), Buz, Simon (Faggyas a 77. percben), Binder (Kerényi a 70. percben) összeállításban lépett pályára. A találkozó jól kezdődött számunkra, mert Simon Attila góljával már az 5. percben vezetést szereztünk. A paksiak azonban Báló és - az egykori diósgyőri - Belényesi találatával negyedóra alatt megfordították a mérkőzés állását és megnyerték a találkozót.

A második összecsapásunkra 2007. november 3-án utaztunk az Atomvárosba. A Köteles - Kállai, Elek, Katona, Hegedűs, Bessong, Lipusz (Vitelki a 64. percben), Sipeki, Rassou (Vámosi a 74. percben), Kassim (Douva az 57. percben), Simon összetételű DVTK kétgólos előnyt szerzett Simon Attila és Sipeki István találatával. A mérkőzést azonban még így sem sikerült megnyernünk, mert Tököli a 79. percben szépített majd Kiss Tamás az utolsó percben kiegyenlített.

A harmadik mérkőzésünk a 2008/2009-es szezonban szintén döntetlenre végződött. Vágó Attila csapata Gohér Gergő kiállítása után fél órán keresztül játszott emberhátrányban, de Djordje Kamber góljával így is elhozott egy pontot Paksról. Vágó Attila vezetőedző a Köteles - Búrány, Miličić, Sebők, Gohér, Pintér Z., Kamber, Ahodikpe (Pelecaci, 57.), Tóth M., Homma (Szabó V., 79.), Stanić (Takács P., 74.) csapatban találta meg a pontszerző alakulatot.

A visszajutást követő első paksi mérkőzésünket 2011. szeptember 11-én játszottuk. A Radoš - Vadász, Gal (Nagy T. a 46.), Budovinszky, Gohér - Arze, Abdouraman, Gallardo, Luque (Tisza a 30.)  - Menougong (Pál Sz. a 70.), Seydi összeállítású csapatunknak nem volt szerencséje. Luque és Gal sérülése miatt Benczés Miklósnak át kellett szerveznie  a csapatát. A mérkőzés 77. percében Radoš szabálytalankodott a 16-oson belül, aminek eredménye egy kiállítás és egy büntető lett. Mivel több cserénk nem volt ezért Seydi állt a gólvonalra és kis híján kivédte Montvai 11-esét. Csapatunk azonban nem esett kétségbe és Budovinszky Krisztián révén kiegyenlített a 86. percben, így ponttal tért haza Miskolcra.

Első győzelmünket 2013. október 19-én arattuk Pakson. A DVTK a Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Elek, Nikházi (Tisza a 69.) , Barczi (Kostić a 83.) - Futács, Bacsa (Batioja a 77.). összeállításban állt fel és meggyőző játékot mutatva Elek Ákos, valamint Barczi Dávid góljával történelmi győzelmet aratott. Abból a szempontból is történelmi volt a siker, hogy ezzel már hét mérkőzésre hízott a győzelmi sorozat, melynek során még gólt sem kapott a DVTK.

A 2015/2016-os idényben háromszor játszott mindegyik csapat mindenki ellen, ebből egyszer találkozott a DVTK és a Paks a Dunántúlon. A gól nélküli első játékrészt követően rögtön a második félidő elején a hazaiak szerztek vezetést egy távoli bombával, amit négy perccel később Nikházi Márk egyenlített ki büntetőből. Ezt követően már nem változott az eredmény, amihez kellett néhány nagy Rados Ivan védés is. Bekő Balázs vezetőedző a Radoš - Eperjesi, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi - Bacsa, Nikházi, Koman (Halmai R., 19.), Barczi (Boros, 90+2.) - Novothny (Takács T., 65.) csapatot küldte pályára.

Az OTP Bank Liga 2016/2017-es kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, ezúttal kétszer Pakson. A 6. fordulóban, augusztus 17-én a DVTK szerezte meg a vezetést Nikházi Márk bombájával, azonban a hazaiak fordítani tudtak a hajrában.

Paksi FC - Diósgyőri VTK 2-1 (0-0)

PFC: Kemenes - Szalai, Lenzsér, Gévay Báló - Kecskés T. (Jelena, 79.), Papp - Haraszti (Laczkó, 75.), Bartha, Koltai (Bertus, 75.) - Hahn. Vezetőedző: Csertői Aurél.
DVTK: Rados - Lázár, Lipták, Tamás, Nemes - Elek, Oláh B. - Vela (Bacsa, 56.), Bognár I., Nikházi, (Dausvili, 73.)- Griffiths (Nono, 83.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Gólszerző: Nikházi (0-1) a 64., Bartha (1-1) a 81., Bertus (2-1) a 90. percben.

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában Mezőkövesden fogadta a DVTK a Paks csapatát 2016. november 26-án. Gól nélküli első félidőt követően Lipták Zoltán idénybeli negyedik gólját szerezte Nono szögletét követően. A ráadásban Ugrai Roland biztosította be a győzelmet.

Diósgyőri VTK - Paksi FC 2-0 (0-0)

DVTK: Rados - Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes - Dausvili, Elek - Vela, Nono (Nikházi, 85.), Bacsa (Bognár I., 63.) - Novothny (Ugrai, 77.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.
PFC: Kemenes - Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J - Szakály D. (Jelena, 85.), Koltai, Bertus, Papp K., Kecskés T. (Vernes, 63.) - Hahn. Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gólszerző: Lipták (1-0) a 60., Ugrai (2-0) a 90+2. percben.

Az eddig lejátszott Paks - DVTK NB I.-es mérkőzések

  1. 2006/2007
    Paks - DVTK 2-1 G.: Simon A.
  2. 2007/2008
    Paks - DVTK 2-2 G.: Simon A., Sipeki
  3. 2008/2009
    Paks - DVTK 1-1 G.: Kamber
  4. 2009/2010
    Paks - DVTK 1-0
  5. 2011/2012
    Paks - DVTK 1-1 G.: Budovinszky
  6. 2012/2013
    Paks - DVTK 1-0
  7. 2013/2014
    Paks - DVTK 0-2 G.: Elek, Barczi
  8. 2014/2015
    Paks - DVTK 3-1
  9. 2015/2016
    Paks - DVTK 1-1 G.: Nikházi
  10. 2016/2017 (1. kör)
    Paks - DVTK 2-1 G.: Nikházi

    Idegenbeli mérlegünk: 10 mérkőzés, 1 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 9 rúgott és 12 kapott gól