Beharangozó 2018. december 4., kedd

MK: cél a továbbjutás

A Magyar Kupa 8. fordulójában a DVTK szerda délben Tatabányán játszik a másodosztályú Budaörs ellen a legjobb 16 csapat közé jutásért. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. A találkozóról élő, szöveges, és - amennyiben a technikai feltételek adottak - online stream közvetítést adunk a DVTK hivatalos csatornáin.

MK: cél a továbbjutás


- Sorra játssza a DVTK a fontos mérkőzéseket, mi a különbség egy kupamérkőzés és egy közvetlen riválissal szemben vívott rangadó között? - kérdeztük Fernando Fernández vezetőedzőtől, mielőtt a csapat kedd kora délután útra kelt volna.

- Nagyon nagy! - válaszolt a szakember. - A kupa ezen szakaszában egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, ezért mindenképpen győzni kell, tehát csak az eredmény számít. A bajnokságban viszont még csak a felénél járunk, bízom benne, hogy már áprilisban biztosítani tudjuk a bennmaradásunkat, de ha nem, akkor májusban. A mérkőzésekre viszont mindig ugyanolyan alaposan készülünk, és abból a szempontból is megvan a hasonlóság, hogy sorozattól függetlenül minden találkozón nyerni szeretnénk.   

Az MTK elleni mérkőzést megelőzően kiemelte a vezetőedző, hogy a nemzetközi szünet miatt két hét jutott felkészülni a találkozóra. Most viszont szombaton még bajnokit játszott a csapat, tehát három nap maradt. Mennyiben nehezítette ez meg a munkát?

- Természetesen nem ugyanannyi két hét és három nap, ez jelenthetett is némi nehézséget az ESMTK és a ZTE ellen. Azonban mostanra a játékosok megértették, mit és miért csinálunk, hogyan készülünk a mérkőzésekre, ezért teljes mértékben bízom bennük, hogy sikerült maximálisan felkészülni a Budaörs ellen.

Milyen célokkal vág neki a DVTK a Magyar Kupa-mérkőzésnek?

- Mindenekelőtt továbbjutást várok, hiszen ezzel a céllal utazunk Tatabányára. Nem szabad hibáznunk, mert a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, minden rossz megoldás végzetessé válhat. A legutóbbi 5-6 mérkőzésen megtalálta azt a játékot a csapat, ami az utolsó három alkalommal már eredménnyel is járt. A csapat egyre jobban magáévá teszi azt a játékfilozófiát, amit várunk tőlük, ez is látszik a pályán. Szerdán is az a legfontosabb, játsszuk a saját játékunk, domináljunk, az történjen a pályán, amit mi szeretnénk.

Az ESMTK hosszabbítás utáni és a ZTE magabiztosabb búcsúztatása után az a Budaörs következik, akik a Magyar Kupában a Kőrösladány és a Cegléd csapatán léptek túl, az NB II.-ben pedig 19 fordulót követően 32 ponttal az 5. helyen állnak (10 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség). Érdekes, hogy hazai pályán, a tatabányai albérletben gyűjtöttek kevesebb, 14 pontot (4 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség).

- Nagyon jól szerepel a bajnokságban a Budaörs, én magam is többször láttam személyesen őket, de a stábtagok is rendre ott ültek a lelátón a mérkőzéseiken - árulta el Fernando Fernández. - Kifejezetten erősek támadásban, Czvitkovics Péter, Kesztyűs Barna, Lengyel Béla és Sajbán Máté is jól játszott a legutóbbi találkozókon. Az biztos, rendkívül motiváltak lesznek, mint minden alacsonyabb osztályú csapat az élvonalbeli ellenféllel szemben.

Az ESMTK elleni bemutatkozott a DVTK első csapatában Tóth Borisz és Orosz Donát, előbbi a ZTE ellen is pályára lépett. Vajon lesz újabb debütáló?

- Minden alkalommal a lehető legerősebb csapatot keressük, amelyik aznap a legjobb teljesítményre képes. Három nappal a bajnokit követően teljesen természetes, ha valaki kisebb sérülés, esetleg fáradtság miatt nem fér be a kezdő 11-be, minden bizonnyal most is lesz néhány változás a szombathelyihez képest. A DVTK Labdarúgó Akadémián több igazán tehetséges játékos nevelkedik, akik közül többen rendszeresen velünk edzenek. Ez sokat segít a fejlődésükben, mert hozzászokhatnak az élvonalbeli tempóhoz, és az idősebbek is megismerhetik őket, ami a későbbi beilleszkedést segíti. Ennek ellenére soha egyetlen fiatal sem kapott még játéklehetőséget pusztán kora miatt, ai szerdán pályára lép, az azért lesz, mert teljesítménye alapján megérdemli - hangsúlyozta Fernando Fernández.

Magyar Kupa 8. forduló

2018. december 5., szerda
Budaörsi SC (NB II.) - Diósgyőri VTK (NB I.)

Jegyek

A Budaörsi SC - DVTK Magyar Kupa mérkőzésre a vendégszektorba szóló belépőjegyek egységesen 800 forintba kerülnek. 14 év alatt ingyenes a belépés. A belépőjegyeket kizárólag a mérkőzés napján, a helyszínen lehet megvásárolni. 

Parkolás

A szurkolók parkolás céljából a környező utcákat vehetik igénybe. 

Helyszín: Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Cím: 2800 Tatabánya Ságvári Endre utca 9.

Élő közvetítés

A mérkőzést egyetlen televízió sem közvetíti, a dvtk.eu szöveges közvetítése mellett azonban a DVTK hivatalos YouTube csatornáján élő videós közvetítéssel is készülünk, amennyiben a helyszínen minden techinkai feltétel adott lesz. 

A forduló programja

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, akkor a 11-es rúgások döntenek.

2018. december 4., kedd
11.00: Pénzügyőr SE (NB III.) - Puskás Akadémia FC  (NB I.)
12.00: Szentlőrinc SE (NB III.) - Kisvárda Master Good  (NB I.)
12.00: III. kerületi TVE (NB III.) - Mezőkövesd Zsóry  (NB I.)
12.00: Sajóbábony VSE (NB III.) - Taksony (NB III.)
19.45: Vasas FC (NB II.) - Debreceni VSC (NB I.)  tv: M4 Sport

2018 december 5., szerda
12.00: Budaörsi SE (NB II.) - Diósgyőri VTK  (NB I.)
12.00: Sényő (NB III.) - Ferencvárosi TC  (NB I.) tv: M4 Sport
12.00: Tiszaújváros (NB III.) - Budapest Honvéd  (NB I.)
12.00: Iváncsa KSE (NB III.) - Szombathelyi Haladás  (NB I.)
12.00: Érdi VSE (NB III.) - Tarr Andráshida SC (NB III.)
12.00: Füzesgyarmati SK (NB III.) - Duna Aszfalt Tiszakécske VSE (NB II.)
12.00: Soroksár SC (NB II.) - Békéscsaba 1912 Előre (NB II.)
15.00: FC Ajka (NB III.) - MTK Budapest  (NB I.)
15.00: Budafoki MTE (NB II.) - Mol Vidi FC  (NB I.)
15.00: Siófok (NB II.) - Paksi FC  (NB I.)
18.00: Kaposvári Rákóczi FC (NB II.) - Újpest FC  (NB I.)

A DVTK a Magyar Kupa 2017/2018 évi kiírásában

8. forduló

2018. december 5., szerda (Tatabánya)
12:00 Budaörsi SC - DVTK

7. forduló

2018. október 30., kedd
20:00 Zalaegerszegi TE - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1)

6. forduló

2018. szeptember 23., vasárnap
15:00 ESMTK - DVTK 1-3 (1-1, 1-1, 1-2)