Andó-Szabó Sándor fújja a sípot
Idén már negyedik alkalommal találkozhatunk Andó-Szabó Sándorral, ő vezeti ugyanis az OTP Bank Liga 7. fordulójában a DVTK - Paks mérkőzést. Asszisztensei az oldalvonal mellett Kóbor Péter és Király Zsolt, míg az alapvonal mögött Németh Ádám és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Farkas Balázs látja el.

A 38 éves békéscsabai Andó-Szabó Sándor 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 óta FIFA kerettag.
2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.
Az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.
Andó-Szabó Sándor már háromszor vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek ebben a bajnoki kiírásban. A nyitófordulóban az FTC - DVTK találkozón, majd az MTK - DVTK mérkőzésen, legutóbb pedig a DVTK - Haladás meccsen bíráskodott.
Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Andó-Szabó Sándor segítői szombaton este az oldalvonal mellett Kóbor Péter és Király Zsolt, míg az alapvonal mögött Németh Ádám és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Farkas Balázs látja el.
Andó-Szabó Sándor a DVTK mérkőzésein
2018/2019
2018. augusztus 18. DVTK - Haladás 1-0
2018. augusztus 11. MTK - DVTK 1-0
2018. július 22. FTC - DVTK 4-1
2017/2018
2018. április 14. Balmazújváros - DVTK 2-1
2017. november 18. PAFC - DVTK 1-0
2017. augusztus 26. DVTK - Mezőkövesd 2-1
2016/2017
2017. április 8. FTC - DVTK 1-1
2016. szeptember 24. DVTK - DVSC 1-3
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2
2015/2016
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2
2014/2015
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3
2013/2014
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1
2012/2013
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1
2011/2012
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2
2010/2011
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1
2009/2010
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2
2008/2009
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1
2007/2008
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1
2006/2007
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0
2005/2006
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2018/2019)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|||
1. |
Andó-Szabó Sándor | ifj. Tóth Vencel |
Albert István |
Pintér Csaba | Gaál Gyöngyi |
Huszár Balázs | ||
2. | Karakó Ferenc | Horváth Róbert | Varga Gábor | Takács János | Molnár Attila | Farkas Balázs | ||
3. | Erdős József | Buzás Balázs | Garai Péter | Szilasi Szabolcs | Bogár Gergő | Csatári Tibor | ||
4. | Andó-Szabó Sándor | Albert István | Varga Gábor | Farkas Ádám | Szőts Gergely | Buzás Balázs | ||
5. | Andó-Szabó Sándor | Szécsényi István | Horváth Róbert | Molnár Attila | Takács János | Szalai Dániel | ||
6. | Szőts Gergely | Ring György | Szert Balázs | Erdős József | Urbán Eszter | Varga Gábor | ||
7. | Andó-Szabó Sándor | Kóbor Péter | Király Zsolt | Németh Ádám | Molnár Attila |
|