Beharangozó 2017. október 11., szerda

A 47. DVTK - Vasas következik

Közel hasonló a DVTK Vasas elleni hazai örökmérlege diósgyőri pályaválasztás mellett, azonban ebben az évtizedben három diósgyőri siker született egy döntetlen mellett. Bemutatjuk szombati ellenfelünket, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 47. DVTK - Vasas következik

1911. március 16-án alakult meg a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja, a Vasas. A labdarúgók az 1916/1917-es idényben mutatkoztak be az élvonalban, ahol a 6. helyen végeztek. Történetük során 6 bajnoki címet (1957, 1961, 1962, 1965, 1966, 1977) szereztek, és 4 Magyar (Népköztársasági) Kupát (1955, 1973, 1981, 1986) nyertek.

A XXI. században igencsak hányattatott sorsú klub 2011-ben búcsúzott az NB I.-től, és 2015-ben jutottak vissza. Két éve az utolsó fordulóban biztosították a bennmaradásukat, az előző bajnokságban viszont a dobogó harmadik fokán végeztek. Az Európa Liga selejtezőjében a Beitar Jerusalem ellen kettős vereséggel estek ki.

OTP Bank Liga 2017/2018

Az idei bajnokságban az első kör végére feljöttek a negyedik helyre, pedig egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Legeredményesebb gólszerzőjük Remili Mohamed 4, valamint Felix Burmesiter, Gaál Bálint és Kulcsár Tamás 3-3 góllal.

  1. forduló: Vasas - DVTK 0-2
  2. forduló: Balmazújváros - Vasas 0-1
  3. forduló: Vasas - PAFC 2-0
  4. forduló: Újpest - Vasas 1-0
  5. forduló: Vasas - Mezőkövesd 1-1
  6. forduló: DVSC - Vasas 4-1
  7. forduló: Vasas - Paks 3-1
  8. forduló: FTC - Vasas 5-2
  9. forduló: Vasas - Videoton 3-1
  10. forduló: Vasas - Haladás Félbeszakadt
  11. forduló: Honvéd - Vasas 1-4

A legutóbbi mérkőzésen a következő összeállításban játszottak: Kamenár - Burmeister (Vaskó, 20.), James, Beneš, Ristevski - Szivacski, Vida, Berecz, Gaál (Ádám, 92.), Kulcsár (Pavlov, 89.) - Remili. 

Nyári játékosmozgás

Elsősorban külföldről igazoltak játékosokat nyáron.

Érkezett
Vít Beneš (cseh, FK Jablonec)
Luboš Kamenár (szlovák, Śląska Wrocław)
Jan Simunek (cseh, Dukla Praha)
Nikolaos Vergos (görög, Olympiakos Pireus - kölcsönbe)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest - kölcsönbe)
Czingráber Máté (BFC Siófok - kölcsönből vissza)

Távozott
Borvető Áron (Vác)
Debreceni András (ETO FC Győr)
Marko Filipović Marko (Újpest)
Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland)
Mahir Sağlık (török, Sakaryaspor)
Takács Zsombor (FTC)
Torvund Alexander (Videoton) 
Vukasin Poleksić (montenegrói, Békéscsaba - kölcsönből vissza)

Játékoskeret

Kapusok
1    Nagy Gergely    (HUN)    1994.05.27    74/0    0/0
87    Luboš Kamenár    (SVK)    1987.06.17.    48/0    11/0
90    Póser Dániel    (HUN)    1990.01.12.    0/0    0/0

Védők
4    Kire Ristevski    (MKD)    1990.10.22.    53/3    11/1
7    Hangya Szilveszter    (HUN)    1994.01.02.    68/2    10/1
19    Felix Burmesister    (GER)    1990.03.09.    38/6    11/3
22    Jan Simunek    (CZE)    1987.02.20.    2/0    2/0
28    Vaskó Tamás    (HUN)    1984.02.20.    206/18    8/0
32    Vit Beneš    (CZE)    1988.08.12.    1/0    1/0

Középpályások
3    Manjrekar James    (CAN)    1993.08.05.    53/2    9/1        
6    Szivacski Donát    (HUN)    1997.01.18.    40/1    10/1    
9    Király Botond    (HUN)    1994.10.26.    42/3    0/0    
13    Berecz Zsombor    (HUN)    1995.12.13.    69/6    8/0
20    Kleisz Márk    (HUN)    1998.07.02.    22/0    2/0
23    Vida Máté    (HUN)    1996.03.08.    67/2    11/0
98    Vogyicska Bálint    (HUN)    1998.02.27.    37/1    5/0            

Támadók
8    Ádám Martin    (HUN)    1994.11.06.    53/9    8/0
10    Remili Mohamed    (HUN)    1985.05.31.    167/29    11/4    
12    Nikolaos Vergos    (GRE)    1996.01.13.    1/0    1/0
14    Gaál Bálint    (HUN)    1991.07.14.    88/20    8/3        
17    Evgen Pavlov    (UKR)    1991.03.12.    48/7    7/0    
27    Murka Benedek    (HUN)    1997.09.10.    28/2    6/0
70    Kulcsár Tamás    (HUN)    1982.10.13.    227/44    11/3

A vezetőedző

Michael Oenning 1965. szeptember 27-én született Németországban, játékos-pályafutása során alacsonyabb osztályú csapatokban szerepelt. Edzőként dolgozott a német U18-as és az U20-as válogatott stábjában, majd az 1. FC Nürnberg és a Hamburger SV vezetőedzőjeként a Bundesligában is. Első angyalföldi szezonja végén benntartotta, az előző idényben pedig a dobogóra vezényelte a Vasast.

Ismerős arcok az ellenfélnél

Berecz Zsombor 2006 és 2009 között nevelődött a DVTK utánpótlásában, 14 évesen "rabolta el" a Vasas a mára már válogatott középpályást.

Manjrekar James a 2015/2016-os bajnokságban szerepelt a DVTK-ban, 17 bajnokin viselte a piros-fehér mezt.

Egymás ellen

Először 1942. november 29-én jött Miskolcra a Vasas és rögtön az első látogatásakor egy jókora pofonba szaladt bele. A DiMÁVAG-ot irányító Wetzer Rezső a Károlyi - Soós, Felföldi, Bohus, Turán Barta, Penderi, Kertész, Klimek, Fazekas, Ijász összeállítású csapatot küldte pályára.
"A Vasas a mezőnyben semmivel nem volt rosszabb, mint a vasgyári csapat. többet támadott, azonban a szerencse végre, annyi idő után megint a DiMÁVAG-hoz pártolt, míg a Vasast teljesen cserben hagyta." - tudósított a mérkőzésről a korabeli sajtó. A mieink Klimek és Ijász 2-2 góljával valamint Felföldi találatával 5-2-re győzték le a budapesti gárdát.

A legjobb eredményeket a 70-es és 80-as években értük el a Vasas ellen, több nagyszerű győzelmet is arattunk ebben az időben. 1974-től 1980-ig zsinórban 6 mérkőzést játszottunk, amikor nem tudtak győztesen távozni a Vasgyárból, a 4 győzelem mellett csupán két döntetlent engedélyeztek a miskolci legények. A legendás Diósgyőri Aranycsapat gólvágója, Tatár György például igazi Vasas-specialista volt: 4 mérkőzésen 6 gólt lőtt az angyalföldiek hálójába. A győzelmek közül kiemelkedik az 1979. szeptember 5-én lejátszott találkozó, ahol Tatár György mesterhármasával 4-0-ra diadalmaskodott Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon, Teodoru I, Kutasi, Tatár, Oláh, Görgei (Teodoru II), Borostyán, Magyar (Váradi), Fekete összetételű csapata.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1977-es Magyar Kupa-döntőben is az ő góljával múltuk felül (Hatvanban) a Vasast, elmondható, hogy nem szívesen játszottak ellene (és ellenünk) akkoriban a fővárosi piros-kékek.

A '90-es években először 1993. március 21-én sikerült legyőzni a Vasast a Haladás jelenlegi ügyvezetője, Tóth Miklós góljával. Sándor István vezetőedző a Dohot - Budai, Csizi, Szabó, Farkas, Kiser (Szilágyi), Tóth M., Dancs, Bordás (Vitelki), Adzsojev, Szvisztun csapatnak gratulálhatott a találkozó után.

Emlékezetes sikert aratott a Tornyi-féle DFC is a Vasas ellen az 1998-as "nagy őszön". A Nota - Földvári, Smiljanic, Kuttor, Kovács T. - Turóczi (Babos), Téger, Kiser, Buzás (Varga) - Kulcsár (Szabados), Egressy összeállításban játszó csapatunk lendületes, jó mérkőzésen, kreatív támadójátékot bemutatva Egressy Gábor és Buzás Attila duplájával 4-2-re múltuk felül a fővárosiakat.

A győzelmet 2009. március 22-én is a DVTK húzta be, amikor 3500 néző volt kíváncsi a Vasas vendégjátékára, és a Gálhidi György edzette DVTK-ra. A Köteles - Lakatos, Bogunović, Višković, Gohér - Kamber, Takács P., - Simić, (Ahodikpe), Lippai (Stanić), Homma - Tóth M. (Szabó V.) összeállítású csapatunk Homma Kazuo találatával tartotta itthon mindhárom pontot.

Ezt követően a kieséssel végződő 2009/2010-es bajnokságban 1-0-ra győztek a vendégek, a visszajutást követő első bajnoki találkozónkon 2012. május 26-án viszont Bacsa Patrik duplájával - ez volt a saját nevelésű támadó első kettő élvonalbeli gólja - és Tisza Tibor találatával 3-2-re győzött a DVTK. Szentes Lázár szakmai igazgató a Rakaczki - Takács P., Vadász, Nagy T., Frizoni - Abdouraman, Sekour - Gallardo (Seydi, 46.), Tisza, Luque - Bacsa (Dobos, 62.) csapatot küldte pályára.

Az OTP Bank Liga 2015/2016 évi kiírásában háromszor találkoztak a csapatok, ebből egyszer Miskolcon, kétszer Budapesten. Az idénynyitón a DVTK az Antal - Okuka, Lipták, Kovács G., Husić - Egerszegi - Bacsa (Takács T., 72.), Nikházi, Koman, Kitl (Boros, 46.) - Grumić (Barczi, 89.) összeállításban játszott, a kispadon Visinka Ede ült Bekő Balázs eltiltása miatt. A vendégek szereztek vezetést, azonban szűk negyedórán belül egyenlített Miroslav Grumić egy szöglet után, majd még az első félidőben sikerült megszerezni a vezetést is Grúz öngólját követően. A második félidőben már nem változott az eredmény, 2-1 ide.

Az OTP Bank Liga 2016/2017 évi kiírásában is háromszor játszottak egymás ellen a csapatok, ebből kétszer a DVTK volt a pályaválasztó. Első alkalommal augusztus 21-én találkozott a két csapat Miskolcon. Az első félidőben Bacsa Patrik nagyszerű szóló végén vezetést szerzett a Radoš - Lázár, Lipták, Tamás, Nemes (Kitl, 76.) - Dausvili - Vela (Griffiths, 83.), Bognár I., Elek - Bacsa, Makrai (Oláh B., 68.) összeállítású DVTK-nak, amit Ádám Martin egy távoli bombával egyenlített ki. A második játékrészben nem változott az eredmény.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Szarka Ákos góljával korán vezetést szerzett a DVTK Mezőkövesden a Vasas ellen, amit a második félidőben a vendégek kiegyenlítettek. Lipták kiállításával nehéz helyzetbe került a Diósgyőr, azonban Makrai Gábor kiváló egyéni alakítás után létszámhátrányban is megszerezte a győztes gólt a hajrában. Bódog Tamás az Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela (Tucsa, 87.), Mevoungou, Busai, Ugrai (Fülöp, 72.) - Novothny, Szarka (Makrai, 64.) csapatot küldte pályára.

Az idei bajnokság nyitófordulójában Budapesten találkozott legutóbb a két csapat. Az első félidőben gyorsan vezetést szerzett a DVTK Diego Vela góljával, és további helyzeteket alakított ki a jól játszó csapat. A második játékrészben talán kevesebb volt a vendéghelyzet, de Szarka Ákos fejesgóljával sikerült megduplázni az előnyt. 

Vasas FC - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

Vasas: Kamenár - Burmeister, Simunek, Ristevski - Szivacski (Vaskó, 46.), Kleisz, Vida, Hangya - Murka, Pavlov (Ádám, 73.), Remili (Kulcsár T., 46.). Vezetőedző: Michael Oenning.
DVTK: Radoš - Eperjesi, Karan, Tamás, Forgács (Oláh B., 70.) - Vela, Busai, Nono, Óvári - Szarka (Tóth B., 88.), Ioannidis (Makrai, 54.)

Gólszerző: Vela (0-1) az 5., Szarka (0-2) a 73. percben.

Az NB I-ben lejátszott Diósgyőr - Vasas mérkőzések

  1. 1942/1943
    DiMÁVAG - Vasas 5-2 G.: Klimek (2), Ijász (2), Felföldi
  2. 1943/1944
    DiMÁVAG - Vasas 2-3 G.: Csepregi (2)
  3. 1945/1946
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Rózsavölgyi, Pesti, Dobai
  4. 1951
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Salamon, Vékony
  5. 1952
    DiVasas - Vasas 1-5 G.: Várnai
  6. 1954
    DiVasas - Vasas 2-2 G.: Dobó, Pocsai
  7. 1955
    DiVasas - Vasas 1-2 G.: Tiba
  8. 1957/1958
    DVTK - Vasas 3-1 G.: Papp (2) , Matisz
  9. 1958/1959
    DVTK - Vasas 0-1
  10. 1959/1960
    DVTK - Vasas 0-0
  11. 1960/1961
    DVTK - Vasas 1-4 G.: Török
  12. 1963
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Nyíri, Ráczi, Cserjés
  13. 1964
    DVTK - Vasas 0-1
  14. 1966
    DVTK - Vasas 0-1
  15. 1967
    DVTK - Vasas 2-4 G.: Ruttkai, Szurgent
  16. 1968
    DVTK - Vasas 2-2 G.: Horváth, Bolemányi (öngól)
  17. 1969
    DVTK - Vasas 0-3
  18. 1970
    DVTK - Vasas 0-0
  19. 1970/1971
    DVTK - Vasas 0-1
  20. 1971/1972
    DVTK - Vasas 1-3 G.: Földesi
  21. 1972/1973
    DVTK - Vasas 0-1
  22. 1974/1975
    DVTK - Vasas 3-1 G.: Oláh F. (2), Fábián (öngól)
  23. 1975/1976
    DVTK - Vasas 1-0 G.: Kiss
  24. 1976/1977
    DVTK - Vasas 2-2  G.: Görgei, Fükő
  25. 1977/1978
    DVTK - Vasas 0-0
  26. 1978/1979
    DVTK - Vasas 3-0 G.: Oláh F., Tatár, Somogyi
  27. 1979/1980
    DVTK - Vasas 4-0 G.: Tatár (3), Borostyán
  28. 1980/1981
    DVTK - Vasas 0-2
  29. 1981/1982
    DVTK - Vasas 3-5 G.: Oláh F., Tatár, Komjáti (öngól)
  30. 1982/1983
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Oláh F., Tatár, Borostyán
  31. 1983/1984
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Borostyán, Csík (öngól)
  32. 1991/1992
    DVTK - Vasas 1-2 G.: Molnár I.
  33. 1992/1993
    DFC - Vasas 1-0 G.: Tóth Gy.
  34. 1997/1998
    DFC - Vasas 1-1 G.: Kulcsár S.
  35. 1998/1999
    DFC - Vasas 4-2 G.: Egressy (2), Buzás (2)
  36. 1999/2000
    DFC - Vasas 1-1 G.: Frunza
  37. 2004/2005
    DVTK - Vasas 0-0
  38. 2005/2006
    DVTK - Vasas 0-2
  39. 2006/2007
    DVTK - Vasas 1-2 G.: Szögedi
  40. 2007/2008
    DVTK - Vasas 4-5 G.: Elek N., Lipusz, Simon, Homma
  41. 2008/2009
    DVTK - Vasas 1-0 G.: Homma
  42. 2009/2010
    DVTK - Vasas 0-1
  43. 2011/2012
    DVTK - Vasas 3-2 G.: Bacsa (2), Tisza
  44. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Grumić, Grúz (öngól)
  45. 2016/2017 (1. kör)
    DVTK - Vasas 1-1 G.: Bacsa
  46. 2016/2017 (2. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Vasas 2-1 G.: Szarka, Makrai

Hazai mérlegünk: 46 mérkőzés, 17 győzelem, 10 döntetlen, 19 vereség, 71 rúgott és 74 kapott gól

Forrás: Varga Lajos - A futball-labda diósgyőri útja