Néhány nappal ez előtt Tajti József sportigazgató, Sütő Szilárd akadémia igazgató, Fernando Fernández vezetőedző valamint Antal Botond, Márkvárt Dávid, Szabó Bence és Tajti Mátyás tett látogatást a DVTK utánpótlás korú labdarúgóinál, a sportolóknak a hétköznapokban otthont adó Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégiumban.
A küldöttség és az ajándék (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
- Nagyjából másfél héttel ezelőtt tettünk egy "helyszíni bejárást" a srácok által lakott szinten - kezdte Tajti Mátyás, a DVTK középpályása. - Örömmel láttuk, hogy milyen jó körülmények között laknak a fiatal labdarúgó társaink, és hogy milyen harmonikusan élnek. Ugyanakkor elmondták, hogy sajnos egy-egy hétköznapi, vagy hétvégi meccsnézés alkalmával mindenki a saját szobájába kényszerül, hiszen nincs közös televízió a közösségi térben. Ezért gondoltuk úgy a társakkal az öltözőben, hogy így az ünnepek közeledtével közösen vásárolunk egy televíziót a kollégiumban lakóknak, akik amellett, hogy szemmel láthatóan örültek az ajándéknak, akár még szakmázhatnak is egy-egy mérkőzés nézése során.
Kedden délután a szakmai vezetés mellett Bacsa Patrik, Ivan Rados, Márkvárt Dávid, Szabó Bence és Tajti Mátyás érkezett a kollégiumba a meglepetéssel.
- Örömmel hallottam, amikor Bacsa Patrikék odajöttek hozzánk az edzői irodába az ötlettel, miszerint vásárolnának egy televíziót a kollégistáinknak - mondta el Sütő Szilárd, a DVTK akadémia igazgatója. - Amellett, hogy mi is igyekszünk minden feltételt megteremteni a kollégiumban lakó gyerekek számára, úgy gondolom egy nagyszerű gesztus volt ez a felnőtt csapat részéről is. Különösebb panasz nem szokta érni a kollégistáinkat, akik így úgy gondolom megérdemelték és biztosan hasznát fogják venni a kapott ajándéknak.
Bár még a Karácsony odébb van, a kollégisták már ajándékot bontottak (Kattintásra galéria nyílik. Fotók: Szabó Krisztián) |
- Először is szeretném megköszönni minden kollégista társam nevében az ajándékot - tette hozzá Tőzsér Péter Xavér, a DVTK U19-es együttesének játékosa. - Személy szerint öt éve lakok a kollégiumban, kifogástalan körülmények között. A tavalyi felújítást követően immáron minden feltétel adott ahhoz, hogy kizárólag a labdarúgásra és a tanulásra koncentrálhassunk. Nagyszerű ajándékot kaptunk, hiszen eddig nem volt lehetőségünk arra, hogy egy közösségi térben nézzük a csapattársakkal, barátokkal akár a hétközi Bajnokok Ligája, akár a hétvégi OTP Bank Liga mérkőzéseit a felnőtt csapatnak.