Beharangozó 2019. október 31., csütörtök

A 2. DVTK - Kisvárda mérkőzés következik

Az előző bajnokságban mindhárom találkozón 1-1-es döntetlent játszott egymással a DVTK és a Kisvárda. Bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 2. DVTK - Kisvárda mérkőzés következik


Egymás ellen

A két klub a Magyar Kupa és a Ligakupa után az előző bajnokságban találkozott először az élvonalban.

Az OTP Bank Liga 17. fordulójában az első félidőben esett két góllal döntetlen született az első, Diósgyőrben rendezett DVTK - Kisvárda mérkőzésen, hiába uralta végig a találkozót a DVTK, és alakított ki számtalan helyzetet.

Diósgyőri VTK - Kisvárda Master Good 1-1 (1-1)

DVTK: Bukrán - Brković, Karan (Tóth Ba., 85.), Tamás M. - Shestakov, Szabó B. (Mihajlović, 57.), Márkvárt, Tajti M., Juhar - Hasani, Vernes (Bacsa, 73.). Vezetőedző: Fernando Fernández.
Kisvárda: Felipe - Lukyanchuk, Berios, Ene, Protić - Karasyuk - Ilić (Izing, 90.), Milevsky (Melnyk, 55.), Lucas, Sassá (Gosztonyi, 74.) - Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László.

Piros lap: Lukyanchuk az 51. percben.
Gólszerző: Juhar (1-0) a 14., Sassá (1-1) a 32. percben.

   

Legutóbb Kisvárdán, a 28. fordulóban az első félidőben a taktikusan játszó DVTK Lucas öngóljával megszerezte a vezetést. A második játékrészben a DVTK többször is lezárhatta volna a mérkőzést, végül egy kipattanót követő átlövéssel egyenlítettek a hazaiak.

Kisvárda Master Good - Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Kisvárda: Felipe - Melnyk, Berios, Kravchenko, Protić - Lucas, Karasyuk(Hugo Seco, 74.)  - Ilić, Tsoukalas, Grozav (Negrut, 84.) - Gosztonyi (Horváth Z., 76.).  Vezetőedző: Dajka László.
DVTK: Antal - Polgár, Brković, Tamás M. -  Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M. (Mazalović, 57.; Vernes, 71.), Juhar - Hasani (Mihajlović, 90+1.), Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Gólszerző: Lucas (0-1, öngól) a 20., Hugo Seco (1-1) a 90+1. percben.

   

Kisvárda Master Good

Alapítva: 1911
Első év az NB I.-ben: 2018
Legjobb helyezés: 9. hely (2018/2019)
Élvonalbeli évek: 2 év
Folyamatosan az NB I.-ben: 2018 óta

A Kisvárda labdarúgócsapata jelenleg Kisvárda Master Good néven a magyar élvonalban szerepel. A klubot 1911-ben hozták létre KSE (Kisvárdai Sport Egyesület) néven, azóta szerepelt Kisvárda Vasas, Kisvárda SE, OSE-Várda és Várda SE néven is.

A klub többnyire a megyei osztályokban illetve a harmadosztályban szerepelt, az 1978/1979-es szezont azonban a második vonalban töltötte a KSE.

A klub a 2000/2001-es szezon telén anyagi gondok miatt megszűnt. A 2003/2004-es bajnokság előtt aztán az orosi labdarúgó csapat megyei másodosztályú licencét megvásárolva OSE-Várda néven éledt újjá a kisvárdai labdarúgás. A klub később már Várda SE néven szerepelt, a fejlődés töretlen volt és a csapat a 2007/2008-as szezonban már az NB III. Tisza-csoportjában szerepelt, ahol újoncként a második helyen sikerült végeznie.

A csapat 2011/2012-es bajnoki évben megnyerte az NB III.-at, de infrastrukturális és pénzügyi okokból ekkor még nem vállalta a másodosztályt. A klub 2013-ban ismét bajnok lett, azonban az ekkor zajló átalakítások miatt osztályozó lejátszására kényszerült a Szeged ellen és ennek sikeres megvívása után története során másodszor kvalifikálta magát a másodosztályba, ahonnan a szezon végén búcsúzni kényszerült.

A 2014/2015-ös szezonban megnyerte az NB III. Keleti-csoportját, feljutott az NB II.-be, ahol az első évében a 4., a második évében a 3., majd a 2. helyen végzett, így története során először feljutott a csapat a magyar élvonalba. Az előző bajnokságban a gyenge rajtot követően nagy küzdelemben sikerül megőrizni elsőosztályú tagságukat. 

OTP Bank Liga 2019/2020

5. helyezett (10 4 1 5 13-15 -2 13)

Idegenben

7. helyezett (5 2 0 3 6-9 -3 6)

Eredmények

  1. forduló: Kisvárda - Paks 1-0
  2. forduló: DVSC - Kisvárda 4-1
  3. forduló: Honvéd - Kisvárda 1-3
  4. forduló: Kisvárda - Újpest 2-0
  5. forduló: Fehérvár - Kisvárda 3-0
  6. forduló: Kisvárda - Mezőkövesd 1-2
  7. forduló: FTC - Kisvárda 1-0
  8. forduló: Kisvárda - ZTE 3-3
  9. forduló: Kaposvár - Kisvárda 0-2
  10. forduló: Kisvárda - PAFC 0-1

Legutóbb a Felipe - Melnyk, Berios, Kravchenko, Protić - Lucas, Bumba - Tsoukalas (Sassá 84.), Grozav, Kovácsréti (Tischler, 46.) - Hugo Seco (Gosztonyi, 73.) összeállításban léptek pályára a PAFC ellen.

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Baranyai Ádám (Csákvár)
Claudiu Bumba (román, Adanaspor)
Rubus Tamás (Nyíregyháza)
Tischler Patrik (Újpest)
Zöldesi Illés (ZTE - kölcsönből vissza)

Távozott
Andrij Cherepko (ukrán, FK Minaj)
Délczeg Gergely (Dorog)
Horváth Zoltán (ETO FC Győr)
Brana Ilić (szerb, FK Inđija)
Patrick Mevoungou (kameruni)
Matija Mišić (horvát, Soroksár SC)
Sergiu Negruţ (román, AFC Turris Turnu Măgurele)
Mykhaylo Ryashko (ukrán-magyar)
Vári Barnabás (ETO FC Győr)
Pavlo Lukyanchuk (ukrán, Dinamo Kijev II - kölcsönből vissza)

A Kisvárda játékoskerete

Kapusok
84 Felipe (BRA) 1984.02.22. 
1 Mihai Minca (ROU) 1984.10.08. 
31 Zöldesi Illés (HUN) 1998.02.09. 

Mezőnyjátékosok
36 Anderson Pico (BRA) 1988.11.04.
22 Baranyai Ádám (HUN) 1993.03.05. 
26 Theodoros Berios (GRE) 1989.03.21. 
5 Claudiu Bumba (ROU) 1994.01.05. 
14 Cornel Ene (ROU) 1993.07.21. 
21 Gosztonyi András (HUN) 1990.11.07. 
10 Gheorghe Grozav (ROU) 1990.09.29. 
30 Hej Viktor (HUN, UKR) 1996.02.02. 
77 Hugo Seco (BRA) 1988.06.17. 
11 Lucas (BRA, HUN) 1989.05.06. 
91 Roman Karasiuk (UKR) 1991.03.27. 
23 Kovácsréti Márk (HUN) 2000.09.01. 
4 Anton Kravchenko (UKR) 1991.03.23. 
18Bohdan Melnyk (UKR) 1997.01.04. 
3 Radoš Protić (SRB) 1987.01.31. 
33 Rubus Tamás (HUN) 1989.07.13. 
7 Sassá (BRA) 1988.01.26. 
15 Szőr Levente (HUN) 2001.01.14. 
9 Tischler Patrik (HUN) 1991.07.30. 
8 Stavros Tsoukalas (GRE) 1988.05.28.  

Vezetőedző

A bajnokságot Miruta László (Vasile Miriuță) irányításával kezdte el a a csapat, akivel a 8. forduló után közös megegyezéssel szerződést bontottak. Ezt követően a kisvárdai klub közleménye szerint a "döntés felelőssége" Kocsis Jánosé, azonban a pro-licences végzettségű, a labdarúgóként ötszörös bajnok, 24-szeres válogatott Dajka László nyilatkozik a mérkőzéseket követően.

Dajka László a Kisvárdai SE-ben lett igazolt játékos, országosan ismert labdarúgóvá pedig a Budapesti Honvédban vált. Külföldön a spanyol Las Palmas és a svájci Yverdon együttesében szerepelt.

Visszavonulását követően a BVSC-ben lett pályaedző, majd a Kecskeméti TE-t irányította. A BVSC-hez visszatérve Magyar Kupa-döntőig meneteltek az 1996-97-es szezonban. Ezt követően a BKV Előre, a Szombathelyi Haladás, ismét a BKV Előre (NB II.-es bajnoki cím), az Előre FC Békéscsaba, a DVSC és újfent a BKV Előre következett. Emellett 2001 és 2003 között Gellei Imre szövetségi kapitány mellett dolgozott a magyar válogatottnál. 2003 után a Sopron, ismét az ELŐRE FC Békéscsaba, a ZTE, Dabas, az FC Tatabánya, a Soroksár csapatát vezette. 2010 és 2012 között a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U18-as csapatának edzéseit vezette. Harmadszor is visszatért Békéscsabára, majd a másodosztályú Nyíregyháza Spartacust irányította. Tavaly már dolgozott a Kisvárda vezetőedzőjeként, idén azonban képzési igazgató lett a helyi akadémián, onnan tért vissza az első csapathoz.

Ismerős a másik oldalon

Gosztonyi András 2012 és 2015 között 71 mérkőzésen 5 gólt szerzett a DVTK-ban. Tagja volt a Ligakupa-győztes és Magyar Kupa-döntős csapatnak, és szerepelt az Európa Liga selejtezőjében is.

Zöldesi Illés 2014 és 2016 között a DVTK utánpótlásában nevelkedett, a felnőtek között a DVTK tartalékban szerepelt, három alkalommal az élvonalban is leült a diósgyőri kispadra

Nagy "Jáccó" István 2011-től masszőrként dolgozott Diósgyőrben, 2014-ben távozott a DVTK-tól.