Beharangozó 2018. december 10., hétfő

A negyedik pontszerzés sorozatban

Sorozatban negyedik mérkőzésén szerzett pontot a DVTK, legutóbb 2017 tavaszán sikerült hasonló sorozatot építeni. Martin Juhar először talált be, ami a negyedik 16-oson kívülről született gól ebben a bajnokságban. Statisztika.

A negyedik pontszerzés sorozatban


Az OTP Bank Liga 17. fordulójában a DVTK hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Kisvárda ellen.

A DVTK sorozatban negyedik mérkőzésén szerzett pontot, két hazai győzelmet követett két idegenbeli döntetlen, ami az ötödik pontosztozkodás ebben a bajnokságban.

A DVTK döntetlenjei

Egymás utáni négy (sőt: öt) találkozón legutóbb 2017 tavaszán szerzett pontot a DVTK: 2017. április 22-én a Paks (1-0 idegenben), április 29.-én a Vasas (2-1 otthon), május 5-én a Gyirmót (1-1 idegenben), május 13-án a Mezőkövesd (2-2 Debrecenben) és május 20-án az MTK (0-0 idegenben) ellen.

A második körben 6 forduló alatt 8 pontot szerzett a DVTK, ami már most több az első körben 11 mérkőzésen begyűjtött 6 pontnál.

Martin Juhar első gólját szerezte a DVTK színeiben, ami az első pontrúgásból és a 4. 16-oson kívülről született találat ebben a bajnokságban.

Vernes Richárd begyűjtötte 5. sárga lapját, így ő kihagyja az év utolsó bajnokiját.

Formatabella

Az utolsó négy mérkőzés eredménye alapján készített tabellán a DVTK a 3. helyen áll.

1. FTC 9 pont
2. Vidi 9 pont
3. DVTK 8 pont
4. DVSC 6 pont
4. MTK 6 pont
6. Mezőkövesd 5 pont
6. Újpest 5 pont
8. PAFC 4 pont
8. Kisvárda 4 pont
8. Haladás 4 pont
11. Paks 3 pont
12. Honvéd 2 pont

A DVTK összes idei mérkőzésének összefoglalója

A bajnokság állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 17 12 3 2 35 13 22 39
2. MOL Vidi FC MOL Vidi FC 17 9 4 4 28 15 13 31
3. Budapest Honvéd Budapest Honvéd 17 8 4 4 19 12 7 28
4. MTK Budapest FC MTK Budapest FC 17 8 3 6 27 24 3 27
5. Újpest FC Újpest FC 17 7 6 4 19 12 7 27
6. Debreceni VSC Debreceni VSC 17 7 6 4 23 19 4 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 6 5 25 21 4 24
8. Paksi FC Paksi FC 17 5 7 5 21 23 -2 22
9. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 17 5 3 9 19 24 -5 18
11. Kisvárdai Master Good Kisvárdai Master Good 17 3 4 10 15 35 -20 13
12. Szombathelyi Haladás Szombathelyi Haladás 17 2 3 12 13 33 -20 9

Pontok ellenfelenként

Az OTP Bank Liga idei kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, így összesen 9 pontot lehet szerezni mindenki ellen.

4 pont
Szombathelyi Haladás

3 pont
Debreceni VSC
MTK

2 pont
Kisvárda Master Good

1 pont
Puskás Akadémia FC
Paksi FC

0 pont
Ferencvárosi TC
MTK Budapest
Mezőkövesd Zsóry FC
MOL Vidi FC
Budapest Honvéd
Újpest FC

Pontok körönként

1. kör

1 győzelem
3 döntetlen
7 vereség

6 pont

2. kör

2 győzelem
2 döntetlen
2 vereség

8 pont

Csapatstatisztika

Házi góllövőlista

3 gólos

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

3 gólpassz

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

4 pont

  • Márkvárt Dávid (1+3)
  • Vernes Richárd (2+2)
  • Branko Mihajlović (2+2)

3 pont

  • Florent Hasani (3+0)

2 pont

  • Makrai Gábor (1+1)
  • Tóth Barnabás (1+1)
  • Tajti Mátyás (2+0)
  • Bacsa Patrik (1+1)
  • Szabó Bence (0+2)

1 pont

  • Dušan Brković (1+0)
  • Martin Juhar (1+0)

Gólok típusa

jobb lábbal: 8

  • Tajti Mátyás 2 (Mezőkövesd - DVTK/1, PAFC - DVTK/2)
  • Vernes Richárd 2 (DVTK - PAFC/1, DVTK - MTK/2)
  • Branko Mihajlović (Kisvárda - DVTK/1, DVTK - FTC/2)
  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Makrai Bábor (Mezőkövesd - DVTK/1)
  • Márkvárt Dávid (DVTK - Újpest/1)

bal lábbal: 4

  • Florent Hasani 3 (DVTK - DVSC/2, DVTK - MTK/2, Haladás - DVTK/2)
  • Martin Juhar (DVTK - Kisvárda/2)

fejjel: 2

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

büntetőből: 1

  • Branko Mihajlović (DVTK - FTC/2)

szabadrúgásból: 1

  • Martin Juhar (DVTK - Kisvárda/2)

szabadrúgást követően: 1

  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)

szögletet követően: 3

  • Branko Mihajlović (Kisvárda - DVTK/1, DVTK - FTC/2)
  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)

bedobást követően: 0

öngól: 1

  • Balogh Béla (DVTK - MTK/2)

öt és felesen belülről: 3

  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)
  • Branko Mihajlović (Kisvárda - DVTK/1)

16-oson belülről: 7

  • Vernes Richárd 2 (DVTK - PAFC/1, DVTK - MTK/2)
  • Florent Hasani 2 (DVTK - MTK/2, Haladás - DVTK/2)
  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Makrai Gábor (Mezőkövesd - DVTK/1) 
  • Branko Mihajlović (DVTK - FTC/2)
  • Tajti Mátyás (PAFC - DVTK/2)

16-oson kívülről: 4

  • Tajti Mátyás (Mezőkövesd - DVTK/1)
  • Márkvárt Dávid (DVTK - Újpest/1)
  • Florent Hasani (DVTK - DVSC/2)
  • Martin Juhar (DVTK - Kisvárda/2)

otthon: 10

  • Vernes Richárd 2 (DVTK - PAFC/1, DVTK - MTK/2)
  • Florent Hasani 2 (DVTK - DVSC/2, DVTK - MTK/2)
  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1)
  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1)
  • Márkvárt Dávid (DVTK - Újpest/1)
  • Branko Mihajlović (DVTK - FTC/2)
  • Balogh Béla (öngól, DVTK - MTK/2)
  • Martin Juhar (DVTK - Kisvárda/2)

idegenben: 6

  • Tajti Mátyás 2 (Mezőkövesd - DVTK/1, PAFC - DVTK/2)
  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1)
  • Branko Mihajlović (Kisvárda - DVTK/1)
  • Makrai Gábor (Mezőkövesd - DVTK/1)
  • Florent Hasani (Haladás - DVTK/2)

Sárga lapok*

5 sárga lap

  • Bacsa Patrik (FTC - DVTK/1, DVTK - PAFC/1, DVTK - Paks/1, DVTK - Vidi/1, DVTK - DVSC/2)
  • Vernes Richárd (DVTK - PAFC/1, MTK - DVTK/1, Mezőkövesd - DVTK/1, DVTK - FTC/2, DVTK - Kisvárda/2)

4 sárga lap

  • Dejan Karan (Kisvárda - DVTK/1, DVTK - Paks/1, DVTK - Vidi/1, Haladás - DVTK/2)
  • Dušan Brković (DVTK - PAFC/1, DVTK - Vidi/1, DVTK - Újpest/1, DVTK - Kisvárda/2)

3 sárga lap

  • Tóth Barnabás (DVTK - Haladás/1, Kisvárda - DVTK/1, DVTK - Újpest/1)
  • Márkvárt Dávid (Mezőkövesd - DVTK/1, DVTK - Vidi/1, DVTK - FTC/2)
  • Tajti Mátyás (DVTK - Paks/1, Mezőkövesd - DVTK/1, Haladás - DVTK/2)

2 sárga lap

  • Eperjesi Gábor (DVSC - DVTK/1, MTK - DVTK/1)
  • Szabó Bence (DVTK - DVSC/2, Haladás - DVTK/2)

1 sárga lap

  • Tomislav Mazalović  (DVTK - PAFC/1)
  • Florent Hasani (DVTK - PAFC/1)
  • Nagy Tibor (Kisvárda - DVTK/1)
  • Forgács Péter (Kisvárda - DVTK/1)
  • Ivan Radoš (Mezőkövesd - DVTK/1)
  • Serhii Shestakov (DVTK - Újpest/1)
  • Martin Juhar (PAFC - DVTK/2)
  • Tamás Márk (PAFC - DVTK/2)
  • Bukrán Erik (DVTK - MTK/2)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

Piros lapok

A DVTK-ból: 0

Az ellenfél csapatából: 3

  • Molnár Gábor (DVTK - PAFC/1, 69. perc)
  • Miroslav Grumić (DVTK - Haladás/1, 69. perc)
  • Pavlo Lukyanchuk (DVTK - Kisvárda/2, 51. perc)

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 2

  • Értékesített 11-es: 1
    • Branko Mihajlović (DVTK - FTC/2)
  • Nem értékesített 11-es
    • Ugrai Roland (DVTK - PAFC/1)

Ellenünk ítélt 11-es: 4

  • Ellenünk értékesített 11-es: 3
    • Radó András (DVTK - PAFC/1)
    • Vári Barnabás (Kisvárda - DVTK/1)
    • Torghelle Sándor (DVTK - MTK/2)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 1
    • Varga Roland (FTC - DVTK/1)

Egyéni statisztika

Kapusok

Név
 
Mérkőzések
 
Játszott perc Kezdő
 
Le-
cserélve
Be-
cserélve
Kispados
 
Lőtt gól Gól-
passz
Sárga lap Piros lap Kapott gól Kapott gól nélkül
Antal Botond 12 1080 12 0 0 1 0 0 0 0 19 3
Bukrán Erik 3 270 3 0 0 2 0 0 1 0 4 0
Ivan
Radoš
2 180 2 0 0 14 0 0 1 0 5 0
  17 1530 17 0 0 17 0 0 2 0 28 3

Mezőnyjátékosok

Név
 
Mérkőzések
 
Játszott
perc
Kezdő
 
Le-
cserélve
Be-
cserélve
Kispados
 
Lőtt
gól
Gólpassz
 
Sárga
lap
Piros
lap
Bacsa Patrik 15 816 6 1 8 1 1 1 5 0
Bárdos Bence 6 202 2 2 4 5 0 0 0 0
Brković, Dušan 16 1440 16 0 0 0 1 0 4 0
Busai Attila 3 247 3 2 0 0 0 0 0 0
Eperjesi Gábor 4 359 4 0 0 4 0 0 2 0
Forgács Dávid 8 424 5 4 3 0 0 0 1 0
Hasani, Florent 16 1015 11 5 5 1 3 0 1 0
Ioannidis, Nikolaos 5 186 1 1 4 0 0 0 0 0
Ivánka Patrik 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
Juhar, Martin 11 893 10 1 1 0 1 0 1 0
Karan, Dejan 14 1254 14 1 0 1 0 0 4 0
Lipták Zoltán 3 161 2 1 1 4 0 0 0 0
Makrai Gábor 7 424 5 2 2 3 1 0 0 0
Márkvárt Dávid 10 888 10 1 0 0 1 3 3 0
Mazalović, Tomislav 7 376 4 1 3 1 0 0 1 0
Mihajlović, Branko 13 876 11 6 8 0 1 1 0 0
Nagy Tibor 2 91 1 0 0 10 0 0 1 0
Polgár Kristóf 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0
Shestakov, Serhii 15 1304 15 2 0 1 0 0 1 0
Szabó Bence 7 459 5 2 2 3 0 2 2 0
Tajti Mátyás 16 1264 14 3 2 0 2 0 3 0
Tamás Márk 12 1079 12 1 0 3 0 0 1 0
Tóth Barnabás 9 561 7 2 2 2 1 1 3 0
Tóth Borisz 1 3 0 0 1 6 0 0 0 0
Ugrai Roland 2 75 1 1 1 1 0 0 0 0
Vernes Richárd 17 901 11 8 5 0 2 0 5 0
  219 15300 170 49 49 53 15* 11 38 0

*A táblázatban nem szerepel Balogh Béla öngólja