Beharangozó 2019. február 28., csütörtök

MK: PEAC - Aluinvent DVTK 81-87

A Killik László Női Magyar Kupa nyolcas döntőjének első napján a negyeddöntőket rendezték meg. Az Aluinvent DVTK a PEAC-Pécs csapatával mérte össze az erejét, és hatpontos, 81-87-es győzelmének köszönhetően pénteken a Sopron Basket ellen folytathatja immár az elődöntőben.

MK: PEAC - Aluinvent DVTK 81-87


Jól kezdte a mérkőzést a DVTK, Mokango palánk alólijával és Škorić sarokból elengedett hármasával elhúzott ellenfelétől, de Brewer, újfent Škorić majd Simon tripláival szorosabban alakult a mérkőzés, sőt Tetemondová kosarával három és fél perc elteltével már a mecsekaljaiak vezettek (9-8). Brewer növelte a fehér mezesek előnyét, majd Walker-Kimbrough büntetőzött hibátlanul, Brewer pedig félsikerrel (12-10). A következő percekben megrázta magát a Diósgyőr, és csinált egy 6-0-ás szériát, Shatori négy pontja után Skoric remek tempója is a gyűrűbe hullott. A PEAC egyenlített, de a csereként beállt Szűcs révén újra a Cziczás-lányok vezettek. A negyed utolsó percében már csak Putniņa volt eredményes, így négypontos előnnyel zárult a játékrész (16-20).
 
A pihenő után Simon duplájára Maja válaszolt egy hármassal, majd Putniņa kettesével és Kányási triplájával "közte tíz" lett (18-28). A PEAC centerei pontjaival igyekezett zárkózni, de Kányási is újra betalált, illetve Medgyessy is bedobott egy büntetőt (24-31). Brewer és Putniņa kosárváltása után Cziczás László kért időt a negyed felénél. Ez jó hatással volt az övéire, mert Putniņa büntetője és Medgyessy közelijével újra visszaállt a tízpontos különbség, így nem csoda, ha pécsiek is megállíttatták a játékot. Az ezt követő periódusban alább hagyott az Aluinvent DVTK lendülete, gondok akadtak a támadások befejezésével, így Imovbioh 2+1-esével újra nyílt lett a találkozó (35-40). A félidő hajrájában Szűcs Réka értékesítette mindkét büntetőjét és szerzett egy akciókosarat is, míg a másik palánk alatt Brewer brusztolta be a labdát a gyűrűbe, illetve Ruják büntetői is sültek (39-44). 

A szünet után Simon öt pontjának köszönhetően villámrajtot vett a PEAC, és előbb egyenlített, majd Putniņa és Walker-Kimbrough révén a Diósgyőr is megkezdte a pontgyártást, mégis Imovbioh szerencsés hármasával újra a PEAC-nál volt az előny (49-48). A következő percekben felváltva estek a kosarak, a DVTK részéről újfent Walker-Kimbrough és a lett erőcsatár célzott jól, de Vanloo hármasával továbbra is a pécsiek vezettek (54-52). Vanloo egy jó büntetője után Medgyessy egalizálta az eredményt egy sikeres hárompontos dobással, de a túloldalon Simon lemásolta a produkciót. Shatori büntetői után Imovbioh és Škorić is betalált (60-59). Imovbioh és Mokango két-két büntetője után Brewer szerzett egy akciógólt, majd Mokango és Simon kosárváltásával zárult a játékrész (66-63).

Mokango szerezte a záró etap első kosarát, aztán Putniņa a másodikat, így nem kellett két perc ahhoz, hogy a újra a piros-fehéreknél legyen az előny, sőt, Walker-Kimbrough 2+1-esével már 7-0-ás volt a széria, Gémes-Sarok duplájával ébredt a PEAC (68-70). A folytatásban állva hagyta ellenfelét a Diósgyőr, Putniņa és Shatori szállították az újabb duplákat, Mokango pedig két büntetőt értékesített, így újra tíz pontos vezetésre tettek szert a Cziczás László lányai (68-78). Simon két büntetője után Mokango rázta meg magát és ért el négy pontot, erre Gémes-Sarok válaszolt egy kettessel. Az idő a DVTK-nak dolgozott, a pécsi csapat dobásai rendre kimaradtak, és Walker-Kimbrough sarokból elengedett hármasával eldőlni látszott a mérkőzés (72-85). Brewer kettesére Škorić reagált egy hasonló értékű kosárral, majd Imovbioh csak az egyik büntetőjét dobta be (75-87). A baranyaiak a mérkőzés hajrájában még ugyan faragtak a hátrányukból, de a győzelemnek a DVTK örülhetett (81-87). 

Killik László Női K&H Magyar Kupa, negyeddöntő

PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK 81-87 (16-20, 23-24, 27-19, 15-24)

Győr, Egyetemi Csarnok, 100 néző. Játékvezető: Cziffra Csaba, Papp Péter, Nagy Viktor.
PEAC: Vanloo 6/3, Simon 19/9, Tetemondova 5/3, Imovbioh 24/3, Brewer 21/3. Csere: Gémes-Sarok 4, Ruják 2, Wentzel, Tenyér. Edző: Meszlényi Róbert.
DVTK: Medgyessy 6/3, Walker-Kimbrough 20/3, Škorić 15/9, Putniņa 17, Mokango 16. Csere: Kányási 5/3, Szűcs R. 6, Szabó F., Zele 2., Kiss A. Vezetőedző: Cziczás László.

Edzői értékelés

Cziczás László: - Nem a legjobb játékunkkal jutottunk tovább, sajnos a pécsiek centereivel nem tudtunk mit kezdeni. Persze a győzelemnek örülök, pontosan hat ponttal vagyunk esélyesebbek a Sopron ellen, mint a PEAC lett volna.

 

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható

Killik László Női K&H Magyar Kupa 2018/2019

Helyszín: Győr, Egyetemi Csarnok

A napijegyek egységesen 1000 forintba kerülnek. Az esemény weboldala ide kattintva böngészhető. 

Negyeddöntő

2019. február 28., csütörtök
13:00 ZTE NKK - ELTE BEAC 76-63
15:30 NKE Csata - Atomerőmű KSC Szekszárd 54-84
18:00 CMB CARGO UNI Győr - Sopron Basket 55-69
20:30 PEAC-Pécs - Aluinvent DVTK 81-87

Elődöntő

2019. március 1., péntek
15:30 ZTE NKK - Atomerőmű KSC Szekszárd
18:00 Sopron Basket - Aluinvent DVTK (tv: M4 Sport)

Bronzmérkőzés

2019. március 2., szombat
14:30 Az elődöntők vesztesei

Döntő

2019. március 2., szombat
17:05 Az elődöntők győztesei (tv: Duna World)