Sáreczki Szabolcs: Egy álmom vált valóra

- Hogyan kezdődött a barátságod a labdával?
- Alig négy éves voltam, amikor elkezdtem focizni Kazincbarcikán. A kezdetekre már nem nagyon emlékszem, de mindig szerettem mozogni és az is fontos volt, hogy körülöttem legyen a labda. A családban nem volt korábban futballista, ennek ellenére a szüleim mindig támogattak. Jóban-rosszban mellettem álltak.

- A pályafutásod kapcsán melyek az első emlékek, amelyekre már tisztán vissza lehet emlékezni.
- Komlósi Ádám volt az edző a Sajóvölgyénél. Mindig bízott és hitt bennem, ő vitt magával Barcikáról a focisuliba. A személye mind a mai napig kulcsfontosságú a karrieremben. Természetesen több edzővel dolgoztam együtt, de Ádám mindig figyelt és terelgetett az útvesztőben. Egyik alkalommal a megye válogatottal játszottunk Diósgyőrben, ezután igazolt le a DVTK.

- Hány éves voltál ekkor?
- Tizennégy. Az akadémiai éveket már piros-fehérben töltöttem. Végigjártam valamennyi korosztályt, nagyon sok kiváló edző segítette a fejlődésem. Dolgoztam Gyarmaty Attilával, György Gáborral, Komár Gáborral, Paulik Istvánnal, Kádár Lászlóval, Miskei Attilával, Szamosi Tamással és Vincze Richárddal. A fizikális állapotom folyamatos javításában pedig Bortnyák Szilárd erőnléti edzőnek köszönhetek nagyon sokat. Nagyszerű utánpótlás éveken vagyunk túl, de természetesen nekem is voltak nehezebb időszakok. Talán a legnagyobb ugrás az volt, amikor az U17-es csapatból a második csapat keretében találtam magam. Szerencsére sikerült megállni a helyem és felvenni a tempót.

- A DVTK II F4R együttesében ebben a szezonban már alapemberként vesznek számításba. Mindig a támadó sorban érezted magad a legjobban?
- Igen. Az viszont majdhogynem mindegy, hogy a bal vagy a jobb oldalon kapok lehetőséget, de arra is volt példa, hogy középcsatárt játszottam. A lényeg, hogy éljek a lehetőséggel, amit a szakmai stábtól kapok.

- Ez az utóbbi időszakban sikerült, hiszen véletlenül nem hívják az embert az első csapat edzésére.
- Nagyon boldog voltam, amikor beléphettem a nagyok öltözőjébe. A tavaszi szezonban jött el először ez a pillanat, ősszel pedig már többször számítottak rám a hétközi tréningeken. Egy újabb szintlépés volt, amikor bekerültem a meccs keretbe. Épp a címvédő Ferencváros ellen. A Groupama Arénában fantasztikus élmény volt együtt lenni a csapattal. Amit eddig a tv-ből követtem figyelemmel annak most én is részese lehettem. A debütálásom ekkor még elmaradt, de szerencsére erre sem kellett sokat várni.

- A következő fordulóban ugyanis hazai környezetben érkezett a Debrecen.
- A többiekkel mentem melegíteni, előzetesen nem tudtam semmit. Csupán akkor, amikor odahívtak a kispadhoz. A mester azt kérte tőlem, hogy figyeljek a védekezésre, menjek az emberrel, amikor pedig támadunk akkor lépjek fel, segítsem az építkezést. Egy álmom vált valóra szombaton délután, el sem hittem, fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Ráadásul győztes csapatban mutakozhattam be, a teljessé tette ezt a napot.

- Az újabb lehetőséget viszont biztos, hogy nem adják ingyen.
- Tudom. A továbbiakban is keményen fogok dolgozni, mert csak így lehet a munka gyümölcsét learatni. Az NB III.-as keret már a pihenőjét tölti, én viszont december közepéig az első kerettel edzek. Igyekszem a folytatásban is mindent megtenni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Hátha eljön a második, vagy a harmadik NB I.-es mérkőzésem ideje is.