Beharangozó 2018. november 30., péntek

"Ez még mindig nem elég"

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában a Szombathelyi Haladás vendége lesz a DVTK szombaton este. A találkozó előtt Fernando Fernández válaszolt az újságírók kérdéseire.

"Ez még mindig nem elég"

OTP Bank Liga 16. forduló

2018. december 1., szombat
17.00 Szombathelyi Haladás - Diósgyőri VTK


A sajtótájékoztató anyaga látható lesz a Miskolc Televízióban és az M4 Sporton, hallható a Csillagpont Rádióban, az Európa Rádióban és a Rádió M-en, de az online hírportálok (boon.hu, minap.hu, stb.) mellett bárki elolvashatja majd a szombati Észak-Magyarországban is. Az elhangzottakból a DVTK TV is készített egy rövid összefoglalót.

Fontos mérkőzés lesz, hasonló helyzetben van a Haladás és mi is, annak ellenére, hogy négy ponttal előttük vagyunk - nyilatkozta Fernando Fernández. - A Haladás jobb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat, legutóbb hazai pályán legyőzték a Ferencvárost is, de mi azért utazunk Szombathelyre, hogy elhozzuk a három pontot. Ellenfelünk a PAFC ellen nem az igazi arcát mutatta, hiszen Horváth Ferenc érkezésével a Haladás nagyon kompakt és szervezett csapat lett. Apróságok fognak dönteni. A legfontosabb az, hogy a saját játékunkat fejlesszük. Sokat léptünk előre, de ez még mindig nem elég.

- Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos mérkőzés előtt állunk - mondta a Haladás hivatalos weboldalának Horváth Ferenc. - Ezért felesleges is ragozni, mindent meg kell tennünk azért, hogy legyen esélyünk a továbbiakban is. Sajnos a felcsúti vereséggel kicsit megtört az FTC elleni győzelemmel kapott lendületünk. Ám szombaton egy újabb sikerrel ismét muníciót kaphatunk. Ami a diósgyőrieket illeti, sokáig keresték játékukat, és mostanra meg is találták azt a fajta futballt, amellyel eredményesek lehetnek. S már nem csak eredményesen, hanem egyre jobban is játszanak. Úgy érzem azonban, kellőképpen felkészültünk, kezdődhet tehát az előadás! Jagodics Márk és Tamás László eltiltása lejárt, Petró Balázs sérült.

Információk

Sportszerű szurkolás

Kérjük szurkolóinkat, hogy sportszerűen buzdítsák a DVTK-t! Kérjük tartsák tiszteletben a pályarendszabályokat, semmilyen körülmények között ne lépjenek a nézőktől elzárt területre (ellenkező esetben minden jogsértő magatartás rendőri intézkedést von maga után), tartózkodjanak a rasszista, homofób, gyűlöletkeltő rigmusoktól, az ellenfél és harmadik csapat szidalmazásától, valamint ne használjanak pirotechnikai eszközöket, ellenkező esetben büntetésre számíthat klubunk az MLSZ részéről.