Beharangozó 2018. április 3., kedd

"A mi játékunknak az tesz jót, ha berúgjuk a helyzeteinket"

Szerdán este a Puskás Akadémiát látja vendégül Mezőkövesden a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a DVTK labdarúgó csapata. A Diósgyőr az első mérkőzésen egygólos győzelmet aratott idegenben. Bódog Tamással beszélgettünk.

"A mi játékunknak az tesz jót, ha berúgjuk a helyzeteinket"


- Egy góllal nyertünk Felcsúton a Puskás Akadémia ellen. Mire lehet elég ez az előny a visszavágó előtt?
- Az egygólos győzelem szép eredmény volt idegenben, de ezzel még nincs lefutva a párharc. Továbbra is 50-50 % esélye van a két csapatnak a továbbjutásra. A felcsútiaknak magyar szinten kifejezetten erős kerete van, az anyagi lehetőségeik is jobbak, de remélem, hogy a mi játékosaink ezúttal is el tudják majd tüntetni a pályán a két csapat közti különbséget. Mindenképpen tovább szeretnénk lépni a kupában.

- A szombati bajnokinak van bármilyen tanulsága?
- Mindenki csalódásként élte meg a Honvéd ellen elvesztett két pontot, de arra lehet építeni, ami az első félidőben történt. Jól játszottunk, számtalan helyzetet alakítottunk ki, a játékosok hozzáállása rendben volt. Sokat elmond a csapat erejéről, hogy a labdarúgók csalódottak voltak, hogy csak egy pontot szereztek a tavalyi bajnok ellen, ezért is vagyok bizakodó.

- Szerda-szombat ritmusban játszunk, tervezed esetleg, hogy pihentetsz játékosokat? Milyen változások lehetnek?
- Biztos, hogy lesz változás, de most még nem tudom megmondani, hogy ki az, aki hadra fogható, mert a múlt héten is egyik napról a másikra jelentek meg apróbb sérülések. Valószínűleg csak a meccs napján fog körvonalazódni, hogy kik alkotják majd az aznapi legerősebb tizenegyünket.

- Milyen Puskás Akadémiára számítasz?
- Arra számítok, hogy támadó felfogásban lépnek majd pályára, hiszen ők is tovább akarnak jutni. Biztos vagyok benne, hogy az első pillanattól mindent meg fognak tenni azért, hogy ledolgozzák a hátrányukat és fordítsanak. Egy nyíltsisakos, jó meccset fogunk játszani, ami a szurkolók számára is élvezetes lesz.

- A mi játékunknak jót tehet, hogy az ellenfélnek jönnie kell előre?
- A mi játékunknak az tesz jót, ha berúgjuk a helyzeteinket. A lehetőségeink most is meg lesznek, és ha azokat kihasználjuk, akkor teljesen mindegy, hogy milyen felfogásban játszik az ellenfél.

A belépőjegyekkel kapcsolatban bővebb információk korábbi cikkünkben olvashatók

Magyar Kupa

A 10. forduló sorsolása

Első mérkőzések

2018. március 13., kedd
17:00 PAFC - DVTK 0-1 (0-1)
18:00 Újpest - MTK 2-1 (1-1)

2018. március 14., szerda
16:00 Bp. Honvéd - DVSC 0-0 (0-0)
17:00 Balmazújváros - Békéscsaba 5-0 (3-0)

Visszavágók

2018. április 3., kedd
17:30 DVSC - Bp. Honvéd (tv.: M4 Sport)

2018. április 4., szerda
17:30 MTK - Újpest (tv.: M4 Sport)
18:00 DVTK - PAFC
18:00 Békéscsaba - Balmazújváros

A DVTK a Magyar Kupa 2017/2018 évi kiírásában

10. forduló (negyeddöntő)

2018. március 13., kedd
17:00 PAFC - DVTK 0-1 (0-1)

2018. április 4., szerda
18:00 DVTK - PAFC

9. forduló (nyolcaddöntő)

2018. február 19., kedd (Mezőkövesd)
18:00 DVTK - Vác FC 2-0 (1-0)

2018. február 28., szerda (Óbuda)
13:00 Vác FC - DVTK 0-1 (0-1)

8. forduló

2017. november 29., szerda
12:00 Soroksár SC - Diósgyőri VTK 1-3 (1-1)

7. forduló

2017. október 24., kedd
13:30 Balassagyarmati VSE - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

6. forduló

2017. szeptember 19., kedd
15:00 VLS Veszprém - Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)

A DVTK eredményei a Magyar Kupában évről évre