“... Együtt vagyunk, győzni fogunk...”

Épül a webáruház is

Minden szurkoló vágya, hogy kifejezhesse kedvenc csapata iránti elkötelezettségét. Az igazán fanatikusok nem csak a mérkőzéseken, hanem a hétköznapokon is.

Régen megtette a nagymama által kötött sál, vagy a nemzeti ünnepekkor “beszerzett” és átalakított zászló. Ma már sokkal több a lehetőség és nagyobb a választék.

És nem csak a nagyvilágban, hanem Diósgyőrben is, hiszen a helyi és a meccsre járó szurkolók egy rövid novemberi próbaüzem után decembertől vásárolhatnak a DVTK Ajándékboltban. A Miskolctól távolabb élők azonban folyamatosan ostromolják a klubvezetést, hogy ők is szeretnének vásárolni. .

Örömmel közöljük, hogy Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója a mai napon megállapodott az Enterpirse Limited Kft.-vel a DVTK webáruházának fejlesztéséről.

- A profi sport a szurkolókért van, ezért mindent el kell követnünk a kiszolgálásukért - mondta el Dudás Hunor. - Ugyanakkor költségvetésünk minél nagyobb részét szeretnénk a kereskedelmi bevételekből fedezni a tulajdonosi befizetések, önkormányzati támogatás és a szponzori pénzek mellett. Ezen az úton az első lépés az ajándékbolt megnyitása volt, most következik a webáruház és a DVTK-sör, amit követ a többi DVTK márkájú termék.

A megállapodás szerint a legkésőbb 60 nap múlva átadásra kerülő webáruház sportosan markáns, ugyanakkor elegáns, letisztult és könnyen áttekinthető, könnyen kezelhető lesz. A minden webáruházban megszokott funkciókon túl néhány speciális szolgáltatás is várja majd a vásárlókat, melyek közül a mezek egyedi feliratozásának megrendelhetőségét és a diósgyőri rokonok, barátok név- és születésnapjára emlékeztető funkciót emeljük ki ezúttal.

Már csak egy kis türelmet kérünk, és áprilisban nem csak személyesen, hanem az interneten keresztül is megrendelheted a DVTK Ajándékboltjának folyamatosan frissülő választékából a neked legjobban tetszőt.

vissza az előző oldalra
 

Kommentek

1234567 következő következő Összes hozzászólás: 69
69. DVTKLONDON (2012.02.07. 22:48)

67. : nagyon szepen mutat a telefonomon a hatterkep ;-)

Remelem a UK-ba is lehet majd rendelni a webaruhazbol!!!!

68. Veréb Gyula (2012.02.07. 11:36)

57. szaky (2012.02.06. 18:15) Az Everglades felé egyre több, de akár nagyobb városokban is fel-felbukkannak alligátorok, hosszú floridai éldegélésem idején Sarasota mellett is pár kilométerre szabadon mozogtak..(Myakka Park) Harapjon a csapat úgy a tavasszal, mint ezek...

67. bp (2012.02.06. 20:46)

Háttérkép a Zedgén, ha valakit érdekel:

http://www.zedge.net/wallpaper/8484259/?cep=3

66. szaky (2012.02.06. 20:10)

64: Ja alligátor van bőven ettem is grillezve, olyan mint a hal, meg csirke egyszerre.:-)

65. szaky (2012.02.06. 20:08)

61: Akkor steelers, meccsre menj ki ha teheted!:-)

64. dfcwolf (2012.02.06. 20:05)

57. szaky

Akkor aligátor is van. Egyszer elmentünk horgászni és aligátort fogtunk... :) A haverom csajának meg a kis pincsijét felfalta egy... :)

63. tabak (2012.02.06. 19:47)

62. Mészáros Viktor (2012.02.06. 19:40)
Miért? Teljesen jogos, ha létezik olyan egyáltalán. A szitázást nehéz lekapargatni. :)

62. Mészáros Viktor (2012.02.06. 19:40)

60. Atyesz (2012.02.06. 18:57)
Halkan kérdem: Véletlenül nem lesz akciós a Careno mez? :-)
Ez volt mai napom legjobb poénja..tényleg nagyon nevetek!! :)

61. portugal (2012.02.06. 19:36)

szaky
Vigyázz, mert nemsokára környéken leszek, ami mondjuk vagy 2000 km, de akkor is.(Pittsburg).

60. Atyesz (2012.02.06. 18:57)

Halkan kérdem: Véletlenül nem lesz akciós a Careno mez? :-)

Összes hozzászólás: 691234567 következő következő

Itt válaszolhatsz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!