Beharangozó 2017. augusztus 10., csütörtök

DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce 4-3

Öt hónap után újra jégre lépett a DVTK Jegesmedvék háromszoros bajnok jégkorong csapata. A piros-fehérek első nyári felkészülési mérkőzésükön a Dukla Michalovce együttesét fogadták a Miskolci Jégcsarnokban csütörtökön este.

DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce 4-3

A kinti nagy melegnek köszönhetően sűrű pára közepette kezdte meg első felkészülési mérkőzésének első harmadát a DVTK Jegesmedvék. Az első harmad elején sikerült magunkhoz ragadni a kezdeményezést, kevesebb, mint egy percet kellett várni a hazaiak első villanására, az újonnan igazolt Ned Lukacevic lövését védte a vendégek kapusa. Magosi és Ritó kimaradt helyzete után Lukacevic passzát a szintén újonnan érkezett Vas János helyezte a vendégek kapujába.

A második harmad lassabb ritmusban indult. A hazai helyzetek mellett itt már aktívabb volt a vendég csapat, így Adorján sem maradt tétlenül, de a vendég csapatnak ebben a játékrészben sem sikerült betalálni. A 35-ik percben Magosi passzából Miskolczi talált a vendégek kapujába, tovább növelve a hazai előnyt.

A harmadik játékrészt is erősen kezdte a hazai csapat, a kezdeti lendületet Roman Dzúr törte meg, aki a 42-ik percben jutatta a korongot a hazai kapuba, ám nem kellett sokáig várni a válaszra, Vas gólpasszából Lukacevic lőtte a korongot a Dukla hálójába, visszaállítva a kétgólos vezetést. A harmad végén először Favarinnak, majd Borovnak sikerült bevennie a hazai kaput.

A hosszabbítás nem hozott gól, a büntetőpárbajt 4-3-ra sikerült megnyernünk, így sikerrel zártuk első felkészülési mérkőzésünket.


 

Felkészülési mérkőzés

DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce 4-3 (1-0, 1-0, 1-3, 1-0 B)

Miskolci Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Rudolf Lauff, Herczeg Levente, Korba Martin

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) - Rusk, Leppanen, Magosi, Galanisz, Miskolczi - Rantanen, Láda, Pavuk, Vas, Lukacevic - Vojtkó, Gőz, Ritó, Kulmala, Tóth G. - Bernáth, Laczkó, Szopos, Karda, Albert. Vezetőedző: Mikael Tisell.

Dukla Michalovce: Pajpacz (Dzúr) - Dolgos, Hanczák, Durac, Gaspar, Banovsky - Favarin, Kolba, Lesniak, Limet, Fajcak - Valecko, Cvengros, Balko, Toma, Brezniak - Orvaec, Jasso, Veres, Borov. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

Jegyzőkönyv:
1. harmad: 14:52: Vas (Lukacevic) 1-0
2. harmad: 35:53: Miskolczi (Magosi) 2-0
3. harmad: 42:10: Gaspar (Hanczák, Durac) 2-1 emberelőnyből
3. harmad: 42:51: Lukacevic (Vas) 3-1
3. harmad: 47:31: Oravec (Jasso, Veres) 3-2
3. harmad: 54:47: Banovsky (Toma) 3-3

büntetőpárbaj (4-3) győztes gól: Galanisz

Értékelések

Mikael Tisell: Az első két harmadban nagyon együtt volt a csapat, sok jó helyzetünk volt, többször is betalálhattunk volna. A harmadik játékrészt elég rosszul kezdtük, ki is egyenlített az ellenfél. De a jégkorong ilyen, soha nem szabad lazítanunk. Egy pár szerencsétlen lepattanó a saját harmadunkban, és meg is van a kapott gól. Három a háromban is sikerült jó helyzeteket kialakítani, és láttunk szép büntetőket is. Összességében elégedett vagyok a csapattal, van még hova fejlődnünk, de biztos vagyok benne, hogy ezek a srácok képesek rá.