Beharangozó 2017. július 21., péntek

Az 50. Honvéd - DVTK mérkőzés következik

Amilyen jól megy hazai pályán a Honvéd ellen, olyannyira nehéz idegenben. A pályaválasztói jog kényszerű felcserélése miatt az OTP Bank Liga 2. fordulójában Kispesten lép pályára a DVTK, és ahogy a Vasas, úgy a Honvéd ellen is a győzelem a cél.

Az 50. Honvéd - DVTK mérkőzés következik

Szombati ellenfelünk a főváros XIX. kerületének csapata, a Budapest Honvéd FC. Eredetileg Kispesti AC néven alapították 1909-ben, majd Kispesti FC néven játszott 1926-tól a profi bajnokságban. 1944-ben visszavette a klub az eredeti nevét.

Az ekkor már Budapesti Honvéd SE elnevezésű csapat aranykora az 1950-es években jött el, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József és Czibor Zoltán az Aranycsapat magját képezték. Nekik is sok szerepük volt abban, hogy a klub az 1950-es években négyszer nyert magyar labdarúgó-bajnokságot. A 1980-as és 1990-es évek elején a második aranykorszakban nyolc bajnokságot nyertek. Összességében, története során tizennégy alkalommal lett bajnok, míg a Magyar Kupát eddig hétszer nyerte el a gárda.

A rendszerváltást követően visszakerült a klub nevébe a kerület, Kispest neve, azonban 2003-tól ismét a Budapest Honvéd elnevezést használják.

Az OTP Bank Liga előző kiírását meglepetésre, de megérdemelten nyerte meg a Honvéd csapata. Legeredményesebb gólszerzőjük, Eppel Márton a gólkirályi címet is megszerezte.

A BL-selejtezőben a Hapoel Be'er Sheva csapatát kapták, az izraeli 2-1-es vereség után szerda este hazai pályán 3-2-re kaptak ki.

Nyári játékosmozgás

A nyári átigazolási szezonban az alapemberek közül egyedül Hidi Patrik távozott, és az elmúlt évektől eltérően egyébként sem volt nagy mozgás a játékoskeretben.

Érkezők:
Danilo (brazil, Dibba al-Fudzsajra)
Deák István (Mosonmagyaróvár)
Pölöskei Zsolt (Videoton)
Laczkó Zsolt (Paks - ismét kölcsönbe)
Bobál Gergely (ZTE FC - kölcsönből vissza)
Fehér Imre (SZEOL SC - kölcsönből vissza)
Varga Márkó (Kozármisleny - kölcsönből vissza) 

Távozók
Hidi Patrik (???)
Koszta Márk (Mezőkövesd)
Vasiljevic Dusan (szerb-magyar, ???)
Balázs Zsolt (Paks - kölcsön után vissza)
Zsótér Donát (Sint-Truiden - kölcsön után vissza)

A Honvéd játékoskerete

Kapusok
18 Horváth András
66 Berla Attila
99 Gróf Dávid

Védők
2 Bobál Dávid
3 Gergényi Bence
8 Ikenne-King, George 
15 Deák István
25 Lovric Ivan
36 Baráth Botond
86 Laczkó Zsolt 
89 Villám Balázs 

Középpályások
6 Gazdag Dániel
16 Pölöskei Zsolt
20 Csábi Mihály
23 Banó-Szabó Bence
24 Kamber Djordje
57 Holender Filip
77 Nagy Gergő

Csatárok
5 Bobál Gergely
7 Lanzafame, Davide
9 Eppel Márton
11 Kabangu, Kadima
17 Danilo, Cirino
21 Bíró Ákos
92 Herjeczki Kristóf
98 Tömösvári Bálint

Az idei eredmények

Az első fordulóban magabiztosan győzték le a Haladást.

  1. forduló: Honvéd - Haladás 2-0

A Haladás ellen így állt fel a Honvéd: Gróf - King (Bobál D. 4. ), Lovric, Baráth, Laczkó - Herjeczki,, Kamber, Nagy G. (Pölöskei 85. ), Tömösvári (Gazdag, 57. ) - Eppel, Lanzafame.

A Hapoel Be'er Sheva ellen pedig így: Gróf - Baráth, Lovric, Kamber, Bobál D., Laczkó (Tömösvári, 74.) - Pölöskei (Kabangu, 34.), Nagy G., Gazdag - Eppel, Lanzafame.

A vezetőedző

Marco Rossi bajnokcsapatot csinált a Honvédból, majd Dunaszerdahelyre távozott. Helyét az 50 éves holland Erik van der Meer vette át. Az egykori hátvéd labdarúgóként hazájában az Utrecht színeiben kétszáznál is több bajnokin lépett pályára, de játszott Belgiumban és Spanyolországban is. Edzőként elsősorban Ázsiában dolgozott, illetve három éven keresztül irányította az ukrán Metalurh Doneck csapatát.

Ismerős a másik oldalon

A már 34 éves Djordje Kamber másfél éven keresztül viselte a DVTK mezét 2008 januárjától 2009 júniusáig. Ezen idő alatt 39 mérkőzésen 5 gólt szerzett. Később Zalaegerszegen és Győrben játszott, ezt követően lett a Budapest Honvéd labdarúgója. 

Egymás ellen

A két klub közös NB I.-es története 1940. október 27-én kezdődött. Csapkay Károly együttese a Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Magyar összeállításban lépett pályára és Fazekas góljával legyőzte a kispesti gárdát. A sikernek köszönhetően a DiMÁVAG feljött a tabella harmadik helyére.

"A legnagyobb elismerés hangján kell a védelemről írni. A II. félidőben, amikor tíz emberre olvadt a csapat (Bohust állította ki a bíró) a Kispest kábító iramot diktált, s ez a sokszor lekicsinyelt védelem hősiesen állta a harcot, verte vissza a rohamokat, folyvást mozgásban volt, mint akiket a fúriák kergetnek" - áradozott a korabeli tudósító.

Ezt követően évekig hiába járt a Diósgyőr a fővárosban nem sikerült győztesen távoznia Kispestről. Azonban időközben megépült a Népstadion és a Honvéd 1957. november 17-én már ott fogadta a Teleki Pál vezette DVTK-t. A Tóth - Werner, Szigeti, Paulás, Török, Fekete, Iván, Csányi, Papp, Pál II, Matisz felállásban a miskolci fúk nem akármilyen győzelmet arattak a Varga - Törőcsik II, Solti, Dudás - Bozsik, Törőcsik I. - Budai I, Machos, Kotász, Tichy, Babolcsay felállásban szereplő Honvéd ellen. A mindent eldöntő győztes találat Pál II László nevéhez fűződik.

Az újabb Diósgyőri győzelemre tíz évet kellett várni, de megérte, mert 1967. április 9-én az eddigi legnagyobb arányú sikert könyvelhettük el. Sikora, Gál, és Hajas nagyszerű játékának köszönhetően 4-1 arányban léptük le a kispesti csapatot. A félidei 1-1-es döntetlent követőn két Ruttkai és egy Szurgent-góllal fordítottuk a magunk javára a mérkőzést. Szurgent Lajos később Diósgyőrből a Honvédhoz szerződött, ahol előbb játékosként, majd évek múlva edzőként segítette a fővárosiakat.

A '70-es, a '80-as és a '90-es években hiába próbálkozott a diósgyőri Aranycsapat, vagy a Tornyi-féle sikergárda, nem tudtunk győztesen kikerülni a fővárosiakkal vívott párharcokból. A Tornyi Barnabás vezette csapatunk hiába verte Miskolcon 5-1-re a Kispestet, a fővárosban már nem sikerült megismételnie a bravúrt. Pedig - mint az az alábbi videóból kiderül - majd ezren drukkoltak a helyszínen a Diósgyőrnek.

 

A XXI. században azonban már kétszer is sikerült megtréfálnunk a vasárnapi vendéglátónkat. A 2005/2006-os szezonban Ciprian Binder góljára nem tudtak válaszolni a Kispestiek, így mindhárom pontot elraboltuk a Bozsik Stadionból.

Legközelebb 2008. március 28-án arattuk győzelmet, amikor a Köteles - Kállai, Elek, Mogyorósi, Kerényi - Lakatos, Kamber, Pintér, Pelecaci (Vitelki, 31.), Virágh (Szélpál, 64.) - Simon (Homma, 72.) összeállításban játszó csapatunk a japán légiósunk, Homma Kazuo góljával győzött 1-0-ra.

Négy vesztes mérkőzést követően 2014 tavaszán 2-1-re győzött a Szivics Tomiszláv által irányított csapat, amely a Radoš - Eperjesi, Vadász, Kádár, Husić - Barczi, Elek, Gosztonyi (Abdouraman, 67.), Marjanović (Kostić, 60.) - Bacsa, Futács (Grumić, 44.) összeállításban játszott. Zivanović a hazaiakat juttatta vezetéshez, de előbb Futács Márkó egyenlített, majd Zoran Kostić a győzelmet jelentő találatot is megszerezte.


A 2014/2015-ös bajnokságban Lazar Marjanović találatával korán vezetést szerzett a DVTK a Bozsik Stadionban, azonban Hidi Patrik egy távoli kapásgóllal egyenlített. Szivics Tomiszláv ezúttal az Antal - Okuka, Alves, Németh M., Husić (Szalai V., 73.) - Egerszegi - Marjanović (Bacsa, 88.), Koman (Krstić, 90+2.), Bognár I., Takács T., - Griffiths összeállításban küldte pályára a diósgyőri csapatot.


Az előző bajnoki kiírásban a három körből egyszer lépett pályára a DVTK a Budapest Honvéd vendégeként. A hazaiak büntetőből szereztek vezetést a második félidő közepén, majd a hajrában mebiztosították a győzelmet. Horváth Ferenc az Antal - Jagodinskis, Lipták, Oláh B. (Bacsa, 79.) - Eperjesi, Dausvili, Elek, Nemes - Nikházi (Makrai, 86.), Nono (Vela, 59.) - Novothny csapatot küldte pályára.

A legutóbb Mezőkövesden találkozott a két csapat, és a DVTK Dejan Karan és Diego Vela góljával magabiztosan győzött.

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-0 (1-0)

Mezőkövesd, 2625 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Lémon Oszkár, Takács Gábor; Karakó Ferenc, Takács János).
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela, Mevoungou, Nono, Fülöp - Makrai, Novothny. Vezetőedző: Bódog Tamás
Honvéd: Gróf - Ikenne-King, Baráth, Kamber, Bobál D., Holender - Gazdag, Zsótér, Hidi - Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Marco Rossi.

Csere: Fülöp helyett Ugrai a 46., Gazdag helyett Koszta M., Hidi helyett Vasiljević és Makrai helyett Busai a 65., Holender helyett Tömösvári a 78., Novothny helyett Tucsa a 90+2. percben.
Sárga lap: Karan az 54., Vasiljević a 81., Baráth a 89., Busai a 90+2. percben.
Gólszerző: Karan (1-0) a 24., Vela (2-0) a 60. percben.

Az eddig lejátszott Bp. Honvéd - DVTK NB I.-es mérkőzések

  1. 1940/1941
    Kispest FC - DiMÁVAG 0-1 G.: Fazekas
  2. 1941/1942
    Kispest FC - DiMÁVAG 3-3 G.: Fazekas (2), Mészáros
  3. 1942/1943
    Kispest FC - DiMÁVAG 3-0
  4. 1943/1944
    Kispest FC - DiMÁVAG 1-0
  5. 1945/1946
    Kispest AC - DVTK 1-1 G.: Rózsavölgyi
  6. 1950
    Bp. Honvéd - DVTK 2-2 G.: Mixtai, Pribelszky
  7. 1951
    Bp. Honvéd - DVTK 3-1 G.: Vékony
  8. 1952
    Bp. Honvéd - DiVasas 3-0
  9. 1954
    Bp. Honvéd - DiVasas 4-0
  10. 1955
    Bp. Honvéd - DiVasas 2-1 G.: Tiba
  11. 1957/1958 Népstadion
    Bp. Honvéd - DVTK 0-1 G.: Pál II.
  12. 1958/1959
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Iván
  13. 1959/1960
    Bp. Honvéd - DVTK 3-2 G.: Török, Papp
  14. 1960/1961
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Solymosi
  15. 1964
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  16. 1966
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0
  17. 1967
    Bp. Honvéd - DVTK 1-4 G.: Ruttkai (2), Szurgent, Sikora
  18. 1968
    Bp. Honvéd - DVTK 3-0
  19. 1969
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0
  20. 1970/1971
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  21. 1971/1972
    Bp. Honvéd - DVTK 3-0
  22. 1972/1973
    Bp. Honvéd - DVTK 3-1 G.: Sikora
  23. 1974/1975
    Bp. Honvéd - DVTK 5-1 G.: Oláh
  24. 1975/1976
    Bp. Honvéd - DVTK 4-1 G.: Oláh
  25. 1976/1977
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  26. 1977/1978
    Bp. Honvéd - DVTK 3-0
  27. 1978/1979
    Bp. Honvéd - DVTK 5-0
  28. 1979/1980
    Bp. Honvéd - DVTK 0-0
  29. 1980/1981
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Oláh
  30. 1981/1982
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Görgei
  31. 1982/1983
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0
  32. 1983/1984
    Bp. Honvéd - DVTK 4-0
  33. 1991/1992
    Kispest-Honvéd - DVTK 3-0
  34. 1992/1993
    Kispest-Honvéd - DFC 0-0
  35. 1997/1998
    Kispest-Honvéd - DFC 2-1 G.: Kiser
  36. 1998/1999
    Kispest-Honvéd - DFC 3-0
  37. 1999/2000
    Kispest-Honvéd - DFC 2-0
  38. 2004/2005
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Müller
  39. 2005/2006
    Bp. Honvéd - DVTK 0-1 G.: Binder
  40. 2006/2007
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Sipeki
  41. 2007/2008
    Bp. Honvéd - DVTK 0-1 G.: Homma
  42. 2008/2009
    Bp. Honvéd - DVTK 3-1 G.: Tóth M.
  43. 2009/2010
    Bp. Honvéd - DVTK 4-2 G.: Bajzát (2)
  44. 2011/2012
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Gallardo
  45. 2012/2013
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Luque
  46. 2013/2014
    Bp. Honvéd - DVTK 1-2 G.: Futács, Kostić
  47. 2014/2015
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Marjanović
  48. 2015/2016
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Barczi
  49. 2016/2017 (2. kör)
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0

Mérlegünk: 49 mérkőzés, 6 győzelem, 9 döntetlen, 34 vereség, 37 rúgott és 101 kapott gól.

Forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja