Beharangozó 2018. augusztus 24., péntek

Szőts Gergely fújja a sípot

Az OTP Bank Liga 6. fordulójában Szőts Gergely vezeti a Kisvárda - DVTK mérkőzést. Asszisztensei az oldalvonal mellett Ring György és Szert Balázs, míg az alapvonal mögött Erdős József és Urbán Eszter lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Varga Gábor látja el.

Szőts Gergely fújja a sípot


A 36 éves, budapesti Szőts Gergely a játékvezetői vizsga megszerzése után Budapesten különböző osztályokban szerzett rutint és tapasztalatot. 

Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 2008-tól bekerült az NB II.-es játékvezetői keretbe.  2012. augusztus 3-án a Pápa-Paks (0-0) mérkõzésen vezetett először élvonalbeli mérkőzést. A profi keretbe 2016. júliusában került. 

Szőts Gergely a DVTK-nak eddig mindösszesen három bajnoki mérkőzést vezett. Az elsőt 2010. november 20-án az NB II. Keleti-csoportjának 15. fordulójában, a DVTK - Orosháza találkozót. Az előző két bajnoki kiírásban pedig mind a két alkalommal egy-egy DVTK - Paks mérkőzésen bíráskodott.

Ebben a szezonban első alkalommal működik közre játékvezetőként, de az MTK elleni idegenbeli mérkőzésen alapvonali játékvezetőként már találkozhattunk vele. 

Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék játékvezető is közreműködik. Szőts Gergely segítői szombaton az oldalvonal mellett Ring György és Szert Balázs, az alapvonal mögött Erdős József és Urbán Eszter lesznek. Tartalék játékvezetőként Varga Gábor működik közre. 

Szőts Gergely játékvezető a DVTK bajnoki mérkőzésein

2017/2018
2018. május 19. DVTK - Paks 1-0

2016/2017
2016. november 16. DVTK - Paks 2-0

2010/2011
2010. november 20. DVTK - Orosháza 5-0

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1.
 
Andó-Szabó Sándor ifj. Tóth Vencel
 
Albert István
 
Pintér Csaba Gaál Gyöngyi
 
Huszár Balázs
2. Karakó Ferenc Horváth Róbert Varga Gábor Takács János Molnár Attila Farkas Balázs
3. Erdős József Buzás Balázs Garai Péter Szilasi Szabolcs Bogár Gergő Csatári Tibor
4. Andó-Szabó Sándor Albert István Varga Gábor Farkas Ádám Szőts Gergely Buzás Balázs
5. Andó-Szabó Sándor Szécsényi István Horváth Róbert Molnár Attila Takács János Szalai Dániel
6. Szőts Gergely Ring György Szert Balázs Erdős József Urbán Eszter Varga Gábor