Vasárnap kora reggel Budapest és Malaga érintésével elindultak a diósgyőri labdarúgók a téli edzőtáborba. A harminc fős keretből Gera Dániel, Holdampf Gergő és Varga Zétény egészségügyi okokból nem tudott a társakkal tartani, ők később csatlakoznak.

A program szerint hétfő délelőtt konditeremben kezdődik a munka, délután hat öt órától pedig az osztrák Bundesliga 4. helyezettje, a Wolfsberger AC ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen Vladimir Radenković csapata. A helyszín a Marbella Football Center.

FRISSÍTVE

A DVTK küldöttsége vasárnap dálután megérkezett az elkövetkezendő két hétben szállásul szolgáló hotelbe. Miután mindenki elfoglalta a szállást, majd megvacsorázott, Bubori Kornél vezetésével rövid átmozgató sétára indult a csapat a tengerparton. Este 10 órára mindenkinek a saját szobájában kell tartózkodnia, 23 órakor pedig takarodó.

Az este során pedig az is eldőlt, hogy a Wolfsberger AC elleni mérkőzés egy órával korábban, hétfő 17:00 órakor kezdődik, a helyszín változatlanul a Marbella Football Center.

 

A DVTK téli edzőtáborba utazó kerete

Kapusok

  1. Bánhegyi Bogdán (U21, DVTK LSA)
  2. Danilović, Branislav
  3. Odyntsov, Artem
  4. Németh Barnabás (U21, DVTK LSA)
  5. Sentić, Karlo (külön edz az edzőtáborban)

Mezőnyjátékosok

  1. Acolatse, Elton
  2. Bárdos Bence (a DVTK saját nevelésű játékosa)
  3. Bényei Ágoston
  4. Chorbadzhiyski, Bozhidar
  5. Demeter Milán (U21, DVTK LSA)
  6. Edomwonyi, Bright
  7. Jurek Gábor (U21, DVTK LSA)
  8. Gera Dániel*
  9. Gluščević, Nikola
  10. Holdampf Gergő*
  11. Huszár Marcell (U21)
  12. Kállai Kevin (a DVTK saját nevelésű játékosa)
  13. Klimovich, Vladislav
  14. Komlósi Bence (U21, DVTK LSA)
  15. Lund, Marco
  16. Požeg Vancaš, Rudi
  17. Rakonjac Marko
  18. Saničanin, Siniša
  19. Sáreczki Szabolcs (U21, DVTK LSA)
  20. Skribek Alen
  21. Szakos Bence (U21, DVTK LSA)
  22. Szatmári Csaba
  23. Tiéhi, Christ
  24. Vallejo, Alexander
  25. Varga Zétény* (U21)

* később csatlakozik a társakhoz

A DVTK programja

2024. december 14., szombat
ETO - DVTK 3-4 (0-3)

2024. december 15., vasárnap
Teljes pihenő

2024. december 23. után
Az egyéni felkészülés kezdete személyre szabott program alapján

2025. január 3-4., péntek-szombat
A csapat felkészülésének kezdete (egészségügyi felmérések és fizikai tesztek)

2025. január 5., vasárnap
pihenőnap

2025. január 6.-11., hétfő-szombat
csapatedzések Diósgyőrben

2025. január 12., vasárnap
utazás a téli edzőtáborba (Dél-Spanyolország)

2025. január 13., hétfő, Marbella Football Center
17:00 DVTK - Wolfsberger AC (Ausztria, Bundesliga, 4. helyezett >>12 csapatos bajnokság<<)

2025. január 16., csütörtök, Sotogrande Santa María Polo Club
11:00 DVTK - FCB Magpies (Gibraltár, National League, 4. helyezett >>11 csapatos bajnokság<<)

2025. január 20., hétfő*
DVTK - Raków Częstochowa (Lengyelország, Ekstraklasa, 2. helyezett >>18 csapatos bajnokság<<)

2025. január 21., kedd*
DVTK - Hammarby (Svédország, Allsvenskan, 2. helyezett >>16 csapatos bajnokság<<)

2025. január 23., csütörtök*
DVTK - egyeztetés alatt

2025. január 24., péntek
a téli edzőtábor vége, hazautazás

2025. január 25.-26., szombat, vasárnap
pihenőnap

2025. január 27.-31., hétfő-péntek
csapatedzések Diósgyőrben

2024. február 1., szombat
19:30 DVTK - Újpest (18. forduló)

* A pontos helyszín és kezdési időpont még egyeztetés alatt