Beharangozó 2017. szeptember 28., csütörtök

A 33. DVTK - Videoton következik

Azonos a DVTK és a Videoton miskolci mérlege, a legutóbbi két találkozón diósgyőri siker született. Bemutatjuk szombati ellenfelünket, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 33. DVTK - Videoton következik

Szombati ellenfelünk elődjét 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven, majd 1950. március 10-én újjáalapították a klubot, Vadásztölténygyári Vasas elnevezéssel. Az 1957/1958-as szezonban szerepelt először az NB II.-ben, míg az élvonalba tíz évvel később 1967-ben jutott fel, 1968-ban pedig átkeresztelték az egyesületet Videoton SC névre. Az elmúlt évtizedek során több névváltozatot használtak, manapság ismét Videotonnak hívják őket.

A fehérvári klub kétszer nyert bajnokságot (2010/2011 és 2014/2015) és egyszer Magyar Kupát (2005/2006), kétszer Szuperkupát (2011, 2012), háromszor Ligakupát (2007/2008, 2008/2009, 2011/2012), de legnagyobb sikere  az 1985-ben megszerzett UEFA-kupa ezüstérem volt. A Real Madrid ellen vívott kétmérkőzéses finálé óta magyar klubcsapat nem játszott nemzetközi kupa döntőjében.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában végig harcban álltak az aranyéremért, azonban a "bajnoki döntőben" nem tudták legyőzni a Honvédot, és meg kellett elégedniük a második hellyel. 

Az Európa Liga selejtezőjében három ellenfelet is kiütöttek, végül a Partizan Beograd állította meg őket a rájátszásban.

OTP Bank Liga 2017/2018

Az idei bajnokságban tíz forduló után az élen állnak, igaz ötpontos előnyük az utóbbi két játéknapon kettőre olvadt.

  1. forduló: Videoton - Balmazújváros 1-1
  2. forduló: PAFC - Videoton 1-3
  3. forduló: Videoton - Újpest 2-2
  4. forduló: Mezőkövesd -  Videoton 0-2
  5. forduló: Videoton - DVSC 1-0
  6. forduló: Videoton - FTC 3-1
  7. forduló: Paks - Videoton 1-4
  8. forduló: Videoton - Haladás 3-1
  9. forduló: Vasas - Videoton 3-1
  10. forduló: Videoton - Honvéd 1-1

A legutóbbi mérkőzésen a Kovácsik - Stopira, Fejes (Szolnoki, 46.), Juhász, Fiola - Kovács I. (Varga J., 64.), Hadžić, Pátkai (Géresi, 88.), Suljić - Henty, Šćepović összeállításban játszottak.

Nyári játékosmozgás

A nyári átigazolási szezonban elsősorban fiatalokat igazolt a Videoton, akik többsége a második csapatban kap lehetőséget

Érkezett
Bolla Bendegúz (MTK)
Ezekiel Henty (nigériai, Lokomotiv Moszkva)
Hársfalvi András (ZTE)
Lőrincz Attila (Csákvár)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Szabó Bence (PAFC)
Szalai Tamás (Csákvár)
Takács Martin (FTC)
Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr)
Torvund Alexander (Vasas Kubala Akadémia)
Tóth Bence (PAFC)

Távozott
Csongrádi Márk (Gyirmót)
Mirko Marić (horvát, NK Osijek)
Pölöskei Zsolt (Honvéd)
Schmid Áron (Balmazújváros)
Schmid Máté (Balmazújváros)
Varga Bence (Iváncsa) 
Bévárdi Zsombor (Siófok - kölcsönbe)
Bódi Ádám (DVSC - kölcsönbe)
Sejben Viktor (Csákvár - kölcsönbe)
Zöldesi Illés (Kisvárda - kölcsönbe)

A Videoton kerete

Kapusok                                
1    Horváth Tamás    (HUN)    1987.06.18.    25/0
51    Hársfalvi András    (HUN)    1996.11.12.    0/0
74    Kovácsik Ádám    (HUN)    1991.04.04.    50/0

Védők
3    Paulo Vinícius    (HUN, BRA)    1990.02.21.    151/9
5    Fiola Attila    (HUN)    1990.02.17.    197/2
6    Fejes András    (HUN)    1988.08.26.    95/2
11    Loïc Négo    (FRA)    1991.01.15.    94/12
20    Mocsi Attila    (HUN)    2000.05.29.    0/0
22    Stopira    (RCV)    1988.05.20.    85/6
23    Juhász Roland    (HUN)    1983.07.01.    223/26
25    Tamás Krisztián    (HUN)    1995.04.18.    8/1
30    Szolnoki Roland    (HUN)    1992.01.21.    127/1
77    Bolla Bendegúz    (HUN)    1999.11.22.    0/0

Középpályások
8    Anel Hadžić    (BIH)    1989.08.16.    29/6
10    Kovács István    (HUN)    1992.03.27.    148/16
17    Pátkai Máté    (HUN)    1988.03.06.    256/43
18    Szabó Bence    (HUN)    1998.01.16.    3/0
31    Barczi Dávid    (HUN)    1989.02.01.    128/11
33    Varga József    (HUN)    1988.06.06.    180/5
49    Géresi Krisztián    (HUN)    1994.06.14.    49/8
99    Asmir Suljić    (HUN, BIH)    1991.09.11.    102/9

Támadók
7    Danko Lazović    (SRB)    1983.05.17.    39/16
21    Ezekiel Henty    (NGR)    1986.02.22.    7/1
44    Marko Šćepović    (SRB)    1991.05.23.    31/17

Ismerősök a másik oldalon

Barczi Dávid három éven keresztül küzdött a DVTK sikeréért, majd 76/6-os mutatóval tavaly nyáron távozott Székesfehérvárra.

A Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán korábban egy éven keresztül töltötte be ugyanezt a pozíciót Diósgyőrben.

A vezetőedző

Az idei bajnokságban a szerb Marko Nikolić ül a Videoton kispadján, aki korábban az FK Rad, Vojvodina, a Partizan Beograd és a szlovén Olimpija Ljubljana csapatát irányította. A szerb bajnoki cím és kupagyőzelem mellett arra lehet a legbüszkébb, hogy a 2014/2015-ös idényben a belgrádi fekete-fehérekkel bejutott az Európa Liga csoportkörébe.

Egymás ellen

Az NB I. első Diósgyőr - Videoton összecsapására közel öt évtizede, 1968. augusztus 28-án került sor. Tamás - Várkonyi, Salamon, Kiss, Gál Szucsányi, Vass, Hajas, Szurgent, Horváth, Sikora összeállításban küldte pályára fiait Teleki Gyula a Diósgyőr vezetőedzője. A történelmi első mérkőzést az akkori gólfelelőseink, Szurgent Lajos és Horváth András góljaival 2-0 arányban megnyertük. Ebben az évben Horváth 24 mérkőzésen 12 gólt szerzett, ezzel magasan a legeredményesebb játékosunk volt. Meg kell említeni még, hogy ezelőtt a meccsünk előtt pár hónappal adták át az újjáépített stadionunkat - a "bástyaszerű" állóhelyi részekkel -, ami akkor a vidék legnagyobb arénájának számított.

A 2-0-ás sikert meg tudtuk ismételni egy évvel később is. Akkor Udvarev és Hajdú volt eredményes. Ezt követően viszont 5 miskolci mérkőzésünkön nem jött ki a lépés a Fejér megyei együttes ellen.

Az öt összecsapáson keresztül tartó döntetlenek és vereségek rövid sorozatának aZ 1976/1977-es pontvadászat első fordulójában az Andrássy úton Oláh Ferenc találata vetett véget. (A győztes csapat: Szabó L. - Tóth, Salamon, Váradi, Martis, Oláh, Fükő, Tatár, Koleszárik, Polyák, Fekete. Vezetőedző: Szabó Géza.) Az egygólos győzelem után azonban újabb 5 sikertelen mérkőzés következett.

Az 1982/1983-as sorozatban azonban Tatár György góljának és újabb győzelemnek örülhetett a diósgyőri publikum.  Dr. Puskás Lajos a Gulyás - Szlovák, Giron, Teodoru I, Görgei, Oláh, Tatár, Feledi, Kiss, Borostyán, Teodoru II (Fekete) összeállításban küldte pályára a DVTK-t.

A legtöbb gólt hozó mérkőzésünket a következő szezonban játszottuk. Bár a sok gólnak örülhettünk, a győzelem elmaradt: Tőzsér, Szemere és Borostyán góljára ugyanis 4 vendégtalálat érkezett.

Ebben az évben a DVTK búcsúzott az NB I-től, míg a Vidi ezt követően élte első fénykorát, melynek megkoronázása volt az 1985-ös UEFA-kupa döntő a Real Madrid ellen. Igaz Székesfehérvárott a Videoton 3-0-ás vereséget szenvedett, a Bernabeuban Májer góljával 1-0 arányban győzött a Disztl P. - Csuhay, Horváth, Disztl L., Végh - Burcsa, Májer, Csongrádi (Wittmann, 57.) - Szabó, Vadász, Novath (Palkovics, 51.) összeállításban szereplő magyar csapat.

Az 1991/1992-es évad tavaszán már Tornyi Barnabás ült a DFC kispadján, amikor a Videoton Miskolcra látogatott. A mester a Knotz - Bém, Leskó, Dancs (Parhomenko, 83.), Csízi - Molnár I., Petcu (Császári, 88.), Farkas, Kiser - Szvisztun, Vitelki összeállításban küldte pályára a DVTK-t és Ioan Petcu két góljával 2-0-s sikert könyvelhettünk el. Érdekesség, hogy a vendégeknél szerepelt egykori játékosunk, Kuttor Attila, valamint Sallói István is, aki később a Diósgyőr ügyvezetője lett.

A két klub egymás elleni újkori történelmében már a DVTK dominált. A '90-es években 3 győzelem, 1 vereség, míg az ezredforduló után 7 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség a mérlegünk a Diósgyőri Stadionban.

Már a következő Tornyi-érához kapcsolódik az eddigi legnagyobb különbségű győzelmünk, amit a következő évben újabb siker követett.

Az 1997/1998-as idény utolsó fordulójában 4-1-re vertük a Videotont egy felejthetetlen mérkőzésen, ahol az akkor 49 éves Veréb György kezdett a kapuban, és a mai napig a DVTK sikeréért dolgozó Kiser László gólt szerzett, majd 11-est hárított. A csapatunk a Veréb (Dávid, 68.) - Téger, Földvári, Kovács T. - Ternován (Turóczi, 60.), Kiser, Buzás, Jakab, Kákóczki (Buliga, 79.) - Domokos, Kulcsár összeállításban szerepelt, míg góljainkat Domokos Béla (2), Kulcsár Sándor és Kiser László szerezte.

A következő évben már Temesvári Miklós ült a diósgyőri kispadon, és a Nagy Z. - Turóczi (Földvári, 80.), Smiljanić, Téger, Kovács T. - Domokos, Kiser, Szabó T., Kákóczki (Buzás, 69.) - Szabados (Lipták L., 62.), Egressy csapat a csereként beállt Lipták László góljával győzött.


A DVTK "feltámadása" és az első osztályba való visszatérése után a 2004/2005-ös szezonban majdnem sikerült megismételni a bravúrt, ezúttal azonban "csak" 3-1-es sikert értünk el a piros-kékek ellen. Gálhidi György vezetőedző a Kövesfalvi - Mogyorósi, Gáspár, Máté, Dinu, Halgas, Egressy (Katona), Sipeki, Mogyoródi (Virág), Siminic (Vitelki), Tisza csapatot küldte pályára, Egressy Gábor 2, Tisza Tibor 1 góllal vette ki a részét a sikerből.

 

A következő bajnokságban Horváth Ferenc szállította a győztes gólt a Kövesfalvi - Mogyorósi, Vámosi, Farkas V., Mogyoródi, Halgas (Katona), Pintér Z., Sipeki (Farkas N.), Vitelki (Binder), Horváth F., Tisza összeállításban játszó Diósgyőrnek.

A 2006/2007-es bajnokságban ismét sikerült itthon tartani a pontokat. Csank János Szalma - Rubint, Hegedűs, Katona, Farkas V., Sipeki (Huszák), Foxi, Vitelki (Faggyas), Sadjo (Binder), Simon A., Douva összeállítású csapata Sadjo Haman és Halidou Douva góljával győzött 2-1-re.

2007. október 19-én sorozatban negyedszer győzött a DVTK a Videoton ellen hazai pályán. A kispadot egy fordulóval korábban elfoglaló Vágó Attila a Köteles - Leo, Hegedűs, Katona, Elek N., Peguy (Huszák), Kállai, Vitelki (Lakatos), Douva, Simon A., Sipeki (Lipusz) összeállításban küldte pályára csapatát, amely Sipeki István és Simon Attila góljaival győzött 2-0-ra.

2013. április 7-én fogadtuk a piros-kékeket Ribánszki - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Gosztonyi (Seydi, 85.), Hanek, Fernando (Nagy T., 83.), Luque (Bacsa, 89.) - Tisza, Rudolf összeállításban. Habár a vendégek több ibériai légióssal álltak fel, a meccsen a DVTK spanyoljai vitték a prímet. Luque és Fernando góljaival már a 22. percben 2-0 állt az eredményjelzőn. Ezt követően hiába tett meg mindent a Videoton, erejükből csak a szépítésre futotta Nikolics révén.


Két évvel ezelőtt, 2013. november 24-én Szivics Tomiszláv a Rajić - Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér - Nikházi (Gosztonyi, 68.), Elek, Kostić, Barczi (Batioja, 68.) - Bacsa, Futács csapatot küldte pályára. A vendégek kétszer is vezetést szereztek, azonban előbb Bacsa Patrik, majd Gohér Gergő góljával a DVTK mindkétszer egyenlíteni tudott.

A 2015/2016-os bajnokságban kétszer fogadta a DVTK a Videotont. Az elsőn egy hatalmas hibát követően a hosszabbításban állt fel a padlóról a Videoton, és fordította meg a mérkőzést. 

Tavasszal viszont sikerült a visszavágás. Egervári Sándor a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi, Elek - Barczi, Koman (James, 82.), Bognár I. (Novothny, 59.) - Bacsa (Nikházi, 73.) csapatot küldte pályára. A Bacsa fellökéséért megítélt büntetőt Barczi Dávid értékesítette, majd egy szabadrúgás után a teljesen egyedül maradó Nego egyenlített. Azonban ismét jött a hosszabbítás, amikor egy vendég bedobást követően Novothny a Videoton 16-osán belül szerzett labdát, Elekhez tette azt, majd amikor visszakapta, a hálóba lőtt.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában is háromszor találkoztak a csapatok, a DVTK egyszer fogadta a Videotont. A 12. fordulóban lejátszott mérkőzés első félidejében nem esett gól. A második játékrészben több helyzetet alakított ki mindkét csapat, amiből Novothny Soma és Elek Ákos tudott egyet-egyet gólra váltani. A mérkőzésről mindent elmond, hogy már a lefújás előtt zúgott a lelátóról a "szép volt, fiúk!", majd énekelve hagyták el a stadiont a szurkolók.

Diósgyőri VTK - Videoton FC 2-0 (0-0)

DVTK: Rados - Lázár (Oláh B., 46.), Lipták, Mahalek - Vela, Dausvili, Bognár I., Elek, Nemes - Nono (Nikházi, 66.), Novothny (Bacsa, 85.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Videoton: Kovácsik - Nego, Vinícius, Fiola, Stopira - Varga J., Juhász R., Pátkai - Šćepović, Lazović (Feczesin, 46.), Géresi (Kovács I., 80.). Vezetőedző: Henning Berg.

Az utóbbi évek legnagyobb diósgyőri sikere is a Videoton ellen született. A Ligakupa utolsó előtti kiírásának döntőjében a Radoš - Vadász, Alves, Debreceni, Husić - Kádár (Grumić, 46.), Elek - Gosztonyi (Batioja, 80.), Kostić, Bacsa (Barczi, 90+3.) - Futács összeállítású csapatnak szavazott bizalmat Szivics Tomiszláv vezetőedző és Kostić, valamint Futács góljával már a 12. percben kétgólos előnyre tett szert a csapat. A Videoton ugyan még tudott szépíteni, de a DVTK besöpörte története első - és a sorozat megszűnése miatt utolsó - Ligakupa-győzelmét.

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Videoton mérkőzések az élvonalban

  1. 1968
    DVTK - Videoton 2-0 G.: Szurgent, Horváth A.
  2. 1970
    DVTK - Videoton 2-0 G.: Udvarev, Hajdú
  3. 1970/1971
    DVTK - Videoton 2-2 G.: Fekete (2)
  4. 1971/1972
    DVTK - Videoton 1-3 G.: Horváth A.
  5. 1972/1973
    DVTK - Videoton 0-2
  6. 1974/1975
    DVTK - Videoton 1-1 G.: Görgei
  7. 1975/1976
    DVTK - Videoton 0-2
  8. 1976/1977
    DVTK - Videoton 1-0 G.: Oláh F.
  9. 1977/1978
    DVTK - Videoton 1-2 G.: Tatár
  10. 1978/1979
    DVTK - Videoton 0-1
  11. 1979/1980
    DVTK - Videoton 1-1 G.: Fekete L.
  12. 1980/1981
    DVTK - Videoton 0-1
  13. 1981/1982
    DVTK - Videoton 0-1
  14. 1982/1983
    DVTK - Videoton 1-0 G.: Tatár
  15. 1983/1984
    DVTK - Videoton 3-4 G.: Tőzsér, Szemere, Borostyán
  16. 1991/1992
    DFC - Videoton-Waltham 2-0 G.: Petcu (2)
  17. 1992/1993
    DFC - Videoton-Waltham 0-1
  18. 1997/1998
    DFC - Videoton 4-1 G.: Domokos (2), Kulcsár, Kiser
  19. 1998/1999
    DFC - Videoton 1-0 G.: Lipták
  20. 2004/2005
    DVTK - Videoton 3-1 G.: Egressy (2), Tisza
  21. 2005/2006
    DVTK - FC Fehérvár 1-0 G.: Horváth F.
  22. 2006/2007
    DVTK - FC Fehérvár 2-1 G.: Sadjo, Douva
  23. 2007/2008
    DVTK - FC Fehérvár 2-0 G.: Sipeki, Simon A.
  24. 2008/2009
    DVTK - FC Fehérvár 0-1
  25. 2009/2010
    DVTK - Videoton 0-1
  26. 2011/2012
    DVTK - Videoton 0-2
  27. 2012/2013
    DVTK - Videoton 2-1 G.: Luque, Fernando
  28. 2013/2014
    DVTK - Videoton 2-2 G.: Bacsa, Gohér
  29. 2014/2015
    DVTK - Videoton 1-2 G.: Griffiths
  30. 2015/2015 (1. kör)
    DVTK - Videoton 1-2 G.: Koman
  31. 2015/2016 (2. kör)
    DVTK - Videoton 2-1 G.: Barczi, Novothny
  32. 2016/2017 (2. kör)
    DVTK - Videoton 2-0 G.: Novothny, Elek

Mérlegünk: 32 mérkőzés, 14 győzelem, 4 döntetlen, 14 vereség, 40 rúgott és 36 kapott gól

(forrás: Varga Lajos: A futball-labda diósgyőri útja)