Beharangozó 2019. május 9., csütörtök

Az 52. Honvéd - DVTK mérkőzés következik

Az 52. Honvéd - DVTK mérkőzés következik szombaton az élvonalban. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 52. Honvéd - DVTK mérkőzés következik


 

Egymás ellen

A két klub közös NB I.-es története 1940. október 27-én kezdődött. Csapkay Károly együttese a Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Magyar összeállításban lépett pályára és Fazekas góljával legyőzte a kispesti gárdát. A sikernek köszönhetően a DiMÁVAG feljött a tabella harmadik helyére.

"A legnagyobb elismerés hangján kell a védelemről írni. A II. félidőben, amikor tíz emberre olvadt a csapat (Bohust állította ki a bíró) a Kispest kábító iramot diktált, s ez a sokszor lekicsinyelt védelem hősiesen állta a harcot, verte vissza a rohamokat, folyvást mozgásban volt, mint akiket a fúriák kergetnek" - áradozott a korabeli tudósító.

Ezt követően évekig hiába járt a Diósgyőr a fővárosban nem sikerült győztesen távoznia Kispestről. Azonban időközben megépült a Népstadion és a Honvéd 1957. november 17-én már ott fogadta a Teleki Pál vezette DVTK-t. A Tóth - Werner, Szigeti, Paulás, Török, Fekete, Iván, Csányi, Papp, Pál II, Matisz felállásban a miskolci fúk nem akármilyen győzelmet arattak a Varga - Törőcsik II, Solti, Dudás - Bozsik, Törőcsik I. - Budai I, Machos, Kotász, Tichy, Babolcsay felállásban szereplő Honvéd ellen. A mindent eldöntő győztes találat Pál II László nevéhez fűződik.

Az újabb Diósgyőri győzelemre tíz évet kellett várni, de megérte, mert 1967. április 9-én az eddigi legnagyobb arányú sikert könyvelhettük el. Sikora, Gál, és Hajas nagyszerű játékának köszönhetően 4-1 arányban léptük le a kispesti csapatot. A félidei 1-1-es döntetlent követőn két Ruttkai és egy Szurgent-góllal fordítottuk a magunk javára a mérkőzést. Szurgent Lajos később Diósgyőrből a Honvédhoz szerződött, ahol előbb játékosként, majd évek múlva edzőként segítette a fővárosiakat.

A '70-es, a '80-as és a '90-es években hiába próbálkozott a diósgyőri Aranycsapat, vagy a Tornyi-féle sikergárda, nem tudtunk győztesen kikerülni a fővárosiakkal vívott párharcokból. A Tornyi Barnabás vezette csapatunk hiába verte Miskolcon 5-1-re a Kispestet, a fővárosban már nem sikerült megismételnie a bravúrt. Pedig - mint az az alábbi videóból kiderül - majd ezren drukkoltak a helyszínen a Diósgyőrnek.

 

A XXI. században azonban már kétszer is sikerült megtréfálnunk a vasárnapi vendéglátónkat. A 2005/2006-os szezonban Ciprian Binder góljára nem tudtak válaszolni a Kispestiek, így mindhárom pontot elraboltuk a Bozsik Stadionból.

Legközelebb 2008. március 28-án arattuk győzelmet, amikor a Köteles - Kállai, Elek, Mogyorósi, Kerényi - Lakatos, Kamber, Pintér, Pelecaci (Vitelki, 31.), Virágh (Szélpál, 64.) - Simon (Homma, 72.) összeállításban játszó csapatunk a japán légiósunk, Homma Kazuo góljával győzött 1-0-ra.

Négy vesztes mérkőzést követően 2014 tavaszán 2-1-re győzött a Szivics Tomiszláv által irányított csapat, amely a Radoš - Eperjesi, Vadász, Kádár, Husić - Barczi, Elek, Gosztonyi (Abdouraman, 67.), Marjanović (Kostić, 60.) - Bacsa, Futács (Grumić, 44.) összeállításban játszott. Zivanović a hazaiakat juttatta vezetéshez, de előbb Futács Márkó egyenlített, majd Zoran Kostić a győzelmet jelentő találatot is megszerezte.


A 2014/2015-ös bajnokságban Lazar Marjanović találatával korán vezetést szerzett a DVTK a Bozsik Stadionban, azonban Hidi Patrik egy távoli kapásgóllal egyenlített. Szivics Tomiszláv ezúttal az Antal - Okuka, Alves, Németh M., Husić (Szalai V., 73.) - Egerszegi - Marjanović (Bacsa, 88.), Koman (Krstić, 90+2.), Bognár I., Takács T., - Griffiths összeállításban küldte pályára a diósgyőri csapatot.


A 2017/2018-as bajnoki kiírásban egyszer játszott a DVTK Budapesten a Honvéd ellen, a pályaválasztó jog felcserélése miatt rögtön a 2. fordulóban, amikor hatalmas izgalmak után szerzett pontot a Diósgyőr Kispesten. Diego Vela első félidőben a lerántása után megítélt büntetőből szerzett vezetést, majd a jól kontrázó Honvéd a második félidőben megfordította az eredményt, azonban pontot ért a diósgyőri szív, mert végül a hazaiak nem bírták az óriási diósgyőri nyomást, és Diego Vela bombája utat talált a hálóba.

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 2-2 (0-1)

Honvéd: Gróf - Baráth, Lovric, Bobál D., Laczkó (Villám, 44.) - Kamber - Nagy G., Tömösvári (Herjeczki, 64.), Gazdag (Kabangu, 61.) - Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Erik van der Meer.
DVTK: Radoš - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai (Makrai, 66.), Nono, Óvári - Szarka, Ioannidis (Ugrai, 58.).  Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Piros lap: Nagy G. a 40. percben.
Gólszerző: Vela (0-1, 11-esből) a 41., Eppel (1-1) a 61., Lanzafame (2-1) a 74., Vela (2-2) a 90+5. percben.

Az idei bajnokságban a Hungária körúton találkoztak először a csapatok. Az első félidőben nem született gól, a másodikban a Honvéd egy balszerencsés találattal szerezte meg a győzelmet.

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

Honvéd: Gróf - Heffler T., Batik, Kamber, Baráth, Kukoč (Tischler, 76.) - Gazdag, Hidi (Bamba, 84.), Pilík (Banó-Szabó, 58.) - Danilo, Holender. Vezetőedző: Supka Attila.
DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Juhar - Márkvárt, Mazalović, Tajti M. (Hasani, 63.) - Makrai, Mihajlović, Vernes (Bacsa, 58.). Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Holender (1-0) a 67. percben.    

Legutóbb, az OTP Bank Liga 21. fordulójában Diósgyőrben játszottak a cspatok, és az első félidőben a Honvéd szerzett vezetést. A második játékrészben Vernes Richárd és a mérkőzésen debütáló Prosser Dániel góljával nagy küzdelemben fordított a DVTK. Az újabb győzelemmel a Diósgyőr fellépett a 10. helyre, és már látótávolságra van a középmezőny.

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-1 (0-1)

DVTK: Bukrán - Polgár, Brković, Tamás M. - Shestakov, Szabó B., Mazalović (Prosser, 54.), Hasani, Juhar - Vernes (Géringer T., 78.), Mihajlović (Bacsa a 90+2.). Vezetőedző: Fernando Fernández.
Honvéd: Gróf - Batik, Kamber, Kálnoki-Kis - Mezghrani, Gazdag, Heffler T., Szendrei (Ben-Hatira, 67.), Kukoč (Májer M., 79.) - Holender, Danilo (N'Gog, 58.).  Vezetőedző: Supka Attila.

Gólszerző: Danilo (0-1) a 15., Vernes (1-1) a 62., Prosser (2-1) a 75. percben.

Az eddig lejátszott Bp. Honvéd - DVTK NB I.-es mérkőzések

  1. 1940/1941
    Kispest FC - DiMÁVAG 0-1 G.: Fazekas
  2. 1941/1942
    Kispest FC - DiMÁVAG 3-3 G.: Fazekas (2), Mészáros
  3. 1942/1943
    Kispest FC - DiMÁVAG 3-0
  4. 1943/1944
    Kispest FC - DiMÁVAG 1-0
  5. 1945/1946
    Kispest AC - DVTK 1-1 G.: Rózsavölgyi
  6. 1950
    Bp. Honvéd - DVTK 2-2 G.: Mixtai, Pribelszky
  7. 1951
    Bp. Honvéd - DVTK 3-1 G.: Vékony
  8. 1952
    Bp. Honvéd - DiVasas 3-0
  9. 1954
    Bp. Honvéd - DiVasas 4-0
  10. 1955
    Bp. Honvéd - DiVasas 2-1 G.: Tiba
  11. 1957/1958 Népstadion
    Bp. Honvéd - DVTK 0-1 G.: Pál II.
  12. 1958/1959
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Iván
  13. 1959/1960
    Bp. Honvéd - DVTK 3-2 G.: Török, Papp
  14. 1960/1961
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Solymosi
  15. 1964
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  16. 1966
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0
  17. 1967
    Bp. Honvéd - DVTK 1-4 G.: Ruttkai (2), Szurgent, Sikora
  18. 1968
    Bp. Honvéd - DVTK 3-0
  19. 1969
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0
  20. 1970/1971
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  21. 1971/1972
    Bp. Honvéd - DVTK 3-0
  22. 1972/1973
    Bp. Honvéd - DVTK 3-1 G.: Sikora
  23. 1974/1975
    Bp. Honvéd - DVTK 5-1 G.: Oláh
  24. 1975/1976
    Bp. Honvéd - DVTK 4-1 G.: Oláh
  25. 1976/1977
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  26. 1977/1978
    Bp. Honvéd - DVTK 3-0
  27. 1978/1979
    Bp. Honvéd - DVTK 5-0
  28. 1979/1980
    Bp. Honvéd - DVTK 0-0
  29. 1980/1981
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Oláh
  30. 1981/1982
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Görgei
  31. 1982/1983
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0
  32. 1983/1984
    Bp. Honvéd - DVTK 4-0
  33. 1991/1992
    Kispest-Honvéd - DVTK 3-0
  34. 1992/1993
    Kispest-Honvéd - DFC 0-0
  35. 1997/1998
    Kispest-Honvéd - DFC 2-1 G.: Kiser
  36. 1998/1999
    Kispest-Honvéd - DFC 3-0
  37. 1999/2000
    Kispest-Honvéd - DFC 2-0
  38. 2004/2005
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Müller
  39. 2005/2006
    Bp. Honvéd - DVTK 0-1 G.: Binder
  40. 2006/2007
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Sipeki
  41. 2007/2008
    Bp. Honvéd - DVTK 0-1 G.: Homma
  42. 2008/2009
    Bp. Honvéd - DVTK 3-1 G.: Tóth M.
  43. 2009/2010
    Bp. Honvéd - DVTK 4-2 G.: Bajzát (2)
  44. 2011/2012
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Gallardo
  45. 2012/2013
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Luque
  46. 2013/2014
    Bp. Honvéd - DVTK 1-2 G.: Futács, Kostić
  47. 2014/2015
    Bp. Honvéd - DVTK 1-1 G.: Marjanović
  48. 2015/2016
    Bp. Honvéd - DVTK 2-1 G.: Barczi
  49. 2016/2017 (2. kör)
    Bp. Honvéd - DVTK 2-0
  50. 2017/2018 (1. kör)
    Bp. Honvéd - DVTK 2-2 G.: Vela (2)
  51. 2017/2018 (1. kör, Hungária körút)
    Bp. Honvéd - DVTK 1-0

Mérlegünk: 51 mérkőzés, 6 győzelem, 10 döntetlen, 35 vereség, 39 rúgott és 104 kapott gól.

Budapest Honvéd FC

Alapítva: 1909
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 14-szeres bajnok 
(1949/1950, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955, 1979/1980, 1983/1984, 1984/1985, 1985/1986, 1987/1988, 1988/1989, 1990/1991, 1992/1993, 2016/1917)
Élvonalben töltött idények: 101 év
Folyamatosan az élvonalban: 15 éve

Szombati ellenfelünk a főváros XIX. kerületének csapata, a Budapest Honvéd FC. Eredetileg Kispesti AC néven alapították 1909-ben, majd Kispesti FC néven játszott 1926-tól a profi bajnokságban. 1944-ben visszavette a klub az eredeti nevét.

Az ekkor már Budapesti Honvéd SE elnevezésű csapat aranykora az 1950-es években jött el, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József és Czibor Zoltán az Aranycsapat magját képezték. Nekik is sok szerepük volt abban, hogy a klub az 1950-es években négyszer nyert magyar labdarúgó-bajnokságot. A 1980-as és 1990-es évek elején a második aranykorszakban nyolc bajnokságot nyertek. Összességében, története során tizennégy alkalommal lett bajnok, míg a Magyar Kupát eddig hétszer nyerte el a gárda.

A rendszerváltást követően visszakerült a klub nevébe a kerület, Kispest neve, azonban 2003-tól ismét a Budapest Honvéd elnevezést használják.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában a 4. helyen végeztek, Davide Lanzafame 18 góllal megszerezte a gólkirályi címet is.

OTP Bank Liga 2018/2019

A Honvéd harcban áll a bronzéremért, ezen kívül bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is. A legutóbbi 5 mérkőzésből csak a már bajnok FTC-t tudták legyőzni, háromszor döntetlent játszottak, a Vidi ellen pedig hazai pályán szenvedtek vereséget.

  1. forduló: Honvéd - Haladás 3-2
  2. forduló: Honvéd - Kisvárda 4-0
  3. forduló: Honvéd - Paks 1-0
  4. forduló: Mezőkövesd - Honvéd 0-1
  5. forduló: Honvéd - Vidi 0-3
  6. forduló: Honvéd - DVSC 3-0
  7. forduló: Újpest - Honvéd 0-0
  8. forduló: Honvéd - FTC 0-1
  9. forduló: PAFC - Honvéd 1-0
  10. forduló: Honvéd - DVTK 1-0
  11. forduló: MTK - Honvéd 1-1
  12. forduló: Haladás - Honvéd 0-1
  13. forduló: Kisvárda - Honvéd 0-3
  14. forduló: Paks - Honvéd 0-0
  15. forduló: Honvéd - Mezőkövesd 1-1
  16. forduló: Vidi - Honvéd 2-0
  17. forduló: DVSC - Honvéd 2-0
  18. forduló: Honvéd - Újpest 2-2
  19. forduló: FTC - Honvéd 1-0
  20. forduló: Honvéd - PAFC 2-1
  21. forduló: DVTK - Honvéd 2-1
  22. forduló: Honvéd - MTK 2-1
  23. forduló: Honvéd - Haladás 1-3
  24. forduló: Kisvárda - Honvéd 1-1
  25. forduló: Honvéd - Paks 3-0
  26. forduló: Mezőkövesd - Honvéd 3-1
  27. forduló: Honvéd - Vidi 0-1
  28. forduló: Honvéd - DVSC 1-1
  29. forduló: Újpest - Honvéd 0-0
  30. forduló: Honvéd - FTC 3-2
  31. forduló: PAFC - Honvéd 2-2

A PAFC ellen így állt fel a Honvéd: Gróf - Batik, Kamber, Lovrić - Heffler T., Bamba (Gazdag, 46.), Nagy G., Ben-Hatira, Uzoma (Kukoč, 46.) - Danilo (Tischler, 85.), Holender.

Téli játékosmozgás

Baráth Botond és Hidi Partik távozása érzékeny veszteség lehet, akiket külföldről próbált meg pótolni a Honvéd.

Érkezett
Änis Ben-Hatira (tunéziai, Espérance)
Mohamed Mezghrani (algériai, USM Alger)
Zakaria Beglarishvili (grúz, Flora Tallinn - kölcsönbe)

Távozott
Baráth Botond (Sporting Kansas City)
Deák István (szerbiai, Napredak Kruševac)
Hidi Patrik (Irtis Pavlodar)
Holdampf Gergő (Szombathelyi Haladás)
Tomás Pilík (cseh, 1. FK Příbram)
Kovács Nikolasz (Balmazújváros - kölcsönbe) 

A Honvéd játékoskerete

(mezszám, név, állampolgárság, születési idől)

Kapusok
18    Horváth András    (HUN)    1988.02.03.
66    Berla Attila    (HUN)    1999.04.08.
99    Gróf Dávid    (HUN)    1989.04.17.

Mezőnyjátékosok
21 Fousseni Bamba    (CIV, GUI)    1990.04.19.
23 Banó-Szabó Bence    (HUN)    1999.07.25.
7   Batik Bence     (HUN)    1993.11.08.
49 Zakaria Beglarishvili    (GEO)    1990.04.30.
17 Änis Ben-Hatira (TUN, GER)    1988.07.18.
20 Cipf Dominik    (HUN)        2001.01.31.
19 Danilo    (BRA)    1986.11.12.
6   Gazdag Dániel    (HUN)    1996.03.02.
13 Heffler Tibor    (HUN)    1987.05.17.
11 Holender Filip    (SRB, HUN)    1994.07.27.
89 David N'Gog    (CMR, FRA)    1989.04.01.
4   Kálnoki-Kis Dávid    (HUN)    1991.08.06.    
24 Đorđe Kamber    (BIH, HUN)    1983.11.20.
33 Tonći Kukoč    (CRO)    1990.09.25.
25 Ivan Lovrić    (CRO, HUN)    1985.07.11.
22 Májer Milán    (HUN)    1999.06.28.
2   Mohamed Mezghrani    (ALG, BEL)    1994.06.02.
77 Nagy Gergő    (HUN)    1993.01.07.
26 Dino Škvorc    (CRO)    1990.02.02.
55 Szendrei Norbert    (HUN)    2000.03.27.
60 Temesvári Attila    (HUN)        2000.06.03.
29 Tischler Patrik    (HUN)    1991.07.30.
3   Eke Uzoma    (GER, NIG)    1989.08.11.

A vezetőedző

Supka Attila pályafutása során labdarúgóként a Honvéddal, vezetőedzőként a DVSC-vel nyert bajnokságot, utóbbival kettőt is. Korábban két alkalommal irányította a Honvédot, első korszakában Magyar Kupát is nyert. Távozását követően dolgozott Pécsett, Sopronban, végül Szegedről tért vissza idén télen ismételten Kispestre.

Ismerős a másik oldalon

A már 34 éves Djordje Kamber másfél éven keresztül viselte a DVTK mezét 2008 januárjától 2009 júniusáig. Ezen idő alatt 39 mérkőzésen 5 gólt szerzett. Később Zalaegerszegen és Győrben játszott, ezt követően lett a Budapest Honvéd labdarúgója.