Beharangozó 2017. március 2., csütörtök

Újpest - DVTK Jegesmedvék 1-4

A MOL Liga rájátszásában, az elődöntő második mérkőzésén A DVTK Jegesmedvék visszavágtak a hazai pályán elszenvedett vereség után, a szenzációsan védő Adroján Attila és a két gólig jutó Peter Sakaris vezetésével legyőzték az Újpest csapatát.

Újpest - DVTK Jegesmedvék 1-4


A második mérkőzés ott folytatódott ahol az első abba maradt. A DVTK Jegesmedvék birtokolták többet a korongot már az első pillanattól kezdve, talán kicsit meg is lepve az Újpest csapatát. Tóth Adrián már nem csak visszatért, de szinte elválaszthatatlan partnere Hajós Roland mellé is visszakerült az első sorba. Silának már az első percekben észnél kellett lennie, miközben Adorján Attilának alig akadt dolga. Az előző mérkőzésen akadozó emberelőnyös játékon hamar sikerült javítani, hiszen az első ilyen lehetőséget sikerült gólra váltani. Sakaris került jó helyzetbe és szép gólt lőtt. Alig egy perccel később már kettővel vezetett csapatunk. Pavuk passzából Magosi került hatalmas helyzetbe és okos gólt lőve duplázta meg vezetésünket. A két gól után biztonságibb játékra állt át csapatunk, az UTE egyszer emberelőnyben is támadhatott, de gólt nem tudott ütni a remekül védő Adorjánnak.

A második harmad a DVTK Jegesmedvék kapusáról, Adorján Attiláról szólt. Egyszerűen megbabonázta az újpesti játékosokat. Sem szólóból, sem kijátszott helyzetekből nem lehetett neki gólt lőni. Szenzációs teljesítményt nyújtott. Ráadásul egyetlen emberelőnyös helyzetünket sikerült gólra váltani. Johnston került hatalmas helyzetbe, de lövés helyett Sakarishoz játszott, aki nem hibázott, és közvetlen közelről  három gólosra növelte előnyünket. A találatot sokáig videózták, de végül megadták a játékvezetők. A harmad végén még egy emberhátrányos szituációt kellett átvészelni, de a harmadik harmadra is áthúzódó kiállításból sem született gól.

A kiállítást pedig nem, hogy kivédekezni sikerült, hanem még egy gólt is szereztünk. Még emberhátrányban Toulmin ugrott ki és egy gyors lövéssel túljárt Sila eszén. Négy gólos vezetésének tudatában, megnyugodott csapatunk és taktikus okos játékkal tartotta az eredményt. Mikor már kezdett úgy tűnni, hogy Adorján újabb gól nélküli meccset hoz, egy megpattanó lövés becsapta, amivel szépített az UTE. A meccs végét egy durvaság árnyékolta be. Dömötör nagyon csúnyán a palánkra lökte Sakarist, aki nem is tudta folytatni a meccset. A meccs végéig emberelőnyben lévő csapatunk már nem erőltette a támadásokat és megnyerte a mérkőzést. Ezzel visszaszereztük a pályaelőnyt és készülhetünk a szombati hazai mérkőzésre.

MOL Liga rájátszás, elődöntő 2. mérkőzés

Újpesti TE - DVTK Jegesmedvék 1-4 (0-2, 0-1, 1-1)

Újpesti Jégcsarnok, néző. Játékvezető: Kincsecs, Haszonits, Muzsik, Kis-Király.
Újpest: Sila (Ágoston) - Gröschl, Kiss, Tóth, Dósa, Pápa - Hegyi, Nagy N., Ropret, Benk, Hebar - Kovács A., Nagy R., Frolik, Nemes, Csanyi - Trubucz, Kovács S., Virág. Edző: Szilassy Zoltán.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Vojtkó, Gőz, Tóth, Hajós, Miskolczi - Láda, Leppanen, Pavuk, Galanisz, Magosi - Tuominen, Joe, Toulmin, Johnston, Sakaris - Szopos, Laczkó, Popovics, Albert, Sági. Edző: Doug Bradley.

1. harmad: 09:07: Sakaris (Toulmin, Joe) 0-1 emberelőnyből
1. harmad: 09:42: Magosi (Pavuk) 0-2
2. harmad: 36:40: Sakaris (Toulmin, Johnston) 0-3 emberelőnyből
3. harmad: 40:34: Toulmin 0-4
3. harmad: 44:20: Hegyi (Benk, Ropret) 1-4

Edzői értékelés

Doug Bradley: - Nagyon örülök a győzelemnek, és hogy visszaszereztük a hazai pálya előnyét. Az első harmadban remekül játszottunk, de a másodikkal nagyon elégedetlen voltam. Sikerült javítanunk az emberelőnyös játékunkon ami nem csak ennek a meccsnek hanem az egész párharcnak a kulcsa lehet. Adorján ma is fantasztikus volt és köszönjük a szurkolók támogatását, remélem szombaton sokan jönnek buzdítani minket.

MOL Liga rájátszás

Elődöntő

1. mérkőzés

2017. február 28., kedd (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - UTE 1-2 (0-0, 1-1, 0-1)

2. mérkőzés

2017. március 2., csütörtök (Újpest. tv: M4 Sport)
19:00 UTE - DVTK Jegesmedvék

3. mérkőzés

2017. március 4., szombat (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - UTE

4. mérkőzés 

2017. március 6., hétfő (Újpest)
18:00 UTE - DVTK Jegesmedvék

5. mérkőzés (amennyiben szükséges)

2017. március 8., szerda (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - UTE

6. mérkőzés (amennyiben szükséges)

2017. március 10., péntek (Újpest)
UTE - DVTK Jegesmedvék

7. mérkőzés (amennyiben szükséges)

2017. március 12., vasárnap (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - UTE

Negyeddőntő

1. mérkőzés

2017. február 14., kedd (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 4-5 (3-2, 0-2, 1-1)

2. mérkőzés

2017. február 16., csütörtök (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 3-1 (2-0, 1-1, 0-0)

3. mérkőzés

2017. február 18., szombat (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 6-0 (3-0, 1-0, 2-0)

4. mérkőzés 

2017. február 20., hétfő (Tüskecsarnok)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 1-4 (0-0, 1-2, 0-2)

5. mérkőzés

2017. február 22., szerda (Miskolc)
18:30 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 0-3 (0-1, 0-1, 0-1)

6. mérkőzés 

2017. február 24., péntek (Pesterzsébet)
18:00 Ferencvárosi TC - DVTK Jegesmedvék 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)

7. mérkőzés

2017. február 26. vasárnap (Miskolc)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Ferencvárosi TC 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)