- Jártál már Olaszországban?
- Tavaly az U14-es Kelet-válogatottal utaztunk ki egy tornára, ahol a mostanihoz hasonlóan nagynevű csapatok vettek részt. Számomra a legemlékezetesebb a Boca Juniors elleni találkozó volt, ahol 2-2-t játszottunk és mindkét gólunkat én szereztem.

- És milyen volt most?
- A DVTK-val úgy vágtam neki ennek a tornának, hogy ez életem egyik nagy lehetősége. Az első találkozón a Bologna játékosai talán egy kicsit lebecsültek minket, amit sikerült kihasználnunk. Már amikor a mérkőzés előtt a meccsre koncentráltam, akkor éreztem, hogy jól fog menni a játék. Rögtön a harmadik percben sikerült az ellenfél hálójába fejelnem, ettől leesett rólunk a teher, azonban az ellenfél egyenlíteni tudott. Bevallom, egy kicsikét megijedtünk, de nagyobb fokozatra kapcsoltunk és sikerült is kiharcolni, majd értékesíteni egy büntetőt. Győzelmünkkel bejutottunk a döntőbe, ahol szenzációs mérkőzést játszottunk az AC Milan ellen. Látszott, hogy mi a különbség az olasz és a magyar labdarúgás között, az ellenfél játékosai gyorsabbak, erősebbek voltak és kiválóan járatták a labdát. Szervezetten játszottak, nehezen tudtuk megszerezni a játékszert. Végig nagyon be voltunk szorulva, a kontrákban bízhattunk, a társaim rám rugdoshatták ilyenkor a labdát. Végig abban bíztam, hogy adódik előttem egy olyan lehetőség, amikor legalább egyszer ki tudok lépni és értékesíteni tudom a gólhelyzetet. A második félidő elején eljött ez a pillanat, Géringer Lászlótól kaptam egy parádés indítást, két védőt lefutottam, majd a kilépő kapus mellett a hálóba gurítottam.

A Milan ellen nehezebb dolgom volt, mint az első találkozón, mert ott jól ment a játék és ennek következtében éreztem, hogy a piros-feketék két belső védője az első perctől rám állt, akkor is húzták a mezem, ha nem is nálam volt a labda. Összegezve, az első találkozón végig jobban játszottunk Bolognánál, uraltuk a találkozót, a Milan egyértelműen jobb csapat nálunk, de hittel, akarattal sikerült győzni.

Lakatos László akrobatikus mozdulata a Bologna ellen (Fotó: Szabó Gábor)


- Milyen érzés úgy játszani, hogy a csapattársak benned bíznak és téged tömnek labdával, az ellenfél pedig tőled tart?
- A társak bizalma megnöveli az önbizalmamat, ilyenkor bátran merek cselezni és bátrabban vállalkozok lövésekre is.

- Nagy volt az ünnep a tornagyőzelem után?
- A milánóiak sírtak, a mi öltözőnket pedig majd szét vetette a jókedv. Amikor visszaértünk a hotelbe, Ádám bácsit és Gábor bácsit (Wágner Ádám és Wágner Gábor a csapat két edzője - a szerk.) a levegőbe dobáltuk. Megérdemelték, mert nagyszerűen készítettek fel minket. A másnap is nagyszerű volt, eleve úgy indult, hogy “jó reggelt gólkirály!” köszöntéssel ébresztettek. Majd sétáltunk egyet Bologna belvárosában, a három gólomért kaptam három gombóc fagyit, ebéd után pedig hazafelé vettük az irányt, a hosszú utat csak egy rövid tengerparti fürdéssel megszakítva.

- Beszéljünk egy kicsit a dolgos hétköznapokról! Hogyan álltok a bajnokságban?
- A szakvezetés döntése alapján idén az egy évvel idősebbek - akik valójában majdnem két évvel idősebbek, hiszen 1999. december 21-én születtem - között edzek és játszok Kriston Pilu bá’ csapatával. Négy mérkőzésen vagyunk túl eddig, ebből hármat megnyertünk, egyszer kikaptunk. A Kecskemét ellen én is betaláltam, az Újpest elleni győzelemből viszont kimaradtam az olaszországi utazás miatt. Remek csapatunk van, Kriston Pilu bácsi arra tanít minket, hogy egy csapatot alkotunk, tökéletes az egység. Kellően agresszívak és motiváltak vagyunk, eddig jönnek az eredmények is, bízom benne, ez így marad a továbbiakban is.

- Milyen érzés volt visszatérni egy torna elejéig további társaidhoz?
- A csapat nagyjából ugyanaz maradt, az újakkal pedig hamar megismerkedtem. Már akivel kellett, mert Géringer Lászlóval például korábban csapattársak voltunk a Kelet-válogatottban.

- És hogyan kezdődött a diósgyőri pályafutásod, mikor lettél a DVTK labdarúgója?
- Két évvel ezelőtt érkeztem úgy, hogy korábban nem játszottam más csapatban. A Polgár Alapítvány az Esélyekért által szervezet válogatón figyeltek fel rám, mintegy 1200 gyerek között. Ezt követően a mentorom, Horváth Emese - aki sokat segít az iskolával is - hozott el Diósgyőrbe próbajátékra. Nagyon hálás vagyok első edzőmnek Uray Attilának, aki megadta a lehetőséget, hogy Diósgyőrben focizzak és segített a beilleszkedésben.

- Mindig csatár voltál?
- Igen, szívesen játszom bármelyik szélen vagy középen, csak közel legyek az ellenfél kapujához, mert imádok gólt lőni. A Kelet-válogatottnál kipróbáltak támadó középpályásként is, ott is jól éreztem magam, mert ebben a pozícióban többet lehet cselezni, ugyanakkor megmarad az esély a gólszerzésre is. Hosszú távon mégis úgy gondolom, hogy valamelyik csatárposzt lesz az enyém.

- Miért szoktak dicsérni az edzőid?
- Gyors vagyok, jól cselezek, jól fedezem a labdát és az állóképességem is rendben van. Természetesen ezeket is fejleszteni kell - ki ne szeretne még gyorsabb, még robbanékonyabb lenni? -, de jó lenne még nőni néhány centit és vállasodni.

- Góllövő csatár vagy, hogyan szerzed a góljaidat?
- Jobb lábas vagyok, aki ballal sem ügyetlen, általában szólók után találtam az ellenfél hálójába. Szeretek megindulni több védő között, majd a kapust elfektetve a hálóba gurítani, de ha úgy adódik tizenhat méterről is elvállalom a lövést. Tavaly 36 gólt szereztem a bajnokságban, ebből kilenc fejes volt, pedig az egyik legalacsonyabb vagyok a csapatban.

- Volt-e olyan edződ, aki azt mondta, ne cselezz annyit?
- Szerencsére Kriston István csak biztat, hogy csináljam azt, amit tudok, nagyon ritkán mondja azt, hogy passzoljak egy ütemmel hamarabb. Tavaly Kiser László is hasonló módon bánt velem, bízott bennem, hogy meg tudom csinálni.

Lakatos László (Fotó: Koncz Péter)


- A foci mellett az iskola tölti ki az időd, hol tanulsz?
- Könyves Kálmán Általános Iskolába járok. Az iskola kapcsán meg kell említenem Radványi Árpád tanár urat, aki mindenben segít, bátran fordulhatok hozzá bármilyen problémával. Imádom a történelem óráit, nagyszerűen mesél, számomra ő az igazi tanár. Ezen kívül a matematikát szeretem még, bár nem mindig értem, a testnevelést nem is mondom, mert az egyértelmű. Idén fejezem be a nyolcadik osztályt, még meg kell beszélnem a szüleimmel és a mentorommal, hogy hol tanuljak tovább. Ezt még nem tudom, de azt biztosan, hogy labdarúgó szeretnék lenni. Ez az életem, de mellette az is fontos, hogy legyen érettségim, legyen szakmám. Tizenhét, tizennyolc éves koromra szeretnék az első csapattal készülni és bemutatkozni a DVTK első csapatában. Bízom benne, hogy 23-24 éves koromra elindul a karrierem annyira, hogy gondoskodni tudok szüleimről és saját családot alapíthatok.

- Hozzád hasonlóan nagyon sok tehetséges roma fiatalt lehet látni a korosztályos csapatokban, az NB I-ben viszont Rostás Sándor, Pisont István és a Váczi testvérek óta alig bukkan fel roma játékos. Mi ennek az oka?
- Szerintem is sok a tehetséges srác, de letéríti őket a jó útról a cigaretta, a csajok és a buli. Hiányzik a kellő akarat, elfocizgatnak, de hiányzik belőlük az, hogy mindent alárendeljenek a profi labdarúgóvá válásnak. Legfontosabb, hogy olyan szülők álljanak a fiú háta mögött, mint például az én szüleim, akikre nagyon büszke vagyok. Apukám arra nevel, hogy legyek nagyon alázatos a pályán, becsüljem meg magam, ne szálljak el a teljesítményemtől még akkor sem, ha jónak nevezhető idényeket tudhatok a hátam mögött.

- Biztosan nem fogsz elszállni?
- Az olaszországi siker csapatmunka volt, egytől egyig minden társam az elejétől a végéig odatette magát, küzdött, hajtott. Tudom, hogy a foci csapatjáték, ha a döntőben nem kapok Géringer Lászlótól nagyszerű labdát, akkor egyedül semmire nem mentem volna.

Lakatos Lászlóról

- Vele született ösztönös tehetsége van a labdarúgáshoz, soha nem sablonos megoldásokat választ - mutatta be Wágner Ádám, a DVTK U16-os csapatának vezetőedzője. - Az edzők felelőssége, hogy úgy tanítsák meg az elmozgásokat, visszalépéseket, hogy közben megmaradjanak a kicsit grundfocis , kreatív, spontán megoldások. Végtelen jóindulatú gyerek, aki mindig érdeklődik tőlem is, hogy mit tegyen azért, hogy jobb játékos legyen, de azt is meg szokta kérdezni, hogy hogy érzem magam Diósgyőrben. Tökéletesen tisztában van vele, hogy a DVTK mekkora lehetőséget jelent neki életében, ami nagy dolog, ilyen idős korban ezt nem sokat ismerik fel. Újra elismétlem, amit már mondtam: az olaszországi tornán igazi csapatmunkát és egy klasszisteljesítményt láthattunk, utóbbit Lakatos Lacitól. És ez nemcsak nekem tűnt fel, a mérkőzéseinkre kilátogató szakemberek egyöntetűen a tizenhetes számú játékost dicsérték a találkozók után.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!