- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta Uroš Drezgić. - A srácok rendkívül befogadóak, bízom benne, hogy a csapat is nagyon jó lesz, és minél előrébb végzünk a bajnokságban. Az infrastruktúra kiváló Diósgyőrben, de ahogy hallottam, ez egész Magyarországra jellemző. Ezen kívül arról beszél mindenki, hogy a bajnokság színvonala is emelkedik.
Belső védőként természetesen a védekezés a fő feladatom, de szeretem, ha tőlem indul a támadás, ezért igyekszem megjátszani a labdákat, és nem vaktában kirugdosni a mezőnybe. Elsősorban szeretnék minél többet játszani az előttünk álló idényben, mert szeretnék bizonyítani az edzői stábnak, a klubvezetésnek és a szurkolóknak is. 

- Az előző bajnokságban számomra elfogadhatatlanul sok, 56 gólt kaptunk - kezdte dr. Bajúsz Endre, a DVTK Sportigazgatója. - Ezen a téren mindenképpen előre kell lépni annak érdekében, hogy sikeresek legyünk, ráadásul az is kiderült, hogy egy sérülés következtében kevés ember maradt a hátsó alakzatban. Ennek érdekében úgy vágtunk neki az átigazolási időszaknak, hogy frissítünk a védelem összetételén. Uroš Drezgić korosztályos válogatott védőként nagy potenciállal rendelkezik, a Rubin Kazan továbbra is számít rá, ezért is csak kölcsönbe engedték el, bízom benne, teljesítményével megfelel a várakozásainknak. Tovább dolgozunk a csapat, és azon belül is a védelem megerősítésén.

Uroš Drezgić tehetségére korán felfigyeltek, 15 évesen a belgrádi OFK csábította el nevelőklubjától, két évvel később pedig már a szintén belgrádi FK Čukarički akadémiáján készült a profi pályafutására. Már 18. születésnapja előtt bemutatkozott az élvonalban, majd fokozatosan építették be a védelem közepébe, aminek része volt a nemzetközi rutin megszerzése is. Az EKL-ben 6, az EL-ben 2 selejtező mérkőzést játszott, miközben 9 alkalommal viselte az U21-es válogatott mezét is. 
Végül az első, alapemberként teljesített idényt követően értékesítették a játékjogát Oroszországba. A Rubin Kazan csapatában a bajnokságban többnyire a kispadon ült, játéklehetőséget nem kapott, a kupában viszont kétszer is kezdőként lépett pályára.

Minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton megfelelt Uroš Drezgić, aláírta szerződését Miskolcon, és csatlakozott új társaihoz a felső-ausztriai edzőtáborban.

Névjegy

Vezetéknév: Drezgić (Дрезгић)
Keresztnév: Uroš (Урош)
Születési idő: 2002. október 4.
Születési hely: Szabács
Állampolgárság: szerb
Magasság: 190 centiméter
Poszt: belső védő

Sikerei
Szerb U21-es válogatott: 9/0

Pályafutás
2024/2025 Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB I.)
2023/2024 Rubin Kazan (Oroszország, 1. osztály) 0/0
2023/2024 nyár FK Čukarički (Szerbia, 1. osztály) 6/1
2022/2023 FK Čukarički  (Szerbia, 1. osztály) 27/2
2021/2022 FK Čukarički U19
2021/2022 FK Cukaricki (Szerbia, 1. osztály) 17/0
2020/2021 FK Cukaricki (Szerbia, 1. osztály) 5/0
2020/2021 FK Čukarički U19 
2019/2020 FK Čukarički (Szerbia, 1. osztály) 2/0
2019/2020 FK Čukarički U19
2018/2019 OFK Beograd utánpótlás
2017/2018 OFK Beograd utánpótlás
FK Mačva 1929 Bogatić utánpótlás

Játékosmozgás Diósgyőrben (2024 nyara)

Érkezett
Herbák Máté

Kölcsönbe érkezett
Uroš Drezgić
Huszár Marcell
Marko Rakonjac

A további folyamatben lévő tárgyalások eredményéről lezárultuk után azonnal beszámolunk.

Szerződést hosszabbított
Bánhegyi Bogdán
Bényei Ágoston 
Gera Dániel
Holdampf Gergő

Kölcsönben folytatja
Bánhegyi Bogdán (Kolorcity Kazincbarcika SC)
Bokros Szilárd (FC Košice)
Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika SC)

A DVTK értékesítette játékjogát
Tóth Balázs (Nyíregyháza Spartacus)

Lejárt a szerződése
Csirmaz István
Kispál Tamás
Pernambuco
Szabó Levente

Közös megegyezéssel távozott
Ondřej Bačo
Tóth Borisz
Viczián Ádám