Beharangozó 2018. július 30., hétfő

Első pontját szerezte a DVTK

Első pontját szerezte a DVTK az OTP Bank Liga idei kiírásában. Dušan Brković tartja góllövő formáját, 8/4-es diósgyőri mutatója támadóként is elfogadható lenne, miként jól mutatkozott be hazai pályán Vernes Richárd is, gól és gólpassz fűződik a nevéhez.

Első pontját szerezte a DVTK


Az OTP Bank Liga 2. fordulójában kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott a DVTK a PAFC ellen. 

Ebben a bajnokságban már két büntetőt ítéltek a DVTK ellen, igaz, ezúttal a Diósgyőr is 11-eshez jutott. Úgyszintén először villant a piros lap. Karakó Ferenc szombaton amúgy is "lapos" kedvében volt, a piros mellett 9 sárga lapot is kiosztott.

A találkozón debütált az élvonalban a Spanyolországból hazatérő U21-es válogatott Tajti Mátyás.

Parádés a szépítő gólt szerző Dušan Brković gól/mérkőzés mutatója, a DVTK mezében 8 meccsen fejelt 4 gól egy támadóknak is becsületére válna. Ezúttal Vernes Richárd szögletét bólintotta a léc alá.

Vernes Richárd kiválóan mutatkozott be hazai pályán, gólt lőtt és gólpasszt is adott első hazai meccsén.

 

A bajnokság állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 2 2 0 0 8 2 6 6
2. Budapest Honvéd Budapest Honvéd 2 2 0 0 7 2 5 6
3. MOL Vidi FC MOL Vidi FC 2 1 1 0 5 1 4 4
4. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 0 4 2 2 4
5. Debreceni VSC Debreceni VSC 2 1 1 0 2 1 1 4
6. MTK Budapest FC MTK Budapest FC 2 1 0 1 3 4 -1 3
7. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 2 0 1 1 4 5 -1 1
8. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 2 0 1 1 2 3 -1 1
9. Paksi FC Paksi FC 2 0 1 1 2 4 -2 1
10. Újpest FC Újpest FC 2 0 1 1 2 4 -2 1
12. Kisvárdai Master Good Kisvárdai Master Good 2 0 0 2 0 8 -8 0

Pontok ellenfelenként

Az OTP Bank Liga idei kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, így összesen 9 pontot lehet szerezni mindenki ellen.

1 pont
Puskás Akadémia FC

0 pont
Ferencvárosi TC

Pontok körönként

1. kör

0 győzelem
1 döntetlen
1 vereség

1 pont

Csapatstatisztika

Házi góllövőlista

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

2 pont

  • Vernes Richárd (1+1)

1 pont

  • Bacsa Patrik (1+0)
  • Dušan Brković (1+0)
  • Makrai Gábor (0+1)

Gólok típusa

jobb lábbal: 2

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)

bal lábbal: 0

fejjel: 1

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)

büntetőből: 0

szabadrúgásból: 0

szabadrúgást követően: 0

szögletet követően: 1

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)

bedobást követően: 0

öngól: 0

öt és felesen belülről: 1

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)

16-oson belülről: 1

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)

16-oson kívülről: 0

otthon: 2

  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)
  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)

idegenben: 1

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)

Sárga lapok*

2 sárga lap

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1, DVTK - PAFC/1)

1 sárga lap

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tomislav Mazalović  (DVTK - PAFC/1)
  • Florent Hasani (DVTK - PAFC/1)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

Piros lapok

A DVTK-ból: 0

Az ellenfél csapatából: 1

  • Molnár Gábor (DVTK - PAFC/1, 69. perc)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 1

  • Értékesített 11-es: 0
  • Nem értékesített 11-es
    • 1 Ugrai Roland (DVTK - PAFC/1)

Ellenünk ítélt 11-es: 2

  • Ellenünk értékesített 11-es: 1
    • Radó András (DVTK - PAFC/1)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Varga Roland (FTC - DVTK/1)

Egyéni statisztika

Kapusok

Név
 
Mérkő-
zések
Játszott perc Kezdő
 
Le-
cserélve
Be-
cserélve
Kispados
 
Lőtt gól Sárga lap Piros lap Kapott gól Kapott gól nélkül
Bukrán Erik 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Radoš Ivan 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0
Antal Botond 2 180 2 0 0 0 0 0 0 6 0
  2 180 2 0 0 2 0 0 0 6 0

Mezőnyjátékosok

Név
 
Mérkő-
zések
Játszott perc Kezdő
 
Le-
cserélve
Be-
cserélve
Kispados
 
Lőtt gól Gólpassz
 
Sárga lap Piros lap
Tamás
Márk
2 180 2 0 0 0 0 0 0 0
Ivánka
Patrik
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
Lipták
Zoltán
2 90 1 0 0 1 0 0 0 0
Nagy
Tibor
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
Forgács
Dávid
2 132 1 1 1 0 0 0 0 0
Dušan
Brković
1 90 1 0 0 0 1 0 1 0
Bárdos
Bence
2 48 1 1 1 0 0 0 0 0
Eperjesi
Gábor
2 180 2 0 0 0 0 0 0 0
Tajti
Mátyás
1 16 0 0 1 0 0 0 0 0
Florent
Hasani
2 180 2 0 0 0 0 0 1 0
Ugrai
Roland
2 73 1 1 1 0 0 0 0 0
Tóth
Barnabás
2 0 0 0 0 2 0 0 0 0
Serhii
Shestakov
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
Busai
Attila
2 157 2 2 0 0 0 0 0 0
Tomislav
Mazalović
2 180 2 0 0 0 0 0 1 0
Makrai
Gábor
2 150 2 1 0 0 0 0 0 0
Bacsa
Patrik
2 180 2 0 0 0 1 0 2 0
Vernes
Richárd
2 96 1 0 1 0 1 1 1 0
Nikolaos
Ioannidis
1 45 0 0 1 0 0 0 0 0
Dejan
Karan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Tóth
Borisz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Szűcs
Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
  32 1800 20 6 6 6 3 0 6 0