Beharangozó 2019. november 22., péntek

Andó-Szabó Sándor vezet szombaton

Andó-Szabó Sándor vezeti az OTP Bank Liga 13. fordulójában az Újpest - DVTK mérkőzést szombaton 19:30-tól. Segítői az oldalvonalak mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs, míg az alapvonalak mögött Erdős József és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Szalai Dániel látja el.

Andó-Szabó Sándor vezet szombaton


A 40 éves békéscsabai Andó-Szabó Sándor 2006-ban egy DVSC - REAC mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban, és 2008 és 2018 FIFA kerettagként dolgozott.

2009-ben az MLSZ JB elnöke Vágner László az Év Játékvezetője elismerő címmel és a kapcsolódó Hertzka Pál-díjjal tüntette ki.

Az előző évek legnagyobb sikerét hozó találkozóján, a DVTK - Videoton Ligakupa-döntőn is ő fújta a sípot 2014 tavaszán.

Andó-Szabó Sándor az előző bajnokságban hétszer vezetett  mérkőzést a Diósgyőrnek, ebben a bajnoki kiírásban másodszor találkozunk vele.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Andó-Szabó Sándor segítői az oldalvonalak mellett Vígh-Tarsonyi Gergő és Szalai Balázs, míg az alapvonalak mögött Erdős József és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Szalai Dániel látja el.

Andó-Szabó Sándor a DVTK mérkőzésein

2019/2020
2019. augusztus 24. DVTK - Mezőkövesd 0-3

2018/2019
2019. április 27. Mezőkövesd - DVTK 3-0
2019. március 30. MTK - DVTK 2-1
2018. december 1. Haladás - DVTK 1-1
2018. szeptember 1. DVTK - Paks 0-0
2018. augusztus 18. DVTK - Haladás 1-0
2018. augusztus 11. MTK - DVTK 1-0
2018. július 22. FTC - DVTK 4-1

2017/2018
2018. április 14. Balmazújváros - DVTK 2-1
2017. november 18. PAFC - DVTK 1-0
2017. augusztus 26. DVTK - Mezőkövesd 2-1

2016/2017
2017. április 8. FTC - DVTK 1-1 
2016. szeptember 24. DVTK - DVSC 1-3
2016. szeptember 10. Gyirmót - DVTK 1-0
2016. július 17. Videoton - DVTK 1-2

2015/2016
2016. március 5. FTC - DVTK 2-2
2015. augusztus 15. DVTK - DVSC 0-2

2014/2015
2015. május 23. Nyíregyháza - DVTK 1-2
2015. április 11. Honvéd - DVTK 1-1
2014. október 25. DVTK - DPASE 3-3

2013/2014
2014. május 13. DVTK - Videoton 2-1 (Ligakupa-döntő)
2013. december 1. DVTK - ETO 1-2
2013. november 2. DVTK - FTC 1-4
2013. augusztus 17. DVTK - KTE 1-1

2012/2013
2013. június 2. DVTK - Lombard Pápa 1-1
2013. március 9. DVTK - Haladás 1-1
2012. november 2. KTE - DVTK 1-1
2012. augusztus 5. Honvéd - DVTK 2-1

2011/2012
2012. május 26. DVTK - Vasas 3-2

2010/2011
2011. május 28. Mezőkövesd - DVTK 1-0
2010. szeptember 25. DVTK - Nyíregyháza 2-1

2009/2010
2010. március 20. DVTK - Győri ETO 0-1
2009. augusztus 1. Videoton - DVTK 3-2

2008/2009
2009. május 3. Újpest - DVTK 2-2
2009. szeptember 13. DVTK -ZTE 2-1

2007/2008
2009. március 1. Siófok - DVTK 4-0
2007. augusztus 3. ZTE - DVTK 4-1

2006/2007
2007. május 19. Bp. Honvéd - DVTK 1-1
2007. április 20. DVTK - DVSC 1-5
2006. december 10. DVTK - REAC 1-0

2005/2006
2006. május 6. DVTK - Pápa 0-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2019/2020)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1. Bognár Tamás Tóth II Vencel Vígh-Tarsonyi Gergő Berke Balázs Andó-Szabó Sándor Farkas Balázs
2. Farkas Ádám Ring György Szalai Balázs Solymosi Péter Takács János Horváth Róbert
3. Bogár Gergő Huszár Balázs Szalai Dániel Szőts Gergely Vad II István Király Krisztián
4. Andó-Szabó Sándor Georgiu Theodoros Szert István Pillók Ádám Vad II István Garai Péter
5.  Bognár Tamás Kóbor Péter Szalai Balázs Farkas Ádám Szőts Gergely Vígh-Tarsonyi Gergő
6. Iványi Zoltán Albert István Horváth Róbert Takács János Lovas László Szalai Dániel
7. Berke Balázs Király Krisztián Farkas Balázs Georgiu Theodoros Solymosi Péter Vad II István
8. Erdős József Vígh-Tarsonyi Gergő Szécsényi István Solymosi Péter  Ducsai József Szalai Balázs
9. Bogár Gergő Szert Balázs Buzás Balázs Berke Balázs Szilasi Szabolcs Garai Péter
10. Kassai Viktor Király Krisztián Becséri Gergely Szilasi Szabolcs Molnár Attila Huszár Balázs
11. Berke Balázs Albert István Medovarszki József Farkas Ádám Ducsai József Csatári Tibor
12. Pintér Csaba Buzás Balázs Szert Balázs Csonka Bence Takács János Ring György
13. Andó-Szabó Sándor Vígh-Tarsonyi Gergő Szalai Balázs Erdős József Molnár Attila Szalai Dániel