Beharangozó 2017. július 28., péntek

A 37. Haladás - DVTK következik

Legutóbb 1998 tavaszán két bombagóllal tudott győzni a DVTK idegenben a Haladás ellen akkor még Szombathelyen. A tervek szerint szombaton vendégeskedik utoljára a Sopronban a DVTK, a tavaszi mérkőzésre már elkészül ellenfelünk új stadionja.

A 37. Haladás - DVTK következik

A szombathelyi csapatot 1919-ben alapították és 1936-ban mutatkozott be az élvonalban, ám a következő esztendőben már ki is esett. Ezt követően a Hali többnyire az első és a másodosztály között ingázott.

A modern kori Haladás története egy "katasztrófával" indult, Bíró Péter és cége, a Lombard távozásával új csapatot kellett építeni Szombathelyen. 2007. július 1-vel az Illés Béla és Halmai Gábor fémjelezte Halmill Team Tanácsadó Kft. 44%-os üzletrészt vett meg az önkormányzattól - ezzel stabilabbá vált a Szombathelyi Haladás, mind anyagilag, mind szakmailag. A csapat a 2007-2008-as szezonban megnyerte az NB II. Nyugati csoportját és visszajutott az első osztályba, aminek azóta is folyamatosan tagja.

A szombathelyi gárda alapítása óta a 2008/2009-es bajnokságban szerepelt a legjobban: akkor a 3. helyen végzett a csapat, kivívva az Európa Ligában való indulás jogát. Ezzel az eredményével új rekordot állított fel az NB I. történetében: újoncként még egy csapat sem tudott ennél jobb eredményt elérni.

Az előző bajnokságban az 6. helyen zártak, a házi góllövőlista élén David Williams végzett 11 találattal.

Nyári játékosmozgás

Élénk játékosmozgás jellemezte idén nyáron a szombathelyi csapatot. 

Érkezett
Grumic Miroslav (szerb-magyar, Kozármisleny)
Németh Milán (Soproni VSE)
Pinte Patrik (szlovákiai, Slovan Bratislava)
Simon Ádám (Gyirmót FC Győr)
Tóth Benjamin (SV Austria Salzburg)
Tóth Dávid (Soproni VSE)
Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest - kölcsönbe)
Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK Budapest - kölcsönből vissza)
Medgyes Zoltán (Dorog - kölcsönből vissza)
Petró Balázs (Budaörs - kölcsönből vissza)
Tóth Martin (Dorog - kölcsönből vissza)
Török Milán (Szolnoki MÁV - kölcsönből vissza)

Távozott
Gajdos Zsolt (Nyíregyháza Spartacus)
Hidvégi Sándor (BFC Siófok)
Iszlai Bence (???)
Katona Máté (Szeged 2011)
Kirják Henrik (Budafok)
Molnár Márk (Soproni VSE)
Sjoerd Overgoor (holland, Go Ahead Eagles)
Saša Popin (szerb, ???)
Fehér Zoltán (Soproni VSE - kölcsönbe)
Garda Géza (Soproni VSE - kölcsönbe)
Gyürki Gergő (Soproni VSE - kölcsönbe)
Soós Bence (Soproni VSE - kölcsönbe)
Tóth Martin (Soproni VSE - kölcsönbe)
Ezequiel Calvente (spanyol, Békéscsaba - kölcsönből vissza)

A Haladás eddigi mérkőzései

A Haladás idegenbeli vereséggel és hazai győzelemmel kezdte a bajnokságot.

  1. forduló: Honvéd - Haladás 2-0
  2. forduló: Haladás - DVSC 1-0

A legutóbbi mérkőzésen a következő összeállításban léptek pályára: Király - Polgár, St. Wils, Jagodics, Bosnjak - Simon, Kiss B. - Medgyes, Rácz, Tóth M. - Williams.

Vezetőedző

Mészöly Géza 2015 májusától ül a Haladás kispadján. Játékosként többek között szerepelt a Vasas, a Le Havre és Lille csapatában, Magyar Kupát nyert, és tizennyolc alkalommal játszott a felnőtt válogatottban. Edzői pályafutása során a Haladás előtt irányította már a Vasas és az Újpest gárdáját is, de hasonló feladatokat látott el az U18-as és U19-es válogatottaknál is.

Ismerősök a másik oldalon

Petró Balázs Miskolcon született, 2002 és 2010 között Diósgyőrben tanulta a labdarúgás alapjait, ezt követően csábította el az Illés Akadémia.

Miroslav Grumić 2014 elején a PMFC mezét cserélte a DVTK-éra, és két év alatt összesen 41 alkalommal játszott az OTP Bank Ligában. Ezalatt összesen nyolcszor örvendeztette meg a szurkolókat góljával. Az elmúlt évben előbb Kisvárdán, majd Kozármislenyben szerepelt, nyáron lett a Haladás labdarúgója.

Németh Milán Pápáról érkezett Diósgyőrbe 2014 nyarán, két és fél év alatt összesen 30 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, egyetlen gólját éppen a Haladás ellen szerezte. Legemlékezetesebb találkozóját az Európa Ligában a Litex Lovecs ellen játszotta Bulgáriában, ahol góllal vette ki a részét a továbbjutás megalapozásából. Egy féléves soproni kitérőt követően ő is nyáron lett a Haladás labdarúgója.

Egymás ellen

Az első szombathelyi mérkőzésünkre 1940. szeptember 15-én került sor. Csapkay Károly edző a Lukács - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Fazekas, Berecz, Füzér, Barna, Magyar összeállítású csapatnak szavazott bizalmat. A mieink három gólt is szereztek idegenben Berecz István (2) és Füzér János révén, de csak egy pontot tudtak elhozni, mert a hazaiak is pontosan ugyanannyi gólt lőttek.

Az első diósgyőri győzelemre egészen a 11. mérkőzésig kellett várni. 1967. május 3-án Szabó Pál együttese a Tamás - Hajas, Szigeti, Kis, Gál, Várkonyi, Oláh J., Ruttkai, Szurgent, Sikora, Vass összeállításban állt fel a vasi megyeszékhelyen és Vass László, valamint Szántai István öngóljának köszönhetően 2-1-re hozta a mérkőzést.

A következő győzelmünkre ugyan 12 évet kellett várni, de megérte. 1979. április 25-én ugyanis Szabó Géza együttese saját pályáján verte 5-1-re a zöld-fehéreket. A Szabó L. - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh, Fükő (Teodoru II), Koleszár (Görgei), Szalai, Magyar, Fekete felállásban játszó csapatunk Magyar Balázs (2), Fekete László, Szalai István és Oláh Ferenc góljával hozta el a pontokat az ország másik végéből.

A harmadik és egyben imáig utolsó diósgyőri győzelem 1998. május 2-án született meg. Tornyi Barnabás a Nota - Volár, Földvári, Téger - Ternován (Farkas J.), Kiser, Kákóczki (Buzás), Kovács T. - Domokos (Jakab), Kotula, Buliga összetételű csapatunkkal könyvelhetett el újabb győzelmet. A mieink góljait Domokos Béla és Relu Buliga szerezte.

2012-ben 14 év után sikerült pontot szerezni a Rohonci úton. A DVTK Ribánszki - Vági, Gal, Hanek, Gohér - Elek, Abdouraman - Gosztonyi (Gallardo, 62.), Luque (Tisza, 65.), Bacsa - Seydi (Bogáti, 76.) összeállításban lépett pályára Sisa Tibor irányításával, és ért el 0-0-s döntetlent.

A következő bajnokságban 2013. október 26-án játszottunk Szombathelyen. A DVTK-t Szivics Tomiszláv a Rajić - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Elek, Nikházi (Gosztonyi a 46.), Barczi (Tisza a 66.) - Futács, Bacsa (Batioja a 46.) összeállításban küldte pályára. Abdouraman már a mérkőzés elején vezetéshez juttatta a Diósgyőrt, de a hazaiak a második félidő közepéig Nagy és Németh góljaival megfordították a mérkőzés állását. A vasiak örömét végül az utolsó pillanatokban Abdouraman fejese vette el, amivel döntetlenre mentette a találkozót.

A 2014/2015 évi bajnokságban ismét, sorozatban harmadszor ikszeltek a csapatok. Szivics Tomiszláv ezúttal az Antal - Eperjesi, Alves, Husić, Németh Mi. - Grumić, Krstić - Gosztonyi (Marjanović, 78.), Barczi (Koman, 69.), Bacsa - Takács T. (Griffiths, 58.) összetételű alakulatot választotta. Miloš Krstić első diósgyőri tétmérkőzésén rögtön az első negyedóra végén vezetést szerzett, amit azonban nem sikerült megduplázni, így Németh Márió találata az egyenlítést jelentette. Ez maradt a végeredmény is.

Az előző bajnokságban is háromszor találkoznak a csapatok a bajnokságban, az első alkalommal Sopronban a zöld-fehérek nyertek 3-1-re. A szépítő gólt Lipták Zoltán fejelte.

Swietelsky Haladás - Diósgyőri VTK 3-1 (3-0)

Haladás: Király (Rózsa, 46) - Polgár, St. Wils, Hegedűs, Bosnjak - Rácz (Tóth M., 85.), Kovács L. - Németh Má., Iszlai, Halmosi (Gaál, 76.) - Williams. Vezetőedző: Mészöly Géza.
DVTK: Antal - Lázár, Lipták, Karan, Tamás - Dausvili (Griffiths, 66.) - Nikházi, Nono (Vela, 46.), Elek, Kitl (Szabó II B., 86.) - Bognár I. Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Gólszerző: Williams (1-0) a 3., Németh Má. (2-0) a 20., Rácz (3-0) a 42., Lipták (3-1) a 74. percben.

A második mérkőzésen Debrecenben fogadta a DVTK a Haladás csapatát. Az első játékrészben az azóta a Vasashoz távozó Gaál góljával a vendégek szereztek vezetést, a második félidőben azonban fordított a DVTK. Előbb Lipták Zoltán egyenlített, majd a hosszabbításban Ugrai Roland szerezte meg a győztes gólt.

Diósgyőri VTK - Swietelsky Haladás 2-1 (0-1)

DVTK: Rados - Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes - Vela, Dausvili (Bognár I., 65.), Elek - Nono (Nikházi, 80.), Bacsa - Novothny. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Haladás: Rózsa - Polgár (Schimmer, 89.), St. Wils, Hegedűs J., Bosnjak - Kovács L., Iszlai - Gaál, Rácz (Dombi G., 82.), Halmosi - Ars (Tóth M., 58.). Vezetőedző: Mészöly Géza.

Gólszerző: Gaál (0-1) a 13., Lipták (1-1) a 67., Ugrai (2-1) a 90+2. percben.

Harmadszor már Bódog Tamás irányításával utazott a DVTK Sopronba, de nem sikerült pontot szerezni.

Swietelsky Haladás - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Haladás: Király - Jagodics, St. Wils, Devecseri - Polgár (Schimmer, 73.), Kiss B., Iszlai, Bosnjak - Rácz, Jancsó (Williams, 63.), K. Mészáros (Halmosi, 87.). Vezetőedző: Mészöly Géza.
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela, Mevoungou (Busai, 59.), Nono Ugrai (Fülöp, 71.) - Makrai (Szarka, 40.), Novothny. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Piros lap: Nono a 90. percben.
Gólszerző: Jancsó (1-0) a 27., Williams (2-0) a 79. percben.

Az eddig lejátszott  Szombathely - DVTK mérkőzések az élvonalban

  1. 1940/1941
    Szombathelyi Haladás - DiMÁVAG  3-3 G.: Berecz (2) , Füzér
  2. 1942/1943
    Szombathelyi Haladás - DiMÁVAG  1-1 G.: Füzér
  3. 1950
    Szombathelyi VSE - DiVasas 0-0
  4. 1951
    Szombathelyi Lokomotív - DiVasas 3-1 G.: Csorba
  5. 1952
    Szombathelyi Lokomotív - DiVasas 2-0
  6. 1954
    Szombathelyi Lokomotív - DiVasas 2-1 G.: Pocsai
  7. 1955
    Szombathelyi Törekvés - DiVasas 2-2 G.: Tiba, Szigeti
  8. 1957/1958
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-1 G.: Pál II
  9. 1958/1959
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-1 G.: Tóth
  10. 1959/1960
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-2 G.: Pál (2)
  11. 1967
    Szombathelyi Haladás - DVTK 1-2 G.: Vass, Szántai (öngól)
  12. 1968
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-1 G.: Gass
  13. 1969
    Szombathelyi Haladás - DVTK 1-1 G.: Ruttkai
  14. 1970/1971
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-2 G.: Horváth, Gass
  15. 1971/1972
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-0
  16. 1974/1975
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-0
  17. 1975/1976
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-0
  18. 1976/1977
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-0
  19. 1977/1978
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-2 G.: Oláh (2)
  20. 1978/1979
    Szombathelyi Haladás - DVTK 1-5 G.: Magyar (2), Oláh, Fekete, Szalai
  21. 1981/1982
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-2 G: Görgei, Tatár
  22. 1982/1983
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-2 G.: Borostyán (2)
  23. 1983/1984
    Szombathelyi Haladás - DVTK 1-0
  24. 1991/1992
    Szombathelyi Haladás - DFC 2-0
  25. 1997/1998
    Haladás - DFC 1-2 G.: Domokos, Buliga
  26. 1998/1999
    Haladás - DFC 2-1 G.: Egressy
  27. 1999/2000
    Haladás - DVTK 1-0
  28. 2008/2009
    Szombathelyi Haladás - DVTK 1-0
  29. 2009/2010
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-1 G.: Lipusz
  30. 2011/2012
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-1 G.: Takács P.
  31. 2012/2013
    Szombathelyi Haladás - DVTK 0-0
  32. 2013/2014
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-2 G.: Abdouraman (2)
  33. 2014/2015
    Szombathelyi Haladás - DVTK 1-1 G.: Krstić
  34. 2015/2016 (2. kör, Sopron)
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-1 G.: Barczi
  35. 2016/2017 (1. kör, Sopron)
    Szombathelyi Haladás - DVTK 3-1 G.: Lipták
  36. 2016/2017 (3. kör, Sopron)
    Szombathelyi Haladás - DVTK 2-0

Mérlegünk: 35 mérkőzés, 3 győzelem, 9 döntetlen, 24 vereség, 39 rúgott és 69 kapott gól

(forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja)