Zsille András a Napos oldalon (Fotó: Nagy József)

- Mit szabad rólad tudni?
- Zsille Andrásnak hívnak, 1968-ban születtem, a belvárosban lakom, gyerekkorom óta nagyon szeretem az állatokat, a kutyákat. Most is van egy kilenc éves mudim, vele együtt gyakran lehet engem látni a városban sétálni. Egyébként szórólapozok.

- Mikor voltál először DVTK meccsen?
- A hetvenes évek végén. Szerencsés vagyok, hogy élőben láthattam az aranycsapat nagy menetelését, 11 éves lehettem akkoriban. Emlékszem, hogy akkoriban még a főutcán járt a busz, és a Városház téren a Tejivónál préseltem fel magam, hiszen annak idején nem volt egyszerű felszállni a buszra meccsnapon. Több sorban álltunk a régi lelátón a B középnél, meghatározó élmény volt.

- Azóta mindig itt vagy?
- Nem egészen. A 20-as éveim közepéig kijártam, majd történt egy váltás. Kicsit eltávolodtam a csapattól, majd csaknem húsz év után a Cegléd elleni NB II.-es bajnokavatón voltam újra Diósgyőr meccsen. Az ember belebizsergett abba a meccsbe, és az azt követő ünneplésbe. Az eredményeket követtem addig is, de meccsekre nem jártam. Azonban mióta feljutottunk, nem nagyon hagytam ki mérkőzést.

- Jársz idegenbe is?
- Igen, azok is ugyanolyanok számomra, mint a hazaiak. Ez a második szezonom, amikor minden meccsen ott voltam. Lehet, hogy meglepő, de nekem a legnagyobb élmény az, hogy kijárhatok az edzésekre is.

- Ez senkinek nincs megtiltva, hiszen a Diósgyőr edzései nyilvánosak.
- Így van, ezért nem is értem, miért nem járnak a szurkolók. Néhányan vagyunk csak, akik, amikor tehetjük, mindig itt vagyunk. 47éves vagyok, de még mindig nagyon nagy élmény, amikor egy játékos elmegy melletted. Közelebb tudsz kerülni a csapathoz, válthatsz velük néhány mondatot, biztathatod őket, ha esetleg nem úgy sikerült a legutolsó meccs, ahogy szerették volna. Megvan a varázsa ennek is.

Zsille András és a társak Nyíregyházán (Fotó: Szabó Gábor)

- Hová vezethető ez vissza nálad?
- Vettem egy mezt és a boltos hölgy mondta, hogy ott tudom aláíratni. Nagy Paco fanatikus voltam, odajött, átölelt, aláírta. Igazából számomra akkor lett világos, hogy lehet edzésre is járni. Ma már a munka mellett ritkábban jutok ki, de egy héten egyszer, leginkább a meccs előtti napon mindig kimegyek. Találgatunk, hogy mi lesz a felállás, ki lesz kezdő és ki nem. Sisa Tibornál például az utolsó edzésen már lehetett tudni, lehetett látni, hogyan fogunk kezdeni.

Zsille András és a társak Dunaújvárosban (Fotó: Szabó Gábor)

- Ha jól tudom, gyűjtöd a mezeket.
- Ez számomra az egyik legjobb dolog. Annak idején nem volt olyan, hogy egy szurkolónak lehetett DVTK meze. Nem lehetett kapni. Kicsit újra gyerek vagyok, kihasználom azt a lehetőséget, amit régen nem lehetett. Az elmúlt négy évből minden mezem megvan, amiben a csapat pályára lépett.

- Legnagyobb élmények?
- A Fradit megverni nagyon nagy élmény volt, ugyanilyen a Ligakupa-döntő, vagy a Győr legyőzése, amikor Benczés Miki volt az edző.

- Mi a véleményed a csapat szerepléséről?
- Ahogy szoktuk. Az őszi szép szereplés után tavasszal jött egy szabadesés. De Vitya hála Istennek újra felfelé húzza a szerkeret. A játékosok felszabadultak, nagyon bízom az új edzőben is, ezt komolyan mondom, mert csak jókat lehet róla hallani.

- Mit vársz a következő szezontól?
- Remélem, hogy újra harcosak, egységesek leszünk. Bekő Balász valahol azt nyilatkozta, hogy családias légkört szeretne kialakítani, remélem ez sikerülni fog neki.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!