A karácsonyi szünet után egy héten keresztül Diósgyőrben edzett a DVTK, vasárnap pedig a téli edzőtáborba utazik Dél-Spanyolországba. Az edzések idén is az elmúlt három évben jól bevált helyszínen, a sotograndei Santa María Polo Club kiváló pályáin lesznek.
Az ellenfelek névsorában azonban történt némi változás. Az érkezés másnapján az elmúlt években rendszeres nemzetközi kupaszereplő, az osztrák élvonal negyedik helyén telelő Wolfsberger AC lesz az ellenfél. Azt követően pedig a jelenleg is futó gibraltári bajnokság negyedik helyezettjével, az ősszel az Európa Konferencia Liga selejtezőjében két kört menő FC Bruno's Magpies csapatával találkozik a Diósgyőr csütörtök délelőtt.
A második hetfőn az eredeti terveknek megfelelően a lengyel élvonal 2020/2021 és 2022/2023 kiírásának bajnoka, a 2023/2024 évi ezüstérmese és pillanatnyi második helyezett a Raków Częstochowa következik. Az utolsó két mérkőzés ellenfele azonban változik. Kedden a legutóbbi - tavaszi, őszi rendszerben megrendezett - svéd bajnokság ezüstérmese, a tavalyi edzőtáborból jól ismert Hammarby IF lesz az edzőpartner, míg az utolsó találkozó még egyeztetés alatt áll.
A csapat január 24-én, pénteken utazik haza, hogy az utolsó héten már bajnoki ritmusban készüljön az Újpest elleni találkozóra.
A DVTK programja
2024. december 14., szombat
ETO - DVTK 3-4 (0-3)
2023. december 15., vasárnap
Teljes pihenő
2024. december 23. után
Az egyéni felkészülés kezdete személyre szabott program alapján
2025. január 3-4., péntek-szombat
A csapat felkészülésének kezdete (egészségügyi felmérések és fizikai tesztek)
2025. január 5., vasárnap
pihenőnap
2025. január 6.-11., hétfő-szombat
csapatedzések Diósgyőrben
2025. január 12., vasárnap
utazás a téli edzőtáborba (Dél-Spanyolország)
2025. január 13., hétfő, Marbella Football Center
18:00 DVTK - Wolfsberger AC (Ausztria, Bundesliga, 4. helyezett >>12 csapatos bajnokság<<)
2025. január 16., csütörtök, Sotogrande Santa María Polo Club
11:00 DVTK - FCB Magpies (Gibraltár, National League, 4. helyezett >>11 csapatos bajnokság<<)
2025. január 20., hétfő*
DVTK - Raków Częstochowa (Lengyelország, Ekstraklasa, 2. helyezett >>18 csapatos bajnokság<<)
2025. január 21., kedd*
DVTK - Hammarby (Svédország, Allsvenskan, 2. helyezett >>16 csapatos bajnokság<<)
2025. január 23., csütörtök*
DVTK - egyeztetés alatt
2025. január 24., péntek
a téli edzőtábor vége, hazautazás
2025. január 25.-26., szombat, vasárnap
pihenőnap
2025. január 27.-31., hétfő-péntek
csapatedzések Diósgyőrben
2024. február 1., szombat
19:30 DVTK - Újpest (18. forduló)
* A pontos helyszín és kezdési időpont még egyeztetés alatt