Büntetett az MLSZ
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén tárgyalta a szombati DVTK - PAFC mérkőzés eseményeit is. A találkozón történt események miatt a FEB elrendelte a Diósgyőri Stadion G és H szektorainak egy soron következő hazai NB I.-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását.
A FEB a DVTK - PAFC mérkőzéssel kapcsolatban a diósgyőri szurkolók rasszista megnyilvánulása („huhogás”), tárgyak bedobálása és a mérkőzés játékvezetőjével szembeni obszcén kifejezés használata miatt elrendeli a Diósgyőri Stadion G és H szektorainak egy soron következő hazai NB I.-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását - olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.
Mint azt már korábban több alkalommal jeleztük, a DVTK a magyar és a nemzetközi szövetséggel egyetértésben évek óta hirdeti, hogy a labdarúgásban nincs helye a rasszizmusnak és bárminemű diszkriminációnak. A jövőben is mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy száműzzük a rasszizmust a hazai lelátókról.
A klub egyelőre nem kapta meg hivatalosan a fegyelmi határozatot, ezért arról, hogy tárgyalás megtartását kérjük-e az ügyben, csak a határozat kézhez vétele után tudunk dönteni. Amint a döntés megszületik, azonnal tájékoztatjuk majd szurkolóinkat