"Nem szabad gólt kapni"
Póser Dániel igazi kapus. Imád nyerni és utál gólt kapni. A Haladás elleni rangadón minden várakozása teljesült, a DVTK szerzett vezetést, majd kapott gól nélkül hozta le társaival a találkozót. A Szentlőrinc ellen is sikerre vezet ez a recept. (A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)
- Egymás után három bajnokin győzött a DVTK, ilyenkor jobb a kedved?
- Jól érzem magam Diósgyőrben, amit a győzelmek mellett az is fokoz, hogy élvezem a szakmai stáb bizalmát, és az összes bajnokin én védtem. De az elmúlt évek teljesítménye is kellett ahhoz, hogy már az első fordulótól az én nevemmel kezdődjön az összeállítás. Igyekszem is minél jobb teljesítménnyel meghálálni ezt a bizalmat.
- Hogyan értékeled a saját teljesítményed az első 14 forduló után?
- Kapusként a maximumra kell törekedni, mert mögöttem már nincs senki, aki egy esetleges hiba után kisegítene. Számomra az a tökéletes mérkőzés, ha nyerünk és nem kapunk gólt, mert akkor tudom, én is hozzájárultam a sikerhez. Tuska János kapusedzővel minden mérkőzés után a legapróbb részletekbe menően kielemezzük a teljesítményem. Igyekszem reálisan látni a dolgokat, elismerem, ha hibáztam, és elfogadom a dicséretet, ha bravúrt mutattam be. Ezért nyilvánosan nem is szeretek erről beszélni, mindenki lát a mérkőzéseken, aki szakmailag megalapozott véleményre kíváncsi, az pedig bátran kérdezze a kapusedzőt, mert jó szakember, akitől sokat lehet tanulni a hétköznapokon is. Mindegyik diósgyőri kapus nevében mondhatom, már most sokat köszönhetünk neki, és mindig számíthatunk rá.
Számomra nagyon fontos még édesapám véleménye. Érdekes módon kézilabdázóként szélsőt játszott, méghozzá nem is rosszul, az NB I/B-ig vitte, a baráti focin viszont beállt a kapuba. Én apró gyerekként úgy ismertem meg a labdarúgást, hogy apukám a kapus, ő is lett az első példaképem, később pedig tőle tanultam meg az alapokat. A mai napig minden mérkőzés előtt beszélünk, ahol szinte rituálé szerűen elmondja, mire figyeljek, mit csináljak és mit ne. A meccs után pedig elsőként őt hívom. Ha látta a meccset, akkor megbeszéljük, ha nem, akkor pedig vázolom neki a történteket.
- A Csákvár, a PMFC, a Dorog és a Haladás elleni találkozón nem kaptál gólt, ezeken a meccseken kívül melyiken érezted, hogy jól ment a védés?
- Számomra kétségtelenül az 1/2/3/4-0-ás győzelem a legszebb eredmény, mert megvan a három pont, és még gólt sem kaptunk. Azonban nem csak a védés nehézsége számít, hanem az is, hogy azzal milyen löketet tudok adni a többieknek, meccsben tartom a csapatot vagy éppen az ellenfelet nem engedem egy lélektani pillanatban gólt szerezni.
Ha konkrét mérkőzést kell mondani, akkor a Nyíregyháza elleni rangadót említem, ahol ugyan két gólt is kaptam, de 4-2-nél sikerült szögletre tolni Vass Patrik lövését, ami, ha beakad a jobb alsó sarokba, akkor biztosan fellelkesíti az ellenfelet, és meleg lehetett volna a vége. Ehelyett magabiztosan nyertünk.
A másik számomra emlékezetes találkozón, Győrben elég hamar hátrányba kerültünk, ráadásul a második félidő elején újabb gólt kaptunk. Az első egy balszerencsés öngólt volt, ilyenkor egy kapusnak mentálisan erősnek kell lennie, hiszen 89 perc még hátra volt a találkozóból. Természetesen zavar, ha gólt kapok, mégsem lehet rágódni a múlton, mert akkor elmegy a mérkőzés. Sikerült túltennem magam a történteken, és több nagy védést is bemutattam, amivel hozzájárultam
a pontszerzéshez.
A KTE vendégjátékát pedig azért említem, mert a hajrában egymást követő két fejes után kellett nagyobbat védenem. Az a legnehezebb, amikor ilyen közelről érkezik a lövés, vagy ebben az esetben a fejes, ilyenkor csak a jó helyezkedésre és a reflexekre lehet számítani.- Legutóbb Tiszakécskén két szituációban is kulcshelyzetbe kerültél, mindkétszer pontrúgást kellett hárítani.
- Mind a kettő helyzetből jól jöttem ki, mégis idegesen jöttem le a pályáról, mert kapott gól nélkül akartam lehozni a mérkőzést, hogy javítsam mérkőzés/kapott gól hányadost. Minden kapusnak megvannak azok a technikái, amivel megpróbálja hárítani a büntetőt. Néhányan már az előkészületek során elkezdik a hadviselést, csak az utolsó pillanatban adják oda a labdát, szólnak néhány keresetlen szót az ellenfélhez, a kapufát ütögetik, vagy éppen össze-vissza ugrálnak a gólvonalon, de időnként körbefut az internetet egy olyan videó, ahol az látható, a kapus a sarkával kitapossa a büntetőpontot. Én nem vagyok ez a típus. Ehelyett a lövés előtt azt figyelem, hogy fut neki a labdának, hogyan tartja a lábát, és igyekszem a lehető legutolsó pillanatban elvetődni. Az csak egy plusz, hogy Tuska János segítségével igyekszem felkészülni minden mérkőzés előtt a szóba jöhető játékosok büntető végrehajtási szokásairól, van-e kedvenc oldala, vagy váltogatja, erővel lő vagy inkább helyezi. Ennek ismeretében a helyszínen hozom meg a döntést, és Heffler Norbert oda is lőtte, ahová vártam, sajnos fölé lőtte, pedig jobban nézett volna ki, ha védem (nevet - a szerk.).
A második félidőben pedig Erdei Carlo nagyon jól eltalálta a labdát, ujjheggyel tudtam csak hozzáérni, de talán éppen ennyi kellett ahhoz, hogy a keresztlécről levágódó labda ne a gólvonal mögött, hanem előtte pattanjon. Abban biztos vagyok, hogy nem volt benn, elég közelről láttam, ugyanis az arcomat találta el, majd onnan szerencsénkre szögletre pattant a labda.
Póser Dániel és kapustársai is alaposan megizzadtak a szerdai edzésen pic.twitter.com/iQ4vATL5hF
— DVTK (@DVTKeu) August 4, 2021
- És a Haladás elleni rangadó?
- Igazából egyszer kellett védenem. Az első félidőben Csilus jól eltalálta a labdát, ami - úgy éreztem - a jobb felső sarokba tart, ezért szögletre toltam. Azt nem akarom megítélni, hogy nagy védés volt vagy nem, de az biztos, hogy fontos hárítás, mert ha bemegy, akkor hátrányból kellett volna felállni. A második félidőben alig akadt dolgom, egy lövés jött a kapu felé takarásból, ami szerencsére mellé szállt. Ezen kívül csak apróságok jelentették a feladatot, amit a csapatnak köszönhetek, mert stabilan védekeztünk, nem engedtünk teret az ellenfélnek.
- Véleményed szerint mi ennek a posztnak a legnagyobb nehézsége?
- Kívülről egyszerűnek tűnik a kapus dolga, védeni kell a lövéseket, fejeseket és kész. Ugyanakkor rengeteg olyan egyszerű játékelem van, például a beívelések, amikor meg kell fogni a labdát. Ha sikerül, akkor a következő pillanatban már senki nem emlékszik rá, ha bármi miatt mégis elvéti a kapus, akkor pedig attól függően beleég mindenki agyába, hogy mekkora bajt okozott a hiba. Ezért minden egyes hazaadást tökéletes koncentrációval kell megjátszani.
- A kapusok külön csapat a csapaton belül, akik közül csak egy védhet, de a hétköznapokban egymást segítve kell dolgozni.
- Olyannyira, hogy rendszerint hamarabb megyünk ki a pályára, és csak később követnek a mezőnyjátékosok, de részben ott is külön dolgozunk. Eddigi pályafutásom során egy kivétellel szerencsém volt a társakkal, jó, sok esetben baráti viszonyba kerültünk a közös munka során, és ez így történt Diósgyőrben is. Én még úgy nőttem fel, hogy a korosztályos csapatoknál nem volt kapusedző, ezért egymást melegítettük be, illetve együtt végeztük a gyakorlatokat. Így tisztában vagyok azzal, milyen fontos egymás kölcsönös segítése, aminek a pályán is látható az eredménye. Örülök, hogy eddig minden bajnokin én kaptam lehetőséget, de egyáltalán nem érzem kényelmesnek a helyzetem, mert Vili és Bogesz (Borsos Vilmos és Bánhegyi Bogdán - a szerk.) nagyszerű kapus, és egyre több gyakorlatot végez velünk Dani is (Branislav Danilović - a szerk.), akit nem kell bemutatni a szurkolóknak. Úgy érzem, nagyszerű vetélytársai vagyunk egymásnak, aminek a csapat látja a hasznát.
- A legtöbb kapus többé-kevésbé flúgos, hiszen anélkül nem lehet beleállni egy közeli lövésbe, vagy kivetődni a lábak elé.
- Igen ez bennem megvan, amikor először megláttam apukámat védeni, azóta szeretnék minden lövést védeni, minden labdát megállítani, ez a vágy motivál a mai napig. És érzem magamban az erőt, hogy még sokáig ezt csináljam. Nekem is megvannak azok a szokásaim, amit minden meccs előtt követek. A meghatározott rend szerint pakolom a bemelegítéshez és a mérkőzéshez szükséges felszerelést, mindig ugyanazt az italt és ugyanazt a csokit fogyasztom, a felét a meccs előtt, a maradékot a szünetben. A pályára lépés előtt ugyanúgy melegítek be, ha valami kimarad, akkor már kellemetlenül érzem magam. A közelmúltban kezdtük el a Fit4Race program keretében a fizikai bemelegítés mellett a mentális „bemelegítést” is, annak is helyet kellett találni a kezdés előtti percekben. Nagyon hasznosnak érzem, mert segít a koncentrációban, már az első pillanattól éles vagyok, nincs szükség hosszú percekre, hogy megérkezzek a mérkőzésbe.
Folytatva a sort, a pályára lépéskor előbb balra, majd jobbra lépve felugrok labdalehúzást imitálva, a kapuba érve is megvan a szigorú menete a szökdeléseknek.
Póser Dániel (Fotó: Szabó Krisztián) |
- Tekintsünk vissza a pályafutásodra! Rutinos kapus vagy, de igazán ismert csak az előző bajnokságban bemutatott bravúrokkal lettél.
- Hajdúszoboszlón kezdtem focizni, majd, amikor Debrecenbe költöztünk, akkor a csapatedzések mellett külön kapusedzésekre jártam Vadon Lajoshoz, aki a ‘80-as, ’90-es években több, mint 300 másodosztályú meccsen védte a Debreceni Kinizsi, a Kaba és a Nyíregyháza kapuját, jelenleg a DVTK női csapatának kapusedzője. A DSI-ben, az Olasz Focisuliban, majd a DVSC utánpótlásában sokáig nem volt külön kapusedző, ezért a mezőnyjátékosokkal együtt kezdtük az edzést, együtt cicáztunk, még az iramjátékba is beszálltunk, és csak utána következtek a kapus feladatok. Ahogy említettem, apukám példája miatt mindig is kapus akartam lenni, de talán ezért a baráti focikon inkább a mezőnyben szeretek játszani. Ahogy cseperedtem, idővel az első csapat kapusedzői kezdtek foglalkozni velem (Mező József, Téglási Gábor, Erdélyi Miklós), a saját edzések mellett hozzájuk jártam tanulni. Végigjártam az összes korosztályt, majd a felnőttek között Kondás Elemér állított be először a DVSC-DEAC-ba. (Mellékszál: támadóként debütáltam, de utána egyre több lehetőséget kaptam a kapuban is.) 2009-ben debütáltam az első csapatban egy Ligakupa-mérkőzésen, de bajnokin nem jutottam szóhoz, és a fiókcsapatnak számító Létavérteshez kerültem rendre kölcsönbe. Időközben 2011-ben két hónapon belül kétszer spontán légmellett kaptam, azaz összeesett a bal tüdőm, ami veszélybe sodorta a profi pályafutásomat is. Azonban nem adtam fel, visszatértem a pályára, de ettől a ponttól kezdve úgy éreztem, hogy velem ellentétben másoknak megelőlegezték a bizalmat, és ekkor annak ellenére elhagytam Debrecent, hogy a mai napig a szívemben őrzöm a DVSC-t.
- Akkor igazoltál először Borsodba, a Kazincbarcika labdarúgója lettél.
- Mindössze fél évig, de a barcikai kapuban figyelt fel rám ellenfélként a Békéscsaba és a Vasas is. Először két nagyon szép évet töltöttem a lila-fehéreknél, Hanyecz Jánossal (a ‘90-es évek közepén védte a DFC kapuját) dolgoztam, és feljutottunk az élvonalba is. Az NB I.-et viszont már a másik feljutó csapatban, a Vasasban kezdtem el. Angyalföldön Andrusch József és Lippai József (mindketten a közelmúltban dolgoztak kapusedzőként a DVTK-nál) segítette a munkámat, és nagyon sokat tanultam Bíró Szabolcstól, aki fogadott fiaként vigyázott rám, és támogatott a nehéz időszakokban. A klubnak köszönhetek egy bajnoki bronzérmet, egy kupadöntőig tartó menetelést, de mást sajnos nem. Három idényen keresztül ültem a kispadon, edzésen sokszor a mezőnyben használtak, egyetlen bajnokin sem érezte azt a vezetőedző, hogy én segíthetem legjobban a csapatot. Bármelyik egykori klubom ellen szívesen védek, egyedül a Vasas ellen merül fel bennem: soha nem tettek próbára bajnoki körülmények között, akkor majd most megmutatom, kiről mondtak le. Végül Budafokon tudtam bemutatkozni az élvonalban. Úgy mondtuk, kis család vagyunk nagy tervekkel, amit meg is valósítottunk, 74 év után jutottunk fel az NB I.-be. A kapuban megkaptam szakmai stábtól a bizalmat, igyekeztem élni vele, sok esetben tudtam is. Idén nyáron három év után sajnáltam otthagyni a BMTE-t, de úgy éreztem, új impulzusokra van szükségem ahhoz,
hogy még jobb kapus legyek. Elsősorban Diósgyőrbe szerettem volna igazolni, és amikor minden akadály elhárult, akkor másfél nap alatt eldőlt, hogy a DVTK játékosa leszek.
Póser Dániel (Fotó: Szabó Krisztián) |
- Kondás Elemérhez fűződő kapcsolatodról már esett szó, de a másodedző Igor Bogdanović korábban csapattársad is volt.
- Igi kapcsán először mindig a pozitív személyisége, a segítőkészsége jut eszembe, aki a maximumot akarja kihozni magából, és azért is mindent megtesz, hogy ez a többieknek is sikerüljön. És csak ezt követően következik a játéktudása, amit a mai napig megcsillant az edzéseken, ha éppen páratlanul vagyunk. Nagyszerű példát mutat a fiataloknak!
- Nem szeretnélek visszavonultatni, de az előre gondolkodást jelzi, hogy már a pályafutásod befejezése utáni időre gondolva sportkommunikátor végzettséget szereztél.
- Fiatal koromban én is úgy gondoltam, egy profi sportolónak minek tanulni. Utána rájöttem, mégis jó lenne valamilyen végzettség, és a Debreceni Tanítóképző Főiskolán felsőfokú szakképzés keretében sportkommunikátor végzettséget szereztem. Azt viszont nem állítom, hogy a jövőben ezzel fogok foglalkozni. Amennyiben a labdarúgásban maradok, akkor sokkal inkább el tudom képzelni magam az utánpótlás-képzésben, szívesen foglalkoznék fiatal kapusok képzésével.
- Otthon hogyan állsz az utánpótlással?
- Számomra fontos a nyugodt családi háttér, ezért nem volt kérdés, hogy a feleségem és a kétéves ikerfiaim is velem tartanak Miskolcra. Zalánon már most látszik, hogy érdekli a foci, Zétény pedig jelenleg mindent csinál. Azt szeretnénk, hogy idővel sportoljanak, a többibe nem szeretnénk beleszólni. Már alig várom, hogy együtt mozogjunk, mert nem lehetek annyira fáradt, hogy ne lenne kedvem velük játszani.
Póser Dániel (Fotó: Szabó Krisztián) |
- Térjünk vissza a bajnokságra! Mennyiben lesz másabb a vasárnapi mérkőzés a hétfőihez képest?
- Minden mérkőzés nehéz, a Szentlőrinc ugyanolyan brusztolós, hajtós csapat, mint a Haladás. Az viszont különbség, hogy déli egy órakor kezdődik a mérkőzés, idegenben játszunk, ráadásul szombaton ugyanezen a pályán játszik a Rákóczi, ezért nem tudjuk, milyen állapotban lesz a gyep, különösen akkor, ha kitart a hét végéig a csapadékos időjárás. Mert azt mondani sem kell, hogy egy apró göröngy is milyen meglepetéseket tud okozni a kapu előterében.
Ugyanakkor az is hasonlóság, hogy nem csak a Haladást, hanem a Szentlőrincet is le kell győzni. Ha nem kapunk gólt, az már egy pont, ha mi rúgjuk az elsőt, és utána nem kapunk, az pedig garantáltan három.
- Amikor nem kapott gólt a DVTK, akkor mindig nyert. Érzed-e magadon a nyomást, hogy hátul nem lehet hibázni?
- Ha innen közelítjük meg, akkor minden mérkőzésen érzem magamon a nyomást, mert úgy lépek pályára, ha gólt kapok, akkor baj van. Én ezt nem is tudom kijavítani, hanem a csapat segítségére szorulok néhány kivétellel. Ha rám bíznák, elvállalnám a büntető elvégzését, de tudom jól, erre nem kerül sor, mert megvannak ennek a feladatnak a szakemberei Diósgyőrben. Egy kapus számára a másik gólszerzési lehetőség az utolsó percben előre menni egy pontrúgásnál. Akadt már erre példa, de még helyzetbe sem kerültem. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy pontos kirúgással indítok egy gyors kontrát, és ezzel járulok hozzá a diósgyőri gólhoz.
- Szerda este a DVTK labdarúgó-csapata is részt vett a DVTK Aréna avatásán. Hogy érezted magad?
- Jártam már kosárlabda mérkőzésen, női kosárlabda mérkőzésen is, de ekkora csarnokban még soha. A hangulat nagyon magával ragadó volt, jól éreztük magunkat, és hál’Istennek nyert a Diósgyőr, ennél több nem is kellett.