Beharangozó 2020. június 26., péntek

Feczkó Tamás: Szépen akarjuk lezárni a bajnokságot

Nekünk szombaton csak saját magunkkal kell foglalkozni annak érdekében, hogy szépen zárjuk le a bajnokságot. Egy sikerrel a mezőny első felében végezhetünk, ami az elmúlt évek egyik legjobb eredmény lenne - mondta Feczkó Tamás vezetőedző a DVTK - Kisvárda mérkőzés előtt.

Feczkó Tamás: Szépen akarjuk lezárni a bajnokságot




A DVTK három fordulóval a vége előtt elérte minimális célját, a bennmaradást, így augusztustól sorozatban 10. idényét kezdi az élvonalban. A végső helyezés pedig az utolsó fordulóban dől el.

- Az utolsó mérkőzésen megmutatjuk, melyik az igazi arcunk - kezdte Feczkó Tamás -, mert vitathatatlanul egy jó szezon áll mögöttünk, még ha az utolsó négy mérkőzés nem is úgy sikerült, ahogy mindenki várta volna. Olyan időszakot élünk, amikor a labda kifelé pattan a kapufáról, és ha a játékvezetők nagy ritkán tévednek, akkor azt nem a javunkra teszik. A csapatnak ebben a helyzetben leginkább nem edzőre vagy pszichológusra van szüksége, hanem a szurkolótábor támogatására. Együtt értük el a sikereket, a szurkolóink kitartottak mellettünk jóban rosszban, és bízom benne, szombaton is belehajszolnak minket a győzelembe.

A kisvárdaiak meghosszabbítják az élvonalbeli tagságukat, ha szombaton minimum döntetlent játszanak Diósgyőrben, vagy maximum hatgólos vereséget szenvednek a DVTK-tól, de a DVSC ikszel a Paks ellen. Amennyiben a DVSC vereséget szenved, akkor bármilyen diósgyőri eredménnyel boldogok lehetnek a Kisvárda játékosai és szurkolói.

- A csapatom több tagja is átérzi, milyen lelkiállapotban lehetnek a debreceni, a paksi vagy éppen a kisvárdai játékosok, mert az utóbbi években rendre az utolsó mérkőzésen dőlt el a DVTK sorsa - emlékeztetett a sportszakember.

De nem csak az ellenfél, hanem a DVTK számára is van cél, a stabil középmezőny.

- Nekünk szombaton csak saját magunkkal kell foglalkozni annak érdekében, hogy szépen zárjuk le a bajnokságot - mutatott irányt a vezetőedző. - Egy sikerrel a mezőny első felében végezhetünk, ami az elmúlt évek egyik legjobb eredmény lenne. És amennyiben egy pozitív élménnyel tudunk elmenni szünetre, akkor a szurkolók és mi is jó érzéssel várhatjuk a következő bajnokságot.

Pakson 24,36 év volt a DVTK kezdőcsapatának átlagéletkora, a Kisvárda ellen pedig eltiltása után visszatérhet a szintén tinédzserkorú Kiss Tamás is a csapatba.

- Ahogy többször elmondtam, senki nem ajándékba kapja a lehetőséget, mindenki keményen megdolgozott érte függetlenül attól, hogy egyessel, kettessel vagy hármassal kezdődik az életkora. A múlt héten is a miénk volt a legfiatalabb kezdőcsapat, amin sikerül még fiatalítani, hiszen Kiss Tamás fontos láncszem, visszatér a kezdőbe - árulta el Feczkó Tamás.

Az utolsó mérkőzés után két hét pihenőt kapnak a diósgyőri labdarúgók, és azt követően orvosi felmérésekkel kezdődik a felkészülés az augusztus 15-én rajtoló új bajnokságra.

dvtk · Feczkó Tamás - Rádió M 20200626

 

A másik kispad

- Nagyon szerettünk volna nyerni szerdán, egyben már akkor bebiztosítani a bennmaradásunkat - nyilatkozta Bódog Tamás. - Fogalmazhatunk úgy, hogy kimaradt az első meccslabdánk, de még van egy, amit mindenféleképpen értékesíteni szeretnénk. Ehhez jó alapot ad, hogy szerdán is sokkal jobban játszottunk, mint az ellenfelünk, amely talán nem is tudja, miként egyenlített ki. Az természetes, hogy a végén nagyon letört volt a társaság, ebből az állapotból kell őket kimozdítani. Diósgyőrbe jó érzésekkel, kellemes emlékekkel utazom, de erre most nem lehetek tekintettel. Győzni megyünk, győzni fogunk, amivel biztosan elérjük a célunkat.