Összefoglaló 2023. március 9., csütörtök

MK: PEAC - DVTK HUN-Therm 76-72

A Killik László Női Kosárlabda Magyar Kupa első elődöntőjében a DVTK HUN-Therm gárdája az NKA Universitas PEAC csapatával mérte össze erejét. Bár jobban kezdte az összecsapást a piros-fehér csapat, a folytatásban inkább a pécsiek akarata érvényesült. A záró negyedben ugyan rövid időre visszavette a vezetést a DVTK, de a hajrában jobban koncentrált a baranyai együttes, amely 76-72-re megnyerte az izgalmas mérkőzést.

MK: PEAC - DVTK HUN-Therm 76-72


60-70 fős szurkolótábora előtt álomrajtot vett a DVTK, hiszen Aho Nina és Garbin büntetői után az ausztrál válogatott játékos egy hármast is elsüllyesztett. Hamarosan a PEAC is felvette az elé dobott kesztyűt, Kiss Virág egy hármassal köszönt be, majd Katanić koncentrált jól a büntetővonalon (4-7). Ezt követően egy élvezetes dobópárbaj vette kezdetét, amelyben a csereként beálló Kányási Veronika vitte a prímet. Szűk két és fél perc alatt hét pontot termelt a szőke csapatkapitány, miközben a litván Grigalauskytė is betalát, így a negyed derekán senki sem csodálkozott azon, hogy a PEAC edzője időt kért (11-18). A timeout után is lendületben maradtak a piros-fehérek, a pécsi együttes játékosai sorra szórták a homályokat, így Veronika sarokból elengedett triplája után már tíz pont fölé nőtt a diósgyőriek előnye (13-25). Az első negyed hajrájára összekapta magát a baranyai alakulat, és egy 6-0-s szériával felzárkózott, de Bernáth két büntetőjével szebb képet mutatott az eredményjelző (19-27).

Bernáth Réka két büntetőjére négy Calhoun-egység érkezett válaszként, és még ennél is érzékenyebben érintette a piros mezeseket, hogy Green tizenegy perc után már három személyi hibánál tartott. Kiss Virág révén tovább csökkentette hátrányát a PEAC, és mivel a diósgyőriek elveszítették a ritmusukat, Völgyi Péter kikérte első idejét (24-29). Simon hárompontosát követően teljesen nyílttá vált a mérkőzés, Kiss V. faultos kosarával pedig át is vették a vezetést a pécsiek. Rátkai közelije után Bernáth egy hárompontossal törte meg a DVTK vészes gólínségét, majd Garbin is bebrusztolt egy palánk alólit, így most a pécsiek kértek időt (32-34). Jovan Goreć szavai leginkább Sanchezre hatottak, aki öt pontot szerzett zsinórban, erre Garbin reagált egy hármassal (37-37). Az első félidő hajrájában Aho Nina és Kiss V. könnyű kosarai után Kányási ért el egy 2+1-es akciót, majd Garbin egy, míg Calhoun két büntetőt értékesített. A félidőt végül simon dudaszó előtti hármasával a PEAC nyerte meg (44-43).

A térfélcserét követő első percben Guirantest kellett lekísérni a pályáról sérülés miatt. Annak már sokkal jobban örültek a borsodiak, hogy Cheridene Green megszerezte első pontjait a találkozón, mindjárt hetet egymás után. A pályaválasztó pécsieknél viszont Calhoun termelt bőszen (50-50). Szücs tempójára Bernáth válaszolt egy hárompontossal, majd kissé befagyott az eredményjelző. A holtpontról a PEAC mozdult el hamarabb Sanchez harmadik triplájával (55-53). Szűk három perc volt még hátra a negyedből, Kányási továbbra is a hátán vitte a csapatát, de ebben a periódusban jobban koncentrált a PEAC, ezért ezt a játékrészt is a maga javára fordította (65-60).

Pontszegényen indult a záró felvonás, egy elcsent labdával Szücs robogott ziccerig, a DVTK időt kért. A játék a két Kiss egy-egy szép középtávolijával folytatódott, majd Green is újra megvillant (69-64). A 35. perc elején visszatért a pályára Arella Guirantes, de az újabb duplát nem ő, hanem Green szerezte meg egy támadó lepattanó megszerzését követően. Öt perc volt hátra az összecsapásból, és amikor a diósgyőriek Puerto Ricó-i légiósa egy pontra olvasztotta csapata hátrányát, időt kért a PEAC stábja (69-68). Kiss V. két büntetőjére Bernáth válaszolt, Arella varázsolta be a labdát a gyűrűbe egy szinte lehetetlen helyzetből, ezzel újra megszerezte a vezetést a Diósgyőr (71-72). A túloldalon Gwathmey is megmutatta, hogy nem véletlenül igazolták le, ráadásul a következő támadását nem tudta dobással befejezni a DVTK. Kiss Virág két büntetőjével nagy lépést tett a győzelem felé az NKA Universitas PEAC, és mivel a maradék 22 másodpercben már nem tudott gólt dobni a Diósgyőr, a baranyaiak jutottak a Magyar Kupa döntőjébe (76-72). 

 

Killik László Női Magyar Kupa elődöntő

NKA Universitas PEAC - DVTK HUN-Therm 76-72 (19-27, 25-16, 21-17, 11-12)

Sopron, Novomatic Aréna, 500 néző. Játékvezetők: Nagy Viktor, Ádám József, Györfy Rúben.
PEAC: Laczkó, Calhoun 12/3, Gwathmey 10, Katanić 2, Kiss V. 20/3. Csere: Simon 13/9, Sanchez 13/9, Szücs 4, Rátkai 2. Vezetőedző: Jovan Goreć.
DVTK: Aho N. 4, Bernáth 12/6, Guirantes 6, Garbin 13/6, Green 11. Csere: Kányási 19/9, Grigalauskytė 4, Kiss A. 3, Aho T. Szakmai igazgató: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.

Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Csalódott vagyok, mert nem tudtunk olyan szinten játszani, ahogy azt szerettem volna. Az első negyedben is csak a támadásunk volt rendben, védekezésben sokat bizonytalankodtunk, ezt a PEAC jó küldő dobásokkal kihasználta. Későn kezdtünk el őrölni, és Grigalauskyte, valamint Guirantes sérülése sem jött jókor, változott a rotációnk. Sajnálom, mert nagy esélyt szalasztottunk el.

Jovan Gorec: Nagyszerű csapat ellen játszottunk, amely kétszer is legyőzött bennünket a bajokság során. Fontos volt, hogy megmutassuk, versenyben tudunk lenni a legjobb csapatokkal is. Nagyon sokat mutattak a lányok a pályán abból, amit gyakoroltunk, keményen megdolgoztunk ezért. Mint mindig, ezúttal is nagyszerű munkát végzett a csapatom.

Kányási Veronika: Kiélezett mérkőzésre számítottunk, hiszen tudtuk, hogy a PEAC nagyon erős csapat. Ennek ellenére sokszor kontrolláltuk a meccset és amikor az első félidőben elléptünk hat ponttal, akkor kellett volna bevinnünk az utolsó ütést, ami sajnos nem sikerült. Visszaengedtük a PEAC-ot, onnantól kezdve pedig végig ki-ki meccset játszottunk. Sokszor rossz döntéseket hoztunk a kiélezett szituációkban, de a Magyar Kupán bármi megtörténhet, főleg ilyen végjátékban. Csalódottak vagyunk, de megpróbáljuk elhozni a bronzérmet.

Kiss Virág: Nagyon boldog vagyok, hiszen az elmúlt két mérkőzésünk a bajnokságban nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. Úgy jöttünk ide Sopronba, hogy azt éreztem a lányokon, tényleg nagyon szeretnék ezt, és meg akarják mutatni, hogy a Miskolc ellen elszenvedett két vereség nem azt tükrözi, amilyenek valójában vagyunk, hiszen mindkét alkalommal nyert helyzetből veszítettünk. Nagyon örülök, hogy mindenki, aki a pályán volt, a maximumot tette hozzá a meccshez. Igazi csapatként játszottunk és megérdemeltük, hogy döntőt játszhassunk.