Első körben ezer jegyet kaptak a DVTK szurkolói, azonban a két klub közötti jó kapcsolatnak hála újabb kétszázzal sikerült emelni ezt a mennyiséget.

A belőpőjegyek egységesen 800 forintba kerülnek és Miskolcon a DVTK Ajándékbolt mindkét üzletében megvásárolhatók annak nyitva tartási idejében, illetve az interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. (Minden jegyinformáció itt olvasható)

Fontos változás, hogy a rendőrség kérésére akkor sem nyit ki a vendégpénztár, ha mégsem fogyna el az összes vendégjegy, azaz mindenki vásárolja meg a belépőjét elővételben!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Mezőkövesdre érkező Diósgyőr-szurkolókat a 3. számú főúton, illetve az M3 autópálya lehajtójánál várják, majd onnan folyamatosan kísérik a járműveket a stadionhoz, ahol parkolni a vendégparkolóban és a Lidl áruház parkolójában lehet.

A találkozó után ugyanezen az útvonalon lehet elhagyni Mezőkövesdet.

 

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!