Beharangozó 2017. július 13., csütörtök

„Nyugodtabb évnek nézünk elébe”

Csütörtökön este egy rendhagyó és egyben csodálatos helyszínen, Miskolc belvárosában, a Szinva teraszon tartotta hagyományos szezonnyitó szurkolói találkozóját a DVTK labdarúgó csapata.

„Nyugodtabb évnek nézünk elébe”

A rendezvényt ezúttal is több száz drukker tisztelte meg jelenlétével. Ahogy azt már megszokhattuk, hölgyek és urak, csecsemők és szépkorúak egyaránt kíváncsiak voltak, hogyan várja a DVTK labdarúgó csapata a bajnoki rajtot.


A találkozó első felében Bódog Tamás szakmai igazgató, Vas László másodedző, Barney Lord erőnléti edző, Andrusch József kapusedző, Lipták Zoltán csapatkapitány, valamint a DVTK új játékosai Forgács Dávid, Nikolaos Ioannidis, Óvári Zsolt, és Tóth Barnabás válaszoltak a szurkolók kérdéseire, melyet a hátsó sorokban helyet foglalók a Szinva terasz hatalmas kivetítőjén is követhettek.

A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót az eseményről:

A "második félidőben" következhettek a közös fotók és szurkolóink begyűjtötték az új játékosok aláírását is. 


A DVTK ezúton is köszöni Miskolc városának és a Miskolc Televízió munkatársainak a segítséget, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre a rendezvény.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött! Találkozunk a Vasas elleni első bajnokin, vasárnap a Szusza Ferenc Stadionban!