Beharangozó 2017. november 16., csütörtök

Andó-Szabó Sándor fújja a sípot hétvégén

Elkészült az OTP Bank Liga 16. fordulójának játékvezetői küldése. A PAFC - DVTK találkozó játékvezetője Andó-Szabó Sándor lesz. Asszisztensei az oldalvonal mellett Albert István és Berettyán Péter, míg az alapvonal mögött Szilasi Szabolcs és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Huszár Balázs látja el.

Andó-Szabó Sándor fújja a sípot hétvégén


A 38 éves békéscsabai Andó-Szabó Sándor 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 óta FIFA kerettag.

2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.

Az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.

Az idei bajnoki kiírásban eddig egy alkalommal vezetett mérkőzést a DVTK-nak. Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a DVTK - Mezőkövesd mérkőzésen fújta a sípot.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Andó-Szabó Sándor segítői szombaton este az oldalvonal mellett Albert István és Berettyán Péter, az alapvonal mögött Szilasi Szabolcs és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Huszár Balázs látja el.

Andó-Szabó Sándor a DVTK eddigi mérkőzéseit vezette

2017/2018
2017. augusztus 26. DVTK - Mezőkövesd 2-1

2016/2017
2017. április 8. FTC - DVTK 1-1 
2016. szeptember 24. DVTK - DVSC 1-3
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2

2015/2016
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2

2014/2015
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3

2013/2014
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1

2012/2013
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1

2011/2012
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2

2010/2011
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1

2009/2010
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2

2008/2009
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1

2007/2008
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1

2006/2007
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0

2005/2006
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2017/2018)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter
 
Király Krisztián
 
Solymosi Péter Szilasi Szabolcs
 
Huszár Balázs
 
2.
 
Solymosi Péter
 
Albert István
 
Buzás Balázs
 
Bognár Tamás
 
Vad II István
 
Medovarszki János
 
3.
 
Farkas Ádám
 
Berettyán Péter
 
Horváth Róbert
 
Szabó Zsolt
 
Szilasi Szabolcs
 
Varga Gábor
 
4.
 
Pintér Csaba
 
Ring György
 
Király Krisztián
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Huszár Balázs
 
5.
 
Iványi Zoltán
 
Buzás Balázs
 
Medovarszki János Vad II István
 
Karakó Ferenc
 
Horváth Róbert
 
6.
 
Vad II István
 
Albert István
 
Berettyán Péter
 
Berke Balázs Szabó Zsolt
 
Georgiou Theodoros
 
7.
 
Andó-Szabó Sándor Király Krisztián
 
Szert Balázs
 
Iványi Zoltán Németh Ádám Medovarszki János
8.
 
Berke Balázs
 
Georgiou Theodoros Kóbor Péter
 
Molnár Attila
 
Vad II István
 
Becséri Gergely
 
9.
 
Solymosi Péter
 
Farkas Balázs
 
Becséri Gergely
 
Szőts Gergely
 
Gyarmati II Tibor Lémon Oszkár
 
10.
 
Szabó Zsolt
 
Lémon Oszkár
 
Horváth Róbert
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Szalai Dániel
 
11.
 
Farkas Ádám
 
Huszár Balázs
 
Varga Gábor
 
Németh Ádám
 
Takács János
 
ifj. Tóth Vencel
12 Pintér Csaba Berettyán Péter Kóbor Péter Karakó Ferenc Gyarmati II Tibor Huszár Balázs
13. Szabó Zsolt ifj. Tóth Vencel Szalai Balázs Farkas Ádám Molnár Attila Horváth Róbert
14. Karakó Ferenc Varga Gábor Bertalan Dávid Szőts Gergely Németh Ádám Szert Balázs
15. Farkas Ádám Lémon Oszkár Szalai Dániel Szabó Zsolt Zierkelbach Péter Vígh-Tarsonyi Gergő
16. Andó-Szabó Sándor Albert István Berettyán Péter Szilasi Szabolcs Lovas László Huszár Balázs