“Jó érzés, amikor a kemény munka kifizetődik”
A DVTK 1-0-ra nyert Debrecenben Bozhidar Chorbadzhiyski góljával. A találkozót követően a gólszerzővel beszélgettünk, aki természetesen a védekezésből is alaposan kivette a részét.
Nehéz sorozattal kezdet az új idényt a DVTK, mert az első négy ellenfele az előző bajnokságban mind élcsapat volt. Végül egy döntetlent és két vereséget követően nyert Debrecenben.
- Kemény meccs volt, az biztos! Az első három mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük, így nagy szükségünk volt a győzelemre - kezdte Bozhidar Chorbadzhiyski. - Megérdemeltük a három pontot, mert megmutattuk a karakterünket, megfelelő szenvedéllyel és harci szellemben játszottunk.
A DVTK négy - eredeti posztját tekintve - belső védővel állt fel, hiszen a két szélen Szatmári Csaba és Siniša Saničanin kapott szerepet, középen pedig Bozhidar Chorbadzhiyski mellett Marco Lund játszott.
- Én az eredeti posztomon szerepeltem, így semmilyen kihívást nem jelentett a védelem újfajta összetétele, talán Szacsának (Szatmári Csaba - a szerk.) lehetett kicsit furcsa, mert nem ez a jól megszokott posztja - reagált. - Azonban a mérkőzést megelőző héten többen sérülésekkel küzdöttek, így az a megoldás született, hogy négy belső védővel állunk fel, hiszen a győzelem mellett az volt a legfontosabb célunk, hogy ne kapjunk gólt. Ezen a téren előreléptünk, így mindkettő sikerült, méghozzá először ebben az idényben, de még sokat kell fejlődni. Alaposan ki kell elemezni a meccset, mert számomra nem elfogadható, hogy egy létszámhátrányban játszó csapat így beszorít bennünket, és ahogy az öltözőben beszéltünk róla, a társaimnak sem. A győzelemnek köszönhetően nyugodtabban készülhetünk a következő megmérettetésre, ám továbbra is koncentráltnak kell maradnunk. Előtte viszont ki kell pihenni a mérkőzést.
A DVTK nem kapott gólt Debrecenben, mert stabilan állt a lábán a védelem és az egész csapat, amire szükség is volt, hiszen az ellenfél mindent megtett az egyenlítés érdekében.
- Ahogy mondtam, kemény meccs volt, mert sokat támadott az ellenfél, állandó nyomás alatt tartottak minket még 10 emberrel is, mert nem tudtuk érvényre juttatni a létszámelőnyünket - idézte fel. - És amikor a mi térfelünkön szereztek labdát, akkor némiképp megzavarodtunk, nem is értem, hogy történhetett ez. Azonban ez is a futball, a győzelem a legfontosabb, nem számít, hogyan szerzed meg a három pontot különösen ilyen rajt után. Most élvezni kell a győzelmet, és utána előre kell lépni a játék minden területén, mert nagy potenciál van bennünk, csak ezt meg kell mutatni a pályán is.
Bozhidar Chorbadzhiyski nem csak a védekezésből vette ki a részét, hanem ő szerezte a győztes gólt is.
- Megérte várni, hiszen ez volt az egyetlen a debreceni meccsen, ami tovább növeli az értékét - mondta a bolgár védő. -. Győzelmet érő gól szerzőjének lenni pedig számomra még édesebb érzés. Nem csak vártam a gólra, hanem sokat tettem is érte, az edzéseken rendszeresen gyakoroljuk a pontrúgásokat. A korábbi klubjaimban több gólt is szereztem, bízom benne, ezzel Diósgyőrben is elindult valami, mert jó érzés, amikor a kemény munka kifizetődik. Persze némi szerencse is kellett hozzá, hiszen el tudtam szakadni a védőktől, így üresen érkeztem a kapu elé, de a fociban szinte minden gólt egy védelmi hiba előz meg. És ne feledkezzünk meg a játékostársakról sem, nélkülük nem tudtunk volna győzni, gratulálok nekik a sikerhez. Bízom benne, ebben az értelemben is ez csak a kezdet.
A DVTK megszerezte az első győzelmét, ami a három ponton túl némi nyugalmat is jelenthet a következő mérkőzés előtt.
- Minden győzelem javít egy csapat hangulatán, amivel nem azt állítom, hogy korábban ilyen típusú gondokkal küzdöttünk volna az öltözőben, éppen ellenkezőleg. Mondhatom, baráti a viszony a csapattársakkal, a pályán kívül is sok időt töltünk a kollégákkal. Egyedül az eredmény hiányzott eddig. Az első győzelem birtokában abban bízom, hogy az előttünk álló mérkőzéseken okosabban és stabilabban játszunk, és a tabellán is még előrébb lépünk - bizakodott Bozhidar Chorbadzhiyski.