Beharangozó 2019. január 18., péntek

HC Košice - DVTK Jegesmedvék 3-1

Nem sikerült pontot szereznie Kassán a DVTK Jegesmedvéknek. A péntek esti mérkőzés első harmadában nem esett gól, majd a második játékrészben hazai oldalról Dudáš és Ignatushkin, vendég oldalról pedig Kulmala volt eredményes. A folytatásban Glen Hanlon csapata mindent megtett az egyenlítésért, de a hajrában egy üres kapus góllal Kafka beállította a 3-1-es végeredményt.

HC Košice - DVTK Jegesmedvék 3-1


Közel 150 hangos vendég szurkoló kísérte el csapatát a kassai mérkőzésre, aminek első perceiben a hazaiak domináltak és többször is veszélyeztették Vay kapuját, majd Kulmala és Galanisz lövését védte Habal. Öt perc játék után Kiss Dániel maradt egyedül a kapu előtt, azonban Habal ezúttal és hárítani tudott. A folytatásban visszavette a kezdeményezést a kassai csapat, így a játék javarészt a miskolci harmadban zajlott és a kapuralövések számában is fölényben volt a fehér mezes gárda.

A második harmad negyedik percében megszületett a találkozó első gólja, Dudas lőtt kapura éles szögből a korong pedig Vay lába mellett a kapuba csorgott (1-0). A találatot egy vendég emberelőny követte, ami során Vas lövése után úgy tűnt, hogy a korong áthaladt a gólvonalon, a játékvezetők pedig egyből jelezték, hogy videózás következik. Hosszú percekig nézték vissza az esetet és végül úgy döntöttek, hogy a nem adják meg a találatot. Egyenlő létszámban kiegyenlített volt a játék és mindkét kapu előtt kimaradtak nagy lehetőségek. A 35. percben 1-1-re módosult az állás, miután Koch vesztette el a korongot saját kapuja előterében, amire Kulmala csapott le és közelről a hálóba lőtt (1-1). A játékrész hajrájában emberelőnybe került Glen Hanlon csapata, de nem tartott sokáig a létszámfölény, ugyanis Magosi Bálint kapott 2+2 perces büntetést magas bottal való játékért, így négy a négy ellen folytatták a felek. A következő cserében újra megszerezte a vezetést a fehér mezes hazai csapat, Spilar szerezte meg a korongot Kulmalától a kék vonalon, majd Ignatushkinnak passzolt, aki a kapuba lőtt (2-1).

A záró játékrész közel 3 percnyi kassai emberelőnnyel kezdődött, ami Vay védéseinek és az önfeláldozó blokkok miatt kihasználatlan maradt. Izgalmasan alakult a folytatás és csak Habal nagy bravúrjainak köszönhetően nem született meg az egyenlítő találat. Pance, Somogyi és Vas helyzete is kimaradt a harmad felénél, majd az 55. percben emberelőnyhöz jutott a szlovák csapat, amit arra használtak fel, hogy pörgessék az órát, így már nagyon kevés idő maradt az egyenlítésre. Másfél perccel a végső dudaszó előtt Glen Hanlon időt kért és Vay helyett mezőnyjátékost küldött a jégre és bár nagy nyomás alatt volt Habal kapuja, gólt mégis a kassaiak szereztek. Egy kiemelt korongra Kafka csapott le és két másodperccel a vége előtt beállította a végeredményt (3-1).

Tipsport Liga

47. forduló

2019. január 18. 17:30

HC Košice - DVTK Jegesmedvék 3-1 (0-0, 2-1, 1-0)

Kassa, Steel Arena, 3599 néző, játékvezetők: Miroslav Štefik, Milan Novák, Oto Durmis, Peter Rojik

HC Košice: Habal (Skorvánek) - McDowell, Šedivy, Pulli, Koch, Michalčin, Dudáš, Žitny, Cibák, Spilar, Suja, Nagy, Lušňák, Ignatushkin, Petrás, Kafka, Galamboš, Hričina, Klíma, Brophey, Vezetőedző: Roman Šimíček

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján) - Crawford, Kiss, Szirányi, Láda, Milam, Gőz, Slovák, Kulmala, Vas, Pance, Magosi, Harrison, Loiseau, Somogyi, Miskolczi, Galanisz, Vojtkó, Vezetőedző: Glen Hanlon

1-0 23:57 Dudáš (Nagy, Suja)
1-1 33:38 Kulmala 
2-1 39:31 Ignatushkin (Spilár)
3-1 59:58 Kafka (Hričina, Šedivy)

Statisztika

Lövés 50-29
Védés 28 (96.55 %) : 47 (94.00 %)
Büntetés percek 4-8
Buli elhozatal 29/61 (47.54 %) : 32/61 (52.46 %)

Értékelés

Strenk Hunor: Tudtuk, hogy a hazaiak az első perctől kezdve támadólag fognak fellépni, hiszen az utóbbi meccseik nem sikerültek jól. Az első harmadban ők dominltak, de a vezető találatuk után átvettük a kezdeményezést és egy szoros, jó meccset alakítottunk ki. Megvolt a lehetőségünk a pontszerzésre, de a kapu előtt nem voltunk elég határozottak. Mindent összevetve megérdemelten nyerte meg a meccset a kassai csapat, ezért gratulálunk nekik.

Marcel Šimurda: Jól kezdtük a találkozót és nagy nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfelünk kapujára, végig sokat lőttünk kapura. A győzelmet a kapusteljesítményünknek is köszönhetjük.

Összefoglaló

A forduló további eredményei

MsHK Zilina - HC Nové Zámky 3-2 b.u.
HK Nitra - HK Poprad 3-5
Dukla Trencin - MHK 32 Liptovsky Mikulas 6-1
HKM Zvolen - HC 07 Detva 3-2 h.u.
MAC Újbuda - HC'05 Banská Bystrica 3-4

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HC'05 Banska Bystrica

46

26

5

5

10

157:110

93

2.

HKM Zvolen

46

25

6

5

10

156:102

92

3.

HC Kosice

46

27

2

5

12

153:107

90

4.

HK Poprad

46

24

6

2

14

136:117

86

5.

HK Nitra

46

24

5

3

14

173:116

85

6.

HC Nove Zamky

46

21

4

4

17

119:111

75

7.

Dukla Trencin

46

21

4

3

18

117:109

74

8.

DVTK Jegesmedvék

46

18

5

5

18

122:126

69

9.

MAC Újbuda

46

14

3

6

23

134:158

54

10.

HC 07 Detva

46

14

3

6

23

122:152

54

11.

MHK 32 L. Mikulas

46

14

2

3

27

112:142

49

12.

MsHK Zilina

46

8

7

3

28

121:174

41

13.

HK Orange 20

24

0

0

2

22

30:128

2