Összefoglaló 2024. október 19., szombat

VBW CEKK Cegléd - DVTK HUNTHERM 37-76

A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 5. fordulójában a VBW CEKK Cegléd otthonába látogatott a DVTK HUNTHERM. A szokatlan időpontban lejátszott mérkőzésen a hétközi Euroliga-siker után hozta a kötelezőt a Völgyi-csapat, és valamennyi negyedet biztosan megnyerve magabiztosan gyűjtötte be a győzelemért (37-76) járó két bajnoki pontot. A győzelem mellett a csupaszív Aho Nina visszatérésének is örülhetnek csapatunk szurkolói.

VBW CEKK Cegléd - DVTK HUNTHERM 37-76


Mindkét gárda eredményesen fejezte be az első támadását, Lelik és Albert révén, aztán az ígéretes kezdés ellenére a következő két percben megtorpantak a játékosok. A 4. percben aztán kisebb meglepetésre Barnai góljával vezetett a Cegléd, igaz, nem sokáig, mert Gulbe egyenlített (4-4). A negyed felénél Szirony büntetőivel újra a hazaiknál volt az előny, azonban Charles hárompontosa és Gulbe közelije után már számunkra szebb képet mutatott az eredményjelző (6-9). A folytatásban a házigazdák csapatából Farkas Petra vívott dobópárbajt KC-vel, amibe Grigalauskytė is beleavatkozott egy közelivel (11-15). A játékrész utolsó percében aztán érkezett Kányási Veronika, aki szerdai remek formáját átmentve öt pontot vállalva még biztosabbá tette a diósgyőri vezetést (11-20).

A második negyed elején olyan esemény történt, amelyre már régóta vártak csapatunk drukkerei. A nyári térdműtéte utáni lábadozásból felépülő Aho Nina újra kosarat szerzett a DVTK mezében, ráadásul mindjárt egy triplával jelezte a visszatértét. Erre jó két perc múlva Farkas szintén egy távolival reagált, és bizony négy perc alatt más találat nem is született (14-23). A 15. percben Mikós is feliratkozott a pontszerzők közé, amire Albert-büntetők érkeztek válaszul, a nem túl magas színvonalú összecsapáson alig esett kosár (16-25). A szünet előtt aztán rákapcsoltak a mieink, Tadić büntetőpontjait Kányási második triplája követte, egyre nyílt az olló (16-30). A 20. percben még Szirony és Charles szórtak egy-egy távolit, a különbség így nem változott (19-33).

Csapatkapitányunk úgy kezdte a második félidőt, ahogy az elsőt abbahagyta – remek hárompontossal. Mivel nemsokára Charles is könnyű kosarat szerzett, elmondhatjuk, hogy jól kezdtük a játékot a térfélcserét követően. A 25. percben Barnai villant a hazaiaktól, de így is magabiztosan vezettünk (21-38). Veronika negyedik triplája után már húsz volt közte, időt is kért Földi Attila a negyed derekán. A nagy kedvvel játszó Charles középtávoli kosarával folytatódott a játék, majd a Cegléd valamelyest magára talált és zsinórban szerzett öt pontot (26-45). Gulbe és Barnai gólváltását követően két perc volt hátra a negyedből. Megint Barnai és Gulbe következett, majd Tenyér duplája és Nina újabb hármasa zárta a harmadik etapot (30-54).

Ana Tadić centergóljával kezdődött a negyedik játékrész, majd Tenyér közelije ceglédi időkérést generált a 33. percben (30-58). Hiába a megbeszélés, mert Tadić megmozdulása után gyorsan harminc pont lett a különbség, majd Gulbe vezérletével tovább hengereltünk, a ceglédiek közül csak Szirony talált be ebben a periódusban, ő tartotta csapatában a lelket öt pontjával (35-69). A mérkőzés hajrájában még Miklós Melinda is rátett egy lapáttal, 1-esünk bevágott egy triplát és duplát is, a végeredményt Farkas büntetői után Fárbás Lizi alakította ki egy remek tempóval, magabiztosan győzött a DVTK HUNTHERM (37-76).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport 5. forduló

VBW CEKK Cegléd - DVTK HUNTHERM 37-76 (11-20, 8-13, 11-21, 7-22)

Albertirsa, 200 néző. Játékvezetők: Nyilas István, Téczely Roland, Földi László.
Cegléd: Czank, Albert 4, Szirony 13/6, Farkas P. 10/3, Barnai 10. Csere: Szerelem-Kobolák, Andi, Hévizi, Kaid, Viszmeg. Edző: Földi Attila.
DVTK: Aho T., Charles 16/6, Lelik 2, Gulbe 17/3, Tadić 6. Csere: Kányási 14/12, Grigalauskytė 2, Aho N. 6/6, Fárbás 2, Miklós 7/3, Tenyér 4, Poczkodi. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.

Mérkőzés utáni értékelések

Ábrahám Márta: - Ebben a korai időpontban nehezen kezdtük a találkozót, sok kihagyott dobásunk és eladott labdánk volt. A második félidőben sebességet tudtunk váltani, és nagyon jól működött a csapatjátékunk. Az agresszív védekezésünknek köszönhetően sok labdát szereztünk.A játékperceket meg tudtuk osztani. Örülök ennek a győzelemnek.

Aleksa Gulbe: - Örülök, hogy nyerni tudtunk ma. A egész csapat jól összpontosított a korai kezdés ellenére. A második negyedben sok ziccert hagytunk az ellenfélnek, a szünet után azonban sikerült szigorítani a védekezésünkön.