Beharangozó 2019. március 7., csütörtök

A 8. DVTK - PAFC mérkőzés következik

Hazai pályán hét mérkőzésből hármat megnyert a DVTK és kétszer döntetlent játszott a PAFC ellen. Felidézzük a két csapat közös történelmét és bemutatjuk az ellenfelet.

A 8. DVTK - PAFC mérkőzés következik


Egymás ellen

Első alkalommal, a 2013/2014-es bajnokságban Tomislav Sivić a Rajić - Vági, Debreceni, Kádár, Husić (Gohér, 74.) - Abdouraman, Elek - Batioja (Barczi, 46.), Gosztonyi (Nikházi, 59.), Bacsa - Grumić összetételű csapatot küldte pályára. Gosztonyi András révén büntetőből a DVTK szerzett vezetést, azonban a vendégek fordítani tudtak. Gohér Gergő újabb büntetőből egyenlített, végül a két győzelemre játszó csapat közül a felcsútiak érték el céljukat.


A következő bajnokságban rögtön az első fordulóban játszottunk a felcsútiakkal. Tomislav Sivić ezúttal az Antal - Okuka, Alves, Debreceni, Husić - Elek - Marjanović (Gosztonyi, 46.), Bognár I., Nikházi - Bacsa (Bori, 78.), Grumić (Takács T., 57.) összetételű csapatot küldte pályára. A gól nélküli első félidő után Senad Husić és Bacsa Patrik lőtt gólt, a vendégek részéről pedig Lencse László szépített a 92. percben, így sikerült itthon tartanunk a három pontot.


Az OTP Bank Liga létszámcsökkentése és a bajnoki rendszer átszervezése következtében a 2015/2016-os idénytől háromszor találkoznak egymással a csapatok. 

Az első körben Bekő Balázs vezetőedző Radoš - Eperjesi, Kovács G., Tamás, Németh M. - James - Okuka (Takács T., 74.), Koman (Barczi, 33.), Bognár I., Kitl (Egerszegi, 67.) - Novothny csapata Dražen Okuka és Novothny Soma góljával megnyugtató előnybe került, azonban a vendégek a hajrában egyenlítettek. Ekkor érkezett azonban Egerszegi Tamás, aki győztes gólt szerzett a ráadásban.

A harmadik körben ennél könnyebben sikerült győzni. Egervári Sándor vezetőedző a Radoš - Okuka, Lipták (Kovács G., 79.), Tamás, Nemes - James (Egerszegi, 46.) - Bognár I., Koman, Elek, Barczi (Bacsa, 62.) - Novothny csapatot küldte pályára, és Koman Vladimir, valamint Elek Ákos találatával kétgólos előnyre tett szert a DVTK, majd szépítettek a vendégek. A második félidőben eleinte a vendégek támadtak, a hajrában viszont gólkülönbséget javíthatott volna a DVTK.

A PAFC kiesése és visszajutása után 2017 őszén Debrecenben találkozott legközelebb a két csapat. Az első félidőben egy szabadrúgást követően korán vezetést szereztek a hazaiak, azonban Makrai Gábor küzdőszellemének köszönhetően gyorsan egyenlített a DVTK. A második játékrész viharosra sikerült, előbb villámlás miatt szünetelt a mérkőzés, majd ismét a vendégek szereztek vezetést az azóta diósgyőri Prosser Dániel révén, azonban Diego Vela pontot mentett a hajrában (2-2). A DVTK-t Antal - Nagy T., Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai (Kocsis, 73.), Oláh B. (Nono, 78.), Óvári - Makrai (Ioannidis, 78.), Ugrai összeállításban küldte pályára Bódog Tamás.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában először MIskolcon találkoztak a csapatok. A találkozó elején gyorsan kétgólos előnybe került a PAFC csapata a DVTK ellen, majd ezt követően feljött a DVTK, sorra alakította ki a helyzeteket, amiből Dušan Brković szépített. A második játékrészben előbb Vernes Richárd egyenlített, majd emberelőnybe került, és büntetőhöz is jutott a Diósgyőr, de ezen a délutánon nem esett több gól.

Diósgyőri VTK - Puskás Akadémia FC 2-2 (1-2)

DVTK: Antal - Eperjesi, Brković, Tamás, Bárdos (Forgács, 29.) - Hasani, Mazalović, Busai (Tajti M. 74.) - Makrai (Ugrai, 61.), Bacsa, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernandez.
PAFC: Hegedűs L. -  Heris, Hegedüs J. (Osváth, 65.), Spandler, Trajkovski - Balogh B., Márkvárt (Molnár G., 57.) -  Kiss T. (Latifi, 88.), Szakály P., Radó - Diallo. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Piros lap: Molnár G. a 69. percben.
Gólszerző: Diallo (0-1) a 13., Radó (0-2, 11-esből) a 19., Brković (1-2) a 32., Vernes (2-2) az 52. percben.

.Legutóbb  Felcsúton találkozott a két csapat, és az első félidőben nem esett gól. A második játékrészben a hazaiak vezetését Tajti Mátyás egy szép találattal gyorsan kiegyenlítette, azonban egy kivételesen jól eltalált szbadrúgással mégis a hazaik gyűjtötték be a pontokat.

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 2-1 (0-0)

PAFC: Danilović - Szolnoki, Hegedűs J., Poór - Osváth, Urblík, Varga J., Mioč (Kiss T., 75.), Trajkovski - Latifi (Knežević, 46.; Vega, 86.), Arabuli. Vezetőedző: Benczés Miklós.
DVTK: Antal - Brković, Karan, Tamás - Shestakov (Nagy T., 90.), Szabó B., Márkvárt, Tajti M., Juhar - Hasani (Vernes, 75.), Mihajlović (Bacsa, 65.). Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Arabuli (1-0) a 79., Tajti M. (1-1) a 81., Hegedűs J. (2-1) a 88. percben.

 

Az eddig lejátszott NB I.-es DVTK - PAFC mérkőzések

  1. 2013/2014
    DVTK - PAFC 2-3 (1-0) G.: Gosztonyi, Gohér
  2. 2014/2015
    DVTK - PAFC 2-1 (0-0) G.: Husić, Bacsa
  3. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - PAFC 3-2 (0-0) G.: Okuka, Novothny, Egerszegi
  4. 2015/2016 (3. kör)
    DVTK - PAFC 2-1 (2-1) G.: Koman, Elek
  5. 2017/2018 (1. kör, Debrecen)
    DVTK - PAFC 2-2 (1-1) G.: Makrai, Vela
  6. 2017/2018 (3. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - PAFC 0-1 (0-1)
  7. 2018/2019 (1. kör)
    DVTK - PAFC 2-2 G.: Brković, Vernes

Hazai mérlegünk: 7 mérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 13 rúgott és 12 kapott gól.

Puskás Akadémia FC

Alapítva: 2005
Először az élvonalban: 2013/2014
Legjobb bajnoki eredmény: 6. helyezés (2017/2018)
Élvonalban töltött évek: 5 év
Folyamatosan az élvonalban: 2. éve

A Budapesttől 40 kilométerre nyugatra fekvő felcsúti labdarúgó utánpótlás-nevelő központot a legendás névadó, Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-jén avatták fel ünnepélyesen.

Az akadémia a Videoton FC utánpótláscsapataként Videoton-Puskás Akadémia néven 2010-ben már az NB II. Nyugati-csoportjában szerepelt, majd az akadémia "levált" a Videoton FC-ről és Puskás Akadémia FC néven önálló klubként folytatta szereplését az NB II.-ben.

A 2012/2013-as bajnokságban Benczés Miklós irányításával feljutottak az élvonalba. Az első évükben sikerült teljesíteniük minden újonc minimum tervét, a 2015/2016-os idényben viszont kiestek, azonban egyből sikerült visszajutni. Az előző bajnokságban a 6. helyen végeztek, és kupadöntőt játszottak.

OTP Bank Liga 2018/2019

9.    Puskás Akadémia FC    23    8    3    12    27    31    -4    27

Idegenbeli tabella

12.    Puskás Akadémia FC     11    1    1    9    12    23    -11    4

Formatabella

8.    Puskás Akadémia FC     5    2    0    3    6    7    -1    6

Eredmények

  1. forduló: PAFC - DVSC 0-1
  2. forduló: DVTK - PAFC 2-2
  3. forduló: PAFC - MTK 1-2
  4. forduló: Haladás - PAFC 2-1
  5. forduló: PAFC - Kisvárda 1-1
  6. forduló: Paks - PAFC 3-2
  7. forduló: Mezőkövesd - PAFC 2-0
  8. forduló: PAFC -Vidi 2-1
  9. forduló: PAFC - Honvéd 1-0
  10. forduló: Újpest - PAFC 2-0
  11. forduló: PAFC - FTC 1-0
  12. forduló: DVSC - PAFC 2-1
  13. forduló: PAFC - DVTK 2-1
  14. forduló: MTK - PAFC 3-2
  15. forduló: PAFC - Haladás 2-0
  16. forduló: Kisvárda - PAFC 1-0
  17. forduló: PAFC - Paks 1-1
  18. forduló: PAFC - Mezőkövesd 2-0
  19. forduló: Vidi - PAFC 0-3
  20. forduló: Honvéd - PAFC 2-1
  21. forduló: PAFC - Újpest 0-1
  22. forduló: FTC - PAFC 4-0
  23. forduló: PAFC - DVSC 2-0

A találkozón így álltak föl: Hegedüs L. - Heris, Poór, Hadzsiev, Nagy Zs. - Mioč, Balogh B. (Szakály P., 64.) - Sós B. (Krizan, 90.), Knežević, Kiss T. - Latifi (Radó A., 73.)

Téli játékosmozgás

A nyárhoz képest nem történt nagy játékosmozgás, de igyekeztek tovább erősíteni a keretüket.

Érkezett
Kamen Hadzhiev (bolgár, PFK Beroe Sztara Zagora)
Krizan Richárd (szlovákiai, FC Nitra)
Szabó Patrik (ZTE) 
Sós Bence (Vidi - kölcsönbe)
Nagy Zsolt (Csákvár - kölcsönből vissza)
Tamás Nándor (romániai, Csákvár - kölcsönből vissza)

Távozott
Ulysse Diallo (mali, MTK)
Zsidai László (Paksi FC) 
Madarász Márk (ETO FC Győr - kölcsönbe)

A PAFC játékoskerete

Kapusok    
44    Branislav Danilović    (SRB)    1988.06.24.
19    Hegedüs Lajos    (HUN)    1987.12.19.
99    Varga Ádám    (HUN)    1999.12.19.

Mezőnyjátékosok
7    Bachana Arabuli    (GEO)    1994.01.05.
12  Balogh Balázs    (HUN)    1990.06.11.
4    Bokros Szilárd    (HUN)    2000.03.28.
26  Kamen Hadzhiev    (BUL)    1991.09.22.
68  Hegedűs János    (HUN)    1996.10.04.
14  Jonathan Heris    (BEL)    1990.09.03.
21  Kiss Tamás    (HUN)    2000.11.24.
30  Josip Knežević    (CRO)    1988.10.03.
3    Richárd Križan    (SVK)    1997.09.23.
27  Liridon Latifi    (ALB, KOS)    1994.02.06.
5    Benedik Mioč    (CRO)    1994.10.06.
25  Nagy Zsolt    (HUN)    1993.05.25.
71  Osváth Attila    (HUN)    1995.12.10.
24  Poór Patrik    (HUN)    1993.11.15.
10  Radó András    (HUN)    1993.09.09.
9    Sós Bence    (HUN)    1994.05.10.
23  Spandler Csaba    (HUN)    1996.03.07.
55  Szakály Péter    (HUN)    1986.08.17.
22  Szolnoki Roland    (HUN)    1992.01.21.
29  Tamás Nándor    (HUN, ROU)    2000.10.24.
6    Dejan Trajkovski    (SRB)    1992.04.14.
8    Urblík József    (SVK)    1996.08.22.
33  Varga József    (HUN)    1988.06.06.
16  Gonzalo Vega    (URU)    1992.06.29.
11  Ján Vlasko    (SVK)    1990.01.11.

Vezetőedző

A bajnokságot Benczés Miklóssal a kispadján kezdte a PAFC csapata, aki a 17. fordulót követően távozott. Ideigelenesen Komjáti András sportigazgató ült le egy mérkőzésre a kispadra, majd a téli felkészülést már Radoki János irányította. A 46 évvel ezelőtt Móron született szakember Németországban nőtt föl, játszott  az FC Augsburg, a Greuther Fürth, az Rot-Weiß Oberhausen  színeiben, az SSV Ulm csapatával a Bundesligában is szerepelt. Visszavonulását követően edzősködni kezdett, a Greuther Fürth csapatát a 2. Bundesligában irányította.
Idén télen vette át a PAFC irányítását.