Beharangozó 2019. október 18., péntek

"Kezd kialakulni az a játékstílus, amit én szeretnék"

Szombaton 17 órától a DVSC vendégeként lép pályára a DVTK labdarúgó csapata az OTP Bank Liga 9. fordulójában. A mérkőzés előtt Feczkó Tamással, a DVTK vezetőedzőjével beszélgettünk.

"Kezd kialakulni az a játékstílus, amit én szeretnék"


A Debrecenben lejátszott DVSC - DVTK párharc statisztikájánál nyomasztó a hazai fölény, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy Feczkó Tamás - matematika-testnevelés szakos tanárként - hogyan viszonyul a nagy számok törvényéhez.

- Többen is mondták, hogy 11 éve nem tudott pontot szerezni a DVTK Debrecenben és 29 idegenbeli meccsből is csak egy győzelem jutott nekünk, de ezzel én nem foglalkozom, inkább plusz motivációként fogom fel, hogy egy ilyen sorozat végére pontot tudjunk tenni - kezdte a szakember. 

A legutóbbi találkozó óta két hét telt el, kíváncsiak voltunk arra, hogyan telt a bajnoki szünet.

- Nekünk az ilyen szünetekre nagy szükségünk van, hogy még szorosabb legyen a játékosok között a taktikai kommunikáció. Mivel az elmúlt hetekben érkező új labdarúgók különböző erőállapotban voltak, azon dolgoztunk, hogy utolérjék magukat és felvegyék azt a ritmust, amit elvárunk.

Amikor Feczkó Tamás megérkezett Diósgyőrbe azt mondta, hogy most „célfutballra” van szükség. A PAFC elleni taktika része volt például, hogy szándékosan nem törekedtünk arra, hogy mi birtokoljuk többet a labdát és igyekeztünk az ellenfelet megakadályozni abban, hogy játsszák a saját játékukat. Az utolsó percben bekapott véleményes gólt leszámítva ez sikeresnek is bizonyult. A DVSC ellen milyen taktika lehet eredményes? - kérdeztük.

- Kezd kialakulni az a - jelenlegi játékosállomány adta - játékstílus, amit én szeretnék - osztotta meg a vezetőedző. - Minden mérkőzésen próbáljuk a saját magunk által elképzelt játékot játszani, de az ellenfeleink erősségeit is figyelembe kell vennünk, amikor kialakítjuk a hétvégi taktikánkat. A Puskás Akadémia ellen ez sikerült, hiszen nem volt igazi helyzete annak a csapatnak, amelyik eddig minden mérkőzésén gólokat rúgott, helyzeteket alakított ki. A Debrecen is egy nagyon jól támadó csapat, a Fehérvár után a Zalaegerszeggel holtversenyben ők rúgták a legtöbb gólt, de tény, hogy sokat is kapnak. A mi célunk az, hogy a kapott góljaik száma nőjön, a rúgott góljaik száma pedig ne változzon.

- Szombati ellenfelünket az ország legjobb edzője irányítja, szerintem Herczeg András soha nem kapott ki még egymás után négyszer, ezért biztos vagyok benne, hogy kitalál valamit erre a mérkőzésre, mint már annyiszor a sikeres edzői pályafutása során - folytatta az ellenfél elemzését Feczkó Tamás. - Hazai pályán és idegenben is ugyanazt a játékot játsszák, bárkit meg tudnak verni, de az utóbbi időben kiderült, hogy bárkitől ki is tudnak kapni. Látványos támadójátékkal rukkolnak elő hétről-hétre és sokgólos meccseket játszanak.

A klub számára dicsőség, az edző számára azonban nem mindig szerencsés, hogy a válogatottaknál is számba vett - első kerethez tartozó - labdarúgók hetekig nem tudnak a csapattal készülni. Kíváncsiak voltunk arra, ez nehezítette-e a heti munkát?

- Szeretném kiemelni, hogy a DVTK minden utánpótlásban dolgozó edzője büszke lehet rá, hogy Korbély Kristóf életében először magára ölthette a címeres mezt, ebben minden edzőjének és a felnőtt csapat mellett dolgozó előző szakmai stábnak a munkája is benne van. Örülök, hogy bizonyított nálunk annyit, hogy kezdőjátékosként számolhatunk vele és ez felkeltette az U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán figyelmét is. Akik Kristóf helyén kaptak lehetőséget az elmúlt napokban, azok jól teljesítettek az edzéseken, és feladták a leckét, hogy ki kerüljön a kezdőcsapatba. A saját nevelésű - első kerethez tartozó - játékosok közül az U19-es Farkas Marcellre és Szűcs Kornélra is büszkék vagyunk, de ugyanezt elmondhatom az U17-es világbajnokságra utazó Orosz Donátról és Tóth Boriszról is. Szabó Bence többszörös utánpótlás válogatott játékos, bizonyította már korábban több alkalommal, hogy helye van az U21-es nemzeti csapatban. Végül, de nem utolsó sorban Florent Hasaninak pedig külön is örülünk, hogy megrúgta az első felnőtt válogatottbeli gólját, biztos, hogy ez még jobb hatással lesz az önbizalmára, pozitív energiákkal és feltöltődve érkezett vissza.

A DVTK-ban nincs eltiltott játékos, Orosz Donát és Tóth Borisz azonban már a korosztályos válogatottal készül Telkiben a brazíliai U17-es világbajnokságra, így ők biztosan nem játszanak a DVSC ellen.

A másik kispad

- Azt gondolom, most a legkevésbé sem szabad az ellenféllel foglalkoznunk, hisz ezúttal az a fontos, hogy mentálisan rendben legyenek a játékosok. Nemcsak magunkért, hanem a klubért, a városért és a szurkolókért is játszunk majd, akik ráadásul 25. születésnapjukat ünneplik - nyilatkozta Herczeg András a dvsc.hu-nak. - Mindenkinek mindent el kell követni, hogy a győzelem reményében lépjünk pályára és nyerjünk. Ezen a találkozón senki nem lehet fáradt, fásult, enervált, mindenkinek a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot a DVTK ellen.