Erdős József vezeti a DVTK - PAFC mérkőzést
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában Erdős József vezeti a DVTK - PAFC mérkőzést. Asszisztensei az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szécsényi István, míg az alapvonal mögött Solymosi Péter és Ducsai József lesznek.A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Balázs látja el.

Erdős József 1977. július 12-én született. Édesapja, id. Erdős József is labdarúgó játékvezető volt, testvére Erdős Katalin egykori válogatott labdarúgó.
A játékvezetői vizsga megszerzését követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. 2002-ben bekerült az országos NB II.-es játékvezetői keretbe, majd a 2005/2006-os idényben már a legmagasabb osztályban működött.
2006-ban az országos rangsorban a 4-5. helyen végzett, mégis visszaminősítették a második osztályba, 2013-tól azonban a frissen megalakult hivatásos játékvezetői keret tagja lett.
Erdős József ebben a bajnoki kiírásban még nrm vezetett a DVTK mérkőzésén (asszisztensként sem láthattuk), legutóbb tavaly novemberben fújta a sípot Diósgyőrben.
Az OTP Bank Ligában a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Erdős József segírtői az oldalvonal mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szécsényi István, míg az alapvonal mögött Solymosi Péter és Ducsai József lesznek.A tartalék játékvezetői feladatokat Szalai Balázs látja el.
Erdős József játékvezető a DVTK mérkőzésein
2018/2019
2018. november 24. DVTK - MTK 3-2
2018. augusztus 4. DVSC - DVTK 2-0
2017/2018
2018. május 5. DVTK - Mezőkövesd 0-1
2018. március 31. DVTK - Honvéd 1-1
2016/2017
2017. május 27. DVTK - DVSC 1-3
2017. fenruár 25. DVTK - MTK 2-3
2016. augusztus 21. DVTK - Vasas 1-1
2016. november 19. DVTK - Swietelsky Haladás 2-1
2015/2016
2016. április 30. DVTK - Paks 0-2
2016. április 16. Vasas - DVTK 1-3
2016. február 27. Haladás - DVTK 2-1
2015. december 12. DVTK - Békéscsaba 2-0
2015. szeptember 12. Békéscsaba - DVTK 1-1
2015. augusztus 18. MTK - DVTK 5-0
2014/2015
2015. április 25. FTC - DVTK 3-0
2014. november 1. ETO - DVTK 1-1
2013/2014
2014. május 4. DVTK - Haladás 1-1
2014. április 5. Honvéd - DVTK 1-2
2013. augusztus 24. Pápa - DVTK 0-1
2013. július 27. Győri ETO - DVTK 1-1
2010/2011
2011. június 11. Orosháza - DVTK 2-1
2011. március 12. Békéscsaba - DVTK 0-3
2005/2006
2006. április 23. DVTK - FTC 0-1
2006. március 11. DVTK - Vasas 0-2
2005. december 10. Győr - DVTK 1-2
2004/2005
2004. augusztus 28. Pécs - DVTK 2-1
Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)
játékvezető |
asszisztens |
asszisztens |
alapvonali játékvezető |
alapvonali játékvezető |
tartalék játékvezető |
|
1. | Bognár Tamás | Tóth II Vencel | Vígh-Tarsonyi Gergő | Berke Balázs | Andó-Szabó Sándor | Farkas Balázs |
2. | Farkas Ádám | Ring György | Szalai Balázs | Solymosi Péter | Takács János | Horváth Róbert |
3. | Bogár Gergő | Huszár Balázs | Szalai Dániel | Szőts Gergely | Vad II István | Király Krisztián |
4. | Andó-Szabó Sándor | Georgiu Theodoros | Szert István | Pillók Ádám | Vad II István | Garai Péter |
5. | Bognár Tamás | Kóbor Péter | Szalai Balázs | Farkas Ádám | Szőts Gergely | Vígh-Tarsonyi Gergő |
6. | Iványi Zoltán | Albert István | Horváth Róbert | Takács János | Lovas László | Szalai Dániel |
7. | Berke Balázs | Király Krisztián | Farkas Balázs | Georgiu Theodoros | Solymosi Péter | Vad II István |
8. | Erdős József | Vígh-Tarsonyi Gergő | Szécsényi István | Solymosi Péter | Ducsai József | Szalai Balázs |