Beharangozó 2018. április 11., szerda

Dejan Karan: Bocsánatot kérek!

Az elmúlt időszakban Dejan Karan két alkalommal is akaratlanul okozott sérülést. Mindkét esetben elnézést is kért.

Dejan Karan: Bocsánatot kérek!


- Mindenekelőtt nyilvánosan is elnézést kérek Eppel Mártontól és Michael Rabušictól azért, mert akaratlanul is sérülést okoztam nekik - nyilatkozta Dejan Karan. - Ezt korábban megtettem sms-ben is, mert véleményem szerint ilyen esetben elsősorban közvetlenül illik. Miként Eppel Márton, úgy Michael Rabušic is válaszában elfogadta a bocsánatkérésemet.

A diósgyőri védő a Honvéd játékosának egyből írt, amikor meglátta a találkozó után feltett fotóját, a szlovák támadónak kicsit később.

- Azt természetesen láttam, hogy le kellett cserélni Michaelt, de meg sem fordult a fejemben, hogy komoly a baj. Vasárnap edzettünk, a hétfői pihenőnapon pedig teljesen kikapcsolódtam, így abszolút meglepett, amikor a kedd délutáni edzés után a társak közölték a sérülés súlyosságát. Egyből elkértem az egykori diósgyőri Miroslav Grumić-tól Michael telefonszámát, és írtam neki.

És hogy mi történt a szombati DVTK - Haladás mérkőzés 28. percében?

- Fontos körülmény, hogy nem is becsúszó szerelést terveztem - mondta el Dejan Karan -, hanem a támadó mögött megállva a lefordulását akartam megakadályozni, azonban az utolsó pillanatban kicsúszott a lábam. Így sem találtam el egyik bokáját sem, hanem szerencsétlen módon ráestem a lábára, és ez okozta a sérülést. 

Dejan Karan védőként határozott játékot játszik, a pályán kívül viszont az egyik legkedvesebb ember, aki állandóan mosolyog, mindkettőért a szurkolók egyik kedvence.

- Pályafutásom során sok mérkőzést játszottam, még több párharcba mentem bele, de egyszer sem azzal a szándékkal, hogy sérülést okozzak az ellenfélnek. A felvételt visszanézve az is látható, hogy egyből felemeltem a kezem, és később sem reklamáltam, elfogadtam a játékvezető döntését. Nem szeretném, hogy a szurkolók és a játékvezetők sportszerűtlen játékosnak könyveljenek el, mert a fair playt mindenek előtt tisztelem a pályán és azon kívül is.