Beharangozó 2018. november 2., péntek

DVTK Jegesmedvék - HK Poprad 3-2

Remek hangulatú mérkőzésen kétgólos hátrányból fordítva győzött a DVTK Jegesmedvék a HK Poprad ellen. A vendégek az első harmad végén szerezték két góljukat, majd a második játékrészben Szirányi szépített. Az egyenlítő találatot Milam szerezte 9 perccel a rendes játékidő vége előtt, a győzelmet jelentő gólt pedig Magosi Bálint lőtte a hosszabbítás utolsó percében.

DVTK Jegesmedvék - HK Poprad 3-2


Közel telt ház előtt remek hangulatban kezdték a mérkőzést a csapatok. Az első percek nem hoztak komolyabb helyzetet, öt perc alatt Ritó és Fabian kapuralövését jegyezhettük fel. Gólhelyzetre egészen a 11.percig kellett várni, amikor Miskolczi korongszerzése után Pance lőtt kapura, Vošvrada pedig bravúrral hárított. Egy perccel később Somogyi próbálkozott közelről, majd ebben a cserében megszületett az első kiállítás is. Ťavoda kapott két perces büntetést, de az emberelőny alatt nem sikerült gólhelyzetet kialakítania a Slovákot arcsérülés miatt nélkülöző Jegesmedvéknek. A 18. percben némileg váratlanul megszerezte a vezetést a poprádi csapat. Takáč lövése után Mlynarovič ütötte be a Vayról kipattanó korongot (0-1). Egy perccel a harmad vége előtt megduplázta előnyét a vendég együttes. Három a kettő elleni játékhelyzet során Bondra is a kapusról kipattanó korongot lőtte a hálóba (0-2).


A középső játékrészben is nagy tempóban folyt a játék, mindkét együttes veszélyeztette egymás kapuját, azonban nagyobb gólszerzési lehetőség a vendégek előtt adódott a 24. percben, amikor egy szlovák csatár az üresen maradt kapu mellé lőtt. A 25. perctől fokozatosan kezdte átvenni a kezdeményezést a hazai csapat, sorra alakították ki a helyzeteket Vošvrada kapujánál. A hazai nyomás a 34. percben érett góllá, amikor Szirányi Bence a kékvonalról lőtt a poprádi kapuba (1-2). A szépítő találat után még nagyobb tempóra kapcsolt a hazai csapat és az agresszív letámadásnak köszönhetően a korong folyamatosan a poprádi harmadban tartózkodott. Két perccel Szirányi gólja után Miskolczi egyenlíthetett volna, de lövése centikkel a kapu mellé ment. Tavoda kiállítása miatt emberelőnyben fejezhette be a harmadot a DVTK, de újabb gól nem született.


A harmadik harmadban nem változott a játék képe a DVTK támadott a HK Poprad pedig kontrákra rendezkedett be. Két perce ment a játék, amikor kettős emberelőnybe került a piros mezes csapat, azonban Magosi Bálint is a kiállítás sorsára jutott, így négy a három ellen folytatták a csapatok. A rengeteg helyzet ellenére nem született meg az egyenlítő találat, az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak és Vošvrada is bravúros védéseket mutatott be. A 44. percben Galanisz vezethette egyedül a kapura a korongot, de lövése a kapus mammutjában elakadt. Az 50. percben újra kettős emberelőnybe került Glen Hanlon csapata, amely során Harrison és Salija is a büntetőpadra ült, de a pályán lévők látszáma a páros büntetés miatt nem változott. A hazaiak vezetőedzője időt is kért, hogy a megfelelő emberelőnyös figurát egyeztesse játékosaival. Fél perccel később Milam elé került a korong, aki a bedobópont magasságából hatalmas erővel lőtt a kapuba (2-2). A folytatásban mindkét csapat előtt adódott lehetőség, hogy eldöntse a mérkőzést, de Vay és Vošvrada is szép védést mutatott be Bondra és Ritó lövésénél, így az eredmény nem változott a rendes játékidőben.


A hosszabbítás első perceiben a vendégek birtokolták többet a korongot, majd a 64. percben egy poprádi lövést követően átcsorgott a játékszer Vayon, de az első hazai mérkőzését játszó kapus bravúros mozdulattal hátranyúlt és rátenyerelt a korongra a gólvonal előtt. 28 másodperccel a ráadás vége előtt Magosi indult el a a saját harmadából, egy szlovák védő szorításában megkerülte a kapust és éles szögből a kapuba húzta a korongot, így megszerezte a plusz egy pontot csapata számára (3-2).

Tipsport Liga

19. forduló

2018. november 2. péntek 17:30

DVTK Jegesmedvék - HK Poprad 3-2 h.u. (0-2, 1-0, 1-0, 1-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1.705 néző, játékvezetők: Martin Korba, Ondrej Kalina, Andrej Bogdan, Martin Jobbágy

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján) – Crawford, Kiss, Milam, Szirányi, Láda, Vojtkó, Miskolczi, Galanisz, Magosi, Pance, Kulmala, Vas, Somogyi, Harrison, Loiseau, Ritó, Hajós, Vincze, Vezetőedző: Glen Hanlon

HK Poprad: Vošvrada (Pavličko) – Petran, Brejčák, Salija, Ťavoda, Kozák, Erving, Fabian, Takáč, Mlynarovič, Václav, Kundrik, Zagrapan, Koyš,  Svitana, Heizer, Bondra, Macik, Belluš, Vezetőedző: Roman Stantien

0-1 17:59 Mlynarovič (Takáč, Brejčák)
0-2 18:59 Bondra (Kozák, Heizer)
1-2 33:11 Szirányi (Ritó, Vas)
2-2 51:02 Milam (Pance, Vas)
3-2 64:33 Magosi (Loiseau)

Statisztika

Lövés 46-37
Védés 35-43
Büntetés percek 6-16
Buli elhozatal 47/74 (63.51 %) : 27/74 (36.49 %)

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

VH

V

G

P

1.

HKM Zvolen

21

14

2

2

3

87:42

48

2.

HC Nové Zámky

21

12

2

1

6

56:43

41

3.

HC Kosice

20

13

0

1

6

68:45

40

4.

HK Poprad

20

11

2

1

6

57:43

38

5.

HC’05 Banska Bystrica

20

11

1

3

5

53:47

38

6.

HK Nitra

20

10

2

1

7

69:48

35

7.

Dukla Trencin

20

10

2

1

7

51:40

35

8.

MHK 32 L. Mikulas

21

7

2

1

11

52:59

26

9.

HC 07 Detva

21

7

1

2

11

48:67

25

10.

MsHK Zilina

21

5

4

0

12

58:73

23

11.

DVTK Jegesmedvék

20

5

2

3

10

51:69

22

12.

MAC Újbuda

20

5

1

4

10

52:68

21

13.

HK Orange 20

17

0

0

1

16

25:83

1


Értékelés

Glen Hanlon: Szeretném megköszönni a támogatást a szurkolóinknak, akik belehajszoltak minket a győzelembe, remek atmoszféra volt a jégcsarnokban. Örülök neki, hogy sebességben felvettük a versenyt a liga egyik leggyorsabb csapatával, ez volt a győzelem egyik kulcsa. Szemmel láthatóan sokat fejlődtünk az utóbbi időben, úgy gondolom, hogy egy ilyen tempójú találkozót a bajnokság elején nem nyertünk volna meg.

Összefoglaló