Beharangozó 2017. október 23., hétfő

“Mindenképpen továbbjutást várok”

A labdarúgó Magyar Kupa 7. fordulójában a legjobb 32 csapat közé jutás a tét. A DVTK az NB III. Keleti-csoportban szereplő Balassagyarmat otthonában lép pályára, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

“Mindenképpen továbbjutást várok”


Magyar Kupa 7. forduló

2017. október 24., kedd
13:30 Balassagyarmati VSE - Diósgyőri VTK

A szombati Honvéd elleni győzelmet követően vasárnap és hétfőn a regeneráción volt a hangsúly, akik pedig nem, vagy keveset játszottak, azok számára edzést tartott a DVTK stábja. A gyakorlást követően buszra szállt a csapat, mert kedden kora délután már mérkőzés vár rájuk Nógrád megyében.

- Az előző fordulóban lejátszott veszprémi találkozóhoz hasonlóan azok is lehetőséget kapnak a Magyar Kupa-mérkőzésen, akik eddig kevesebbet játszottak a bajnokságban. Ők is a keret tagjai, megmutathatják az edzőnek, hogy rájuk is lehet számítani - árulta el Bódog Tamás szakmai igazgató. 

A DVTK játékosai közül Ivan Radoš biztosan nem lép pályára, ő térdműtéte után még nem tudja vállalni a játékot.

A Balassagyarmati VSE jelenleg az NB III. Keleti-csoport 7. helyén áll 5 győzelemmel és 6 vereséggel. Az elmúlt hétvégén 2-0-s előnyről kaptak ki az STC elleni megyei rangdón 4-2-re. Legismertebb játékosuk Nagy Olivér, aki az élvonalban az Újpest, a Pécs, a Haladás, a Paks, legutóbb pedig a Gyirmót labdarúgója volt.

- Mindig figyelünk arra, hogy napra kész információval rendelkezzünk a soros ellenfelünkről, az egyik megfigyelőnk a helyszínen látta a Balassagyarmat csapatát az előző fordulóban - avatott be a részletekbe Bódog Tamás. - Általában visszaállnak a saját térfelükre, és ott agresszíven védekeznek. Figyelnünk kell a pontrúgásoknál a magas emberekre, illetve rendelkeznek gyors játékosokkal is. Néhány diósgyőri fiatal pályára lépett ellenük a DVTK tartalékban, ez mindenképpen hasznos lesz, hiszen közvetlen tapasztalattal rendelkeznek az ellenfélről, a pályáról. 

A labdarúgó Magyar Kupa 7. fordulójában egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Csak a rend kedvéért: döntetlen esetén hosszabbítás jön, amennyiben továbbra sincs döntés, 11-esek következnek.

- A csapatomtól mindenképpen továbbjutást várok. Megfelelő hozzáállással, a saját játékunkat játszva gólokra kell váltani a két csapat közti osztálykülönbséget - fogalmazott a DVTK szakmai igazgatója. 

A mérkőzésről szokás szerint élő, szöveges tudósítást adunk a DVTK hivatalos csatornáin, illetve terveink szerint élőképes közvetítéssel jelentkezünk a DVTK hivatalos Youtube-csatornáján.

Jegyinfó

A belépőjegyek egységesen 1000 forintba kerülnek. További részletek itt olvashatók.

Helszín

A találkozónak a Kövi Pál Sportközpont (2660 Balassagyarmat, Ipolypart utca 5.) ad otthont.

Magyar Kupa 2017/2018 7. forduló

2017. október 24., kedd
13:30 Balassagyarmati VSE (NB III.) - DVTK (NB I.)
13:30 Kisvárda (NB II.) - FTC (NB I.)
13:30 Dabas (NB III.) - Videoton (NB I.)
13:30 Tiszaújváros (NB III.) - Haladás (NB I.)
13:30 Monor (NB III.) - DVSC (NB I.)
13:30 Cigánd (NB III.) - Füzesgyarmat (NB III.)

2017. október 25., szerda
13:30 Mád (megyei I.) - Békéscsaba (NB II.)
13:30 Putnok (NB III.) - Dorog (NB II.)
13:30 Eger (megyei I.) - PAFC (NB I.)
13:30 SBTC (megyei I.) - Szarvas (megyei I.)
13:30 Csorna (NB III.) - Nyíregyháza (NB II.)
13:30 Gyöngyös (NB III.) - Szentlőrinc (NB III.)
13:30 Gödöllői SK (megyei I.) - Újpest (NB I.)
13:30 Bátaszék (megyei I.) - Balmazújváros (NB I.)
13:30 Balatonfüred (megyei I.) - Paksi FC (NB I.)
13:30 SZEOL (NB III.) - ETO FC Győr (NB II.)
13:30 Iváncsa (NB III.) - MTK (NB II.)
13:30 Szekszárd (NB III.) - Csákvár (NB II.)
13:30 Ceglédi VSE (NB II.) - Soroksár (NB II.)
13:30 Törtel (megyei II.) - Sényő (megyei )
13:30 Andráshida (NB III.) - Siófok (NB II.)
13:30 Nagykanizsa (megyei I.) - Gellénháza (megyei I.)
13:30 Pilis (megyei I.) - ZTE (NB II.)
13:30 Tatabánya (megyei II.) - Nagyecsed (megyei )
13:30 Ercsi Kinizsi (megyei I.) - Érd (NB III.)
13:30 Ibrány (megyei II.) - Budafok (NB II.)
13:30 STC (NB III.) - Vác (NB II.)
13:30 Bácsa (megyei I.) - Vecsés (NB III.)
13:30 Ásotthalmi TE (megyei I.) - Rákosmente (NB III.)
17:00 Gyirmót FC Győr (NB II.) - Mezőkövesd (NB I.)
18:00 Budaörs (NB II.) - Budapest Honvéd (NB I.)
20:00 Dunaújváros (NB III.) - Vasas (NB I.)

A DVTK a Magyar Kupában

2017/2018

6. forduló

2017. szeptember 19., kedd
15:00 VLS Veszprém - Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)

Történelem: a DVTK szereplése a Magyar (Népköztársasági) Kupában