Beharangozó 2017. augusztus 3., csütörtök

"Még nem tartunk ott, ahol szeretnénk"

Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Balmazújváros vendége lesz a DVTK listavezető labdarúgó csapata. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon ezúttal Bódog Tamás és Szarka Ákos válaszolt az újságírók kérdéseire.

"Még nem tartunk ott, ahol szeretnénk"

OTP Bank Liga 4. forduló

2017. augusztus 5., szombat
18:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - Diósgyőri VTK

A sajtótájékoztató anyaga látható lesz az M4 Sporton, a Miskolc Televízióban, hallható az Európa Rádióban és a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban és a Nemzeti Sportban is. A DVTK TV ezúttal is készített egy rövid összefoglalót.

Bódog Tamás: - Bízok benne, hogy egy jó mérkőzést fogunk játszani. A csapat rendben van, jó a hangulat, de úgy gondolom, hogy ez érthető. Folyamatosan 40 fok van, de amit elterveztünk, azt ezúttal is elvégeztük. Pozitívan és optimistán várom a mérkőzést. Fényévekre vagyunk attól, hogy bombaformában legyünk. Én is látom és a játékosok is látják a hibákat, tudják, hogy hol kell még javítani, és fogunk is rajtuk javítani. Sok olyan elem van, ami működhet jobban, sokkal jobban. Az, hogy jelenleg az első helyen állunk, a kőkemény munka eredménye, de még nem tartunk ott, ahol szeretnénk.

Horváth Ferenc: - Nagyon jól szerepel eddig a Diósgyőr. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk a DVTK ellen. Az előző három fordulóban szerintem sikerült bizonyítanunk, hogy senki nem mehet ellenünk biztosra. Remélem, az oroszlánkörmeinket meg tudjuk mutatni most hétvégén is. Parázs, jó hangulatú mérkőzésre számítok, hiszen a diósgyőri szurkolók mindig nagyon jó hangulatot teremtenek, a mi szurkolóink is mindig kitesznek magukért.

Információk

  • A vendégszektorba szóló belépőjegyek elfogytak, kérjük szurkolóinkat, jegy nélkül ne induljanak útnak. 
  • Most szombaton is vájuk azokat a Szinva teraszon, akik nem tudnak elutazni a csapattal.
  • A találkozót az M4 Sport televízió és az m4sport.hu élőben közvetíti.
  • Az 4. forduló programja ide kattintva olvasható. 


Az OTP Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
2. Vasas FC Vasas FC 3 2 0 1 3 2 1 6
3. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 3 2 0 1 5 8 -3 6
4. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 3 1 2 0 8 3 5 5
5. Videoton FC Videoton FC 3 1 2 0 6 4 2 5
6. Budapest Honvéd Budapest Honvéd 3 1 2 0 6 4 2 5
7. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 3 1 0 2 1 5 -4 3
8. Újpest FC Újpest FC 3 0 3 0 6 6 0 3
9. Paksi FC Paksi FC 3 0 2 1 5 6 -1 2
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC 3 0 2 1 3 4 -1 2
11. Debreceni VSC Debreceni VSC 3 0 1 2 2 4 -2 1
12. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 3 0 1 2 2 6 -4 1